Színes álmok - 8. fejezet

Sziasztok! Végre megszületett a 8. rész. Köszönet a visszajelzésekért, a továbbiak is a szívemet fogják melengetni.

8. Őszinte pillanatok

- Csak szeretnék bocsánatot kérni – nézett a szemembe, aztán nagyot fújva felnézett valahova az égre. – Tudom, hogy túlreagáltam, de meg kell, hogy értsd.

A hajába túrt és kétségbeesett szemekkel fordult újra felém.

- Kérlek, Nicole!

- Persze, megértem. Én mindent megértek. Semmi gond – mondtam gúnyosan. Mérges voltam. Nagyon. Azt hiszi, ennyivel el van intézve? Ő azt mondja, bocsi, én meg a karjaiba omlok? Talán ha három napig nem nézett volna levegőnek, könnyebben veszem, de erre most nem voltam képes.

- Tényleg? – élénkült fel a hangja, és már emelte a kezeit felém, de félúton megállt, mert észrevette az arckifejezésem.

- Rob, most hagyjál, légy szíves. Fáradtak vagyunk, és nem is teljesen józanok. Aludj rá te is egyet, lehet, hogy holnapra megváltozik a véleményed, és ismét a pokolba kívánsz engem.

Határozottan megfordultam, és Vicky karját elkapva kivonszoltam őt az utcából.

- Tudod, azért megérdemelném, hogy adj némi magyarázatot erre az egészre – fordult felém feldúlt arccal.

- Oké, Vic, mindent elmondok, csak menjünk innen.

Végre sikerült taxit fognunk, és elvitettük magunkat hozzám. Bekucorodtunk a kanapéra, és mindent elmeséltem neki. Mire a végéhez értem, nem bírtam tovább, és kitört belőlem a zokogás. A legrosszabb az volt, hogy iszonyatosan hiányzott nekem minden érintése, mosolya, a viccelődése, és egyáltalán az egész lénye. Vicky vigasztaló karjaiban ért utol az álom.

Másnap reggel, mikor Rob beleült a székbe, komolyan megijedtem, hogy nem fogom tudni sminkeléssel eltűntetni arcáról a fáradtságot. Szemei pirosak, és karikásak voltak.

- Szarul nézel ki – állapítottam meg. – Volt még egy kis ivászat?

- Ja, belehúztunk. – nézett rám fél szemmel, mert a másik környékét éppen alapoztam. - Te sem vagy sokkal jobb állapotban.

Már a nyelvemen volt, hogy odavágjam neki: Csakhogy én nem a sok sörtől vagyok ilyen kifacsart, de két dolog visszatartott. Egy: én is jócskán ittam, még ha koktél is a neve, kettő: nem kell tudnia, hogy a másik oka a kinézetemnek, a miatta átbőgött éjszaka. De legalább már váltottunk néhány szót, és ezt határozott haladásnak könyveltem el.

Szeméről áttértem az arcára, de a tubus váratlanul kicsúszott a kezemből, csinos csíkot húzva szája bal sarkába. Káromkodtam egyet, és hüvelykujjammal próbáltam letörölni a foltot. Kissé szétnyílt az ajka, és kezemen éreztem forró, szapora lélegzetét. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy csillapítsam meglódult szívem zakatolását, de amikor felpillantottam, találkozott a tekintetünk. Szemei szinte izzottak a visszafojtott érzelmektől, és saját vágyam láttam visszatükröződni bennük.

Gyorsan elfordultam, hogy keressek egy arclemosót. Végül némi többletmunka, és magas vérnyomás árán, sikerült elfogadható külsőt varázsolnom neki, aztán beindult az egész napi rohanás. Rita ismét ideges, kapkodó volt, és ez lassan átragadt mindenkire, ami cseppet sem könnyítette meg a munkát.

Délután fáradtan szedtem össze a cuccaimat, amikor nyílt a lakókocsi ajtaja, és Rob lépkedett fel a lépcsőn.

Tétovázva állt meg tőlem pár lépésnyire.

- Mondani szeretnék valamit – túrt bele a hajába.

Felvontam a szemöldököm, mert nem tudtam, mi fog ebből kisülni, de intettem, hogy hallgatom.

- Bocsáss meg, Nicole. Tudod, egy kicsit… nagyon bepánikoltam – mondta szemöldök ráncolva, miközben a padlót nézte. – Sokat gondolkoztam, és talán egy kicsit túl gyorsra vettük a tempót. Nem is ismerjük egymást – emelte rám a szemeit. – Lehet, hogy nem volt jogos a bizalmatlanságom, de el sem tudod képzelni, milyen keserves perceket szerezett már nekem a média. Tudom, hogy paranoiás vagyok, de egyszerűen rettegek attól, hogy megszűnik a maradék magánéletem is. Már így is alig van rá alkalmam, hogy kíséret nélkül közlekedjek. Az év legtöbb napján, egy burokban élek, amiből nem tudok kilépni, és amibe más sem léphet be. A filmstúdióknak elég sokat érek ahhoz, hogy ez így legyen és az is idegesítő, amikor lépten-nyomon mellettem vannak a biztonságiak. De ha nem lennének, talán még rosszabb lenne – dőlt belőle a szó.

Döbbenten hallgattam. Csípőmet a pultnak támasztottam, miközben folytatta.

– Az évek múlásával, azt hiszem egyre magabiztosabb lettem, mégis elbizonytalanít, amikor a sajtó egy-egy poénomat nem érti, kiforgatja, és ellenem fordítja. Utálom, hogy nem tudok normálisan beülni egy moziba, végigsétálni az utcán, vásárolni, vagy egy pubba elmenni a haverokkal – itt elhallgatott és rám nézett. – Volt egy kis problémám, miután elmentetek, de ezt most hagyjuk.

Fáradtan megdörzsölte a szemét, mielőtt újra belekezdett.

- Rettentő frusztráló, hogy mindenki azt figyeli, hogy áll a hajam, milyen ruha van rajtam, és mennyire tiszta, hány sört ittam egy-egy rendezvényen, és kivel vagyok. Nem tudom, hogy más hogyan éli meg a húszas éveit, illetve sejtem, Tomékból kiindulva, de szerintem ilyenkor mindenki többet bulizik, csakhogy én még ezt sem tehetem normálisan, mert rajtam csámcsog a sajtó.

Nagyot sóhajtva simított a hajába, és egy halvány mosolyt küldött felém.

- Ha véletlenül meglátnak egy lánnyal beszélgetni, ne adj isten, együtt megyünk valahová, akkor másnap arról szólnak a hírek, hogy terhes tőlem. Még randizni sem tudok, mert egyszerűen nincs rá módom, hogy egy kicsit is megismerjem a lányt, mielőtt egyáltalán randiról beszélhetnénk… Ezért is éreztem magam iszonyú szerencsésnek, amikor találkoztam veled – nézett rám. – Sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem ismerem az apádat, de úgy döntöttem, vállalom a kockázatot. Nem tudom, ő vajon hogy fogja lereagálni ezt az egészet, szóval a dolgok ezen részét, rád bízom. Már ha egyáltalán van még esélyem nálad – fejezte be halkan.

Nagyokat nyeltem, hogy ne folyjanak ki a könnyeim. Lassan hozzá léptem, és átöleltem. Mint egy fuldokló, úgy fúrta arcát a vállamba.

- Tudod, kedvellek Robert Pattinson – súgtam a fülébe. – És igen, van esélyed.

Megsimogattam az arcát. Csodálatos volt ismét hozzá érni.

- Apám miatt, pedig ne aggódj. Ő mindig igyekezett tisztességesen játszani, és egyet biztosan tudok, a lányának soha nem okozna fájdalmat, tehát aki nekem fontos, annak sem.

- Köszönöm – mondta, és lágy csókot lehelt a számra.

Szorosan öleltük egymást, nem nagyon akaródzott egyikünknek sem elengedni a másikat.

Az idilli pillanatnak, a telefon csörgése vetett véget.

Rob sóhajtva bontakozott ki a karomból, és farmernadrágja zsebébe nyúlt.

- Szia – emelte mobilját a füléhez. – Nem… Igen… Tényleg?… Majd megbeszéljük… De igen… Bírd ki, majd hívlak… Oké, szia – kinyomta a telefont, és rám mosolygott.

- Victoria jobban van. Mondtam, hogy jegelni kell egy ideig. Lizzy, a másik nővérem odautazott hozzá, így érthetően gyorsabb volt a nemvagyoknormális korszak lefutása – vigyorgott rám.

- Örülök, hogy minden rendben – mosolyogtam rá én is. - Viszont nekem most el kéne mennem vásárolni, mert teljesen lefogyott a kajakészletem – mondtam bizonytalanul, mert nem tudtam, a következő ötletemhez mit fog szólni. – Van kedved elkísérni? Persze, ha nemet mondasz, teljesen megértem – néztem rá csábosan.

- Hááát… nem is tudom. Ez elég… veszélyesen hangzik – és tényleg volt némi ijedtség a tekintetében.

- Na jó. Tudod mit? Elintézem egyedül. Menj haza, pihend ki magad, és holnap találkozunk.

Fintorgott egyet.

- Akkor, mondd a te verziódat – sóhajtottam.

- Te elintézd a vásárlást – vigyorgott -, én addig otthon rendbe szedem magam, összeszedek pár holmit, és mondjuk… hétre nálad vagyok

- Istenem, férfiak – emeltem szemem az ég felé. – Rendben. Én elintézem a nehezét, aztán üdén, frissen, vacsorával várlak. Masszázst is kérsz? – vontam fel a szemöldököm.

- Hmm… nem rossz ötlet! – olyan csábos pillantást küldött felém, hogy azt hittem, ott helyben elégek. - A kajával viszont ne foglalkozz, azt én viszem – lehelte a nyakamba, egy csók kíséretében, és a vérem száguldani kezdett.

A forgalom nagyobb volt a városban, mint szerettem volna, de amikor az áruházban megláttam a pénztárnál álló sort, teljesen lelombozódtam. Kizárt, hogy időben kész legyek mindennel. Amíg sorba álltam, hogy fizethessek, hívtam Robot.

- Mondjad – vette fel szinte azonnal.

- Nem biztos, hogy végzek hétig, nagyon sokan vannak mindenhol – nyafogtam. – Plusz fél órát kérek.

- Oké, megadva – nevetett. – Nekem is még el kell intéznem valamit. Akkor fél nyolcra nálad vagyok – nyomta ki a telefont.

Miután fizettem, őrült tempóban pakoltam az autóba, és már száguldottam is hazafelé.

Naná, hogy a ház előtt nem találtam helyet, majdnem egy háztömbbel arrébb parkoltam.

Szinte futva közelítettem meg a házat. Már épp fordultam volna be a kapun, mikor egy feltartott hüvelykujj, és a hozzá tartozó ökölbe szorított kéz jelent meg az arcom előtt.

- Gondoltam lestoppollak – mondta a bársonyos hang.

- Jaj, de dinka vagy – csaptam szabad kezemmel a karjára. – Megijesztettél!

- Akkor had engeszteljelek ki – vette elő másik karját a háta mögül.

Egy szál rózsát tartott a kezében. Szóhoz sem jutottam a megdöbbenéstől. Ennyi színt egy virágon, még sosem láttam. A bimbó töve fehér volt, majd egyre sötétült, míg a tetején elérte a mélybordó árnyalatot, és hosszában tű vékony, élénk rózsaszín szabálytalan csíkok futottak a szirmokon fölfelé.

- Ez csodálatos, Rob! Köszönöm – mondtam meghatottan.

- Szívesen – lehelt egy lágy puszit a számra. – Akkor hozom a kaját.

Csodálkozva néztem, vajon honnan hozza, de csak az autójáig ment. Kivett két szatyrot, meg a táskáját, és intett hogy mehetünk.

- Mi finomat hoztál? – kérdeztem miután vízbe tettem a rózsát. – Annyira jó az illata.

- Grillcsirke és saláta – mondta a konyhába lépve.

- Tökéletes.

- Akárcsak te – karolt át hátulról.

Ajka gyengéden simította végig nyakamat, és kezét ingerlőn húzta le a hasamon. Felé fordítottam a fejem, és ingerlőn tapadtam a szájára.

Megkordult a gyomrom, amitől hirtelen megmerevedtem. Rob nevetve nyúlt a tányérok felé.

- Együnk, mielőtt éhen halsz.

Miután kivégeztük a csirkét, Rob csibészesen rám mosolygott.

- Mintha valami masszázst emlegettél volna délután.

Megfogtam a kezét, és lassú léptekkel vezettem az ágyam felé. Oda érve szembefordultam vele.

- Szóval masszázst kérsz? – toltam le az ágyra.

Bólintott.

- Akkor egy kicsit túlöltözött vagy – simítottam végig mellkasán, pólója alját keresve, és lassan lehúztam róla.

Nagyot nyelt, és kezei a csípőmre csúsztak.

Lefejtettem magamról. – Semmi tipi-tapi! Masszázs, emlékszel? Feküdj hasra! – mutattam ujjammal az ágyra.

Sóhajtva engedelmeskedett.

Vettem egy kevés krémet az éjjeliszekrényen álló tégelyből. Mikor elhelyezkedett, fölé hajoltam, és finom mozdulatokkal masszírozni kezdtem. Igyekeztem vállaiból eltüntetni a csomókat, és végigmentem a gerince mellett húzódó területen. Izmai nagyon feszültek voltak, de kezeim alatt lassan ellazult. Egy idő után már csak azt hallottam, hogy békésen egyenletesen szuszog. Puszit leheltem a vállára, majd könnyű takarót terítettem rá. Egy ideig még néztem őt merengve, annyira békésnek tűnt, és iszonyatosan jóképű volt. Mi tagadás, egész feldobta az ágyamat. Kényszerítettem magam, hogy elszakadjak a látványtól, és gyorsan lezuhanyoztam. Boldogan fészkeltem magam mellé, és a mozgalmas nap után, engem is hamar elnyomott az álom.

Mikor felébredtem, kint még sötét volt, de az ajtó résén halvány fény szűrődött be a szobába.

Álmosan mentem a konyhába, mert onnan jött a világosság. Rob a konyhaasztalnál ült, egy forgatókönyvvel a kezében.

- Hát te? – kérdeztem.

- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. Nekünk holnap délután próba lesz, és gondoltam, nem árt egy kicsit rákészülni. – mondta bűnbánó arccal.

- Oh, erre nem is gondoltam.– néztem végig csupasz, formás felsőtestén. – Kérsz egy teát? – kérdeztem a mellkasától.

- Kösz, nem – kuncogott.

- Oké, akkor hagylak, dolgozz csak nyugodtan – mondtam kissé sértődötten.

- Tényleg nem baj? – mosolygott rám féloldalasan.

Te jó ég, ha így néz rám, hogy ne lenne baj!

- Nem – szűrtem a fogaim között.

Már fordultam meg, hogy elhagyjam a helységet, amikor a karom után kapott. Csodálkozva néztem felé, de már ott állt előttem.

- Csak szeretném megköszönni a masszázst – simított egy hajtincset a fülem mögé. – Nagyon finom volt.

- Nincs mit – néztem félre, és közben zavartan gyűrögettem a pizsamaként szolgáló topom alját. Őrület, hogy milyen hatással van rám ez a pasi. Rápillantottam. Félrehajtott fejjel nézett, és a szája sarkában halvány mosoly bújkált. Tisztán látszott rajta, tudja milyen hatással volt rám az iménti kis akciója.

Végigsimított a karomon, és óvatosan birtokba vette a számat. Szorosan hozzá simultam. Csókunk egyre követelőzőbb lett, de ekkor eszembe jutott, mit mondott délután, és finoman eltoltam magamtól.

- Mi a baj? – nézett rám értetlen arccal.

- Lassítanunk kéne a tempón – mondtam szemlesütve. – Meg kéne ismerjük egymást.

Kezével finoman megemelte az állam, a tekintetemet keresve.

- Mondtam, hogy vállalom a kockázatot – arca komoly volt, de aztán csibészesen elmosolyodott. – Különben is, épp a száddal ismerkedtem.

- Bolond vagy – nevettem fel, és nem bírtam megállni, ujjaim beletúrtak a hajába.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, miközben lassan araszoltunk a hálószoba felé, de a kanapénál elakadtunk. Türelmetlenül szabadítottuk meg egymást a ruháktól, és szinte vad hévvel igyekeztünk csillapítani, egymás iránti vágyunkat.