Színes álmok - 4. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a pozitív visszajelzéseket. Az építő jellegű kritikákat továbbra is szívesen veszem. Jó olvasást, és igyekszem a következő résszel! :D

Jenny

4. Meglepetés

- Gyere – bíztatott.

Kiszálltam, és követtem őt. A fák takarásából hangulatos, fából és terméskőből épült házikó bukkant elő. Az apró előkertbe lépve, kíváncsian néztem szét. Tarka virágágyások tették hangulatossá a gondosan nyírt füvet. De nem volt sok időm álmélkodni, mert Rob már a ház bejáratánál járt.

- Ez, csak az előétel, Nicole! A ház mögött van a meglepetésem.

Megvárta, míg beérem őt, megfogta a kezem, és szinte átvonszolt a házon, így csak sejtettem, hogy egy nappalin vágtatunk át. Egy nagy, széles, csupa üveg teraszajtót tárt ki előttem, és intett a kezével, hogy lépjek ki.

Gyönyörű, japán stílusban kialakított kert tárult a szemem elé, kanyargós kis ösvényekkel. Távolabb kékes csillogást láttam, és megindultam arra, az egyik kaviccsal felszórt úton. Sejtésem beigazolódott, egy medencét takartak az apró bokrok. Álmélkodva fordultam körbe, és Rob mosolygós szemével találkozott a tekintetem.

- Hát ez… ez… csodálatos. Nem is tudom, mit mondjak – a rám törő érzelmek könnyeket csaltak a szemembe. – Köszönöm.

Rob az állam alá nyúlt, és lassan fölemelte a fejem.

- Azt hittem, sikerül felvidítanom téged – mondta lágy hangon, és közben letörölt egy könnycseppet az arcomról. – Az én kinézetem ront ennyit a látványon, hogy sírva fakadsz? - vigyorgott rám.

- Lökött vagy – csaptam a mellkasára nevetve. Nem hittem volna, hogy ez a pocsék nap, ilyen csodás fordulatot vesz. Sejtelmem sem volt, mi vezérelte őt, hogy elhozzon ide, mindenesetre nagyon jól esett.

Vágyakozva néztem a vízre.

– Csak egy baj van. Nincs fürdőruhám, pedig nagyon csábító a víz.

- Hát igen, ezért tényleg érdemes volt itatni az egereket – viccelődött komoly arccal. - Na, gyere, csak megoldjuk valahogy a problémádat.

Visszasétáltunk a nappaliba, ami egybe épült a konyhával, és Robbal már száguldottunk is az emeletre. Egy kis folyosóról három ajtó nyílt. Az elsőn bekukkantva a fürdőszobát pillantottam meg. A második ajtó csukva volt, mint később kiderült, ez a szülőké, a harmadikban pedig Rob tűnt el. Sietve követtem. Iszonyatos kupi fogadott. Pólók, nadrágok és könyvek borították a padlót és az ágyat.

- Ez a szobám – mutatott körbe. – Legalábbis, amíg itt tartózkodom.

- Hát, Rob, ez mintha nem lenne összhangban a kerttel – biggyesztettem le a szám.

Zavartan túrt bele a hajába.

- Bocs - mentegetőztem egyből -, semmi közöm hozzá. Na, hol az a fürdőruha? – kérdeztem, hogy elűzzem a kínos pillanatot.

- Hát, az nincs. Legalábbis női. De egy jó hosszú pólót fel tudok ajánlani – félig eltűnt az egyik sporttáskában, majd felém nyújtotta a zsákmányt. – A fürdőszobában át tudod venni – tolt ki a szobából.

Köpni-nyelni nem tudtam. Ezt most komolyan gondolja? Egy pólóban fürödjek? De végül elindultam a fürdőszoba felé, mert tényleg nagyon csábított a medence. Ott jött az újabb dilemma. Mit hagyjak a póló alatt? A bugyi mindenképp marad, döntöttem el. A melltartóval már nem volt ilyen könnyű a helyzet. Ha magamon hagyom, nem biztos, hogy holnapra megszárad. Ha leveszem, hááát, vizes póló csupasz mellen. Na neeem! A melltartó is marad! Gyorsan átvedlettem, és megcéloztam a várva várt vizet.

Robert már a medencében ült, mellette a peremen két kóla light, és egy tálon óriásperec. Most vettem csak észre, hogy ezen a végen a víz egészen sekély, csak arrébb mélyül.

Élvezettel néztem végig formás felsőtestén, majd óvatosan beléptem a medencébe. Kellemesnek találtam a hőmérsékletet, így felbátorodva odaültem Rob mellé.

- Már azt hittem, elment a kedved az egésztől – pillantott rám.

- Naaa! Nem is öltöztem annyi ideig – fröcsköltem felé.

- Hát, egy fokkal jobb vagy, mint a nővéreim. Szerintem ők a világcsúcstartók – grimaszolt. – Amúgy, én a helyedben vigyáznék azzal a fröcsköléssel, mert nem tudod, kivel állsz szemben. Ha eláztatsz, a bosszúm hatalmas lesz! – mosolygott gúnyosan.

Ez a kijelentés előhozta belőlem a rosszabbik énem. Kapott egy adag vizet a nyakába. Eztnemhiszemel pillantással jutalmazta tettem.

Beindult a RPattz gépezet, folyamatos vízözönt árasztva rám. Prüszkölve, és nevetve menekültem a medence mélyebbik végébe, de menekülésem sikertelen volt, a víz folyamatosan érkezett a fejemre. A sarokhoz érve kénytelen voltam megállni, nem volt hova menekülnöm. Az egyik oldalamon Rob karja zárta el az utat, míg a másik oldalt, ő maga zárta testével.

- Na, föladod? – kérdezte gonosz vigyorral.

Gúnyos mosolyt küldtem felé, és lebuktam a víz alá, hogy kislisszoljak a karja alatt, de nem voltam elég gyors. Vasbilincsként öleltek át karjai, és húztak a víz felszínére. Hátam a falnak nyomódott, miközben nevetésünktől visszhangzott a környék.

Melleim a mellkasának préselődtek, és az érzelmek sokasága futott át rajtam. Zavartan pillantottam rá, és egy izzó szempárral találtam magam szembe. Ajka lassan közeledett az enyémhez.

- Ki ér előbb a kólákhoz? – kérdeztem hirtelen, és már úsztam is kifelé. Éreztem, hogy Rob követ. A sekély részhez érve felálltam, és felkaptam a kólás dobozokat. Meglengettem az egyiket felé. – Jutalom a vesztesnek! – kiáltottam, de belém szorult az összes levegő, ahogy tekintete végigpásztázott rajtam.

- Veszélyes egy nőszemély vagy, ugye tudsz róla? – kérdezte rekedt hangon, két lépéssel előttem termett, elvette tőlem a dobozt, és a kezem után nyúlt.

Ujjaink összekulcsolódtak, érintése szinte sütött. Zavartan sütöttem le a szemem.

- Gyere, együnk perecet – húzott magával a tál felé.

Kényelmesen leültünk a medence sekély vizébe, és élvezettel csipegettünk a kóla mellé.

- Mesélj magadról, Nicole – szólalt meg váratlanul.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre – vágta rá azonnal. Ezen mosolyognom kellett; jól esett az érdeklődése.

- Huszonegy éves vagyok, és mindig is Londonban éltem – kezdtem bele. – Gyakorlatilag a nagybátyám, Richard nevelt anyám halála után, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Nem sok agglegény viselné el, hogy egy kamasz lány lógjon a nyakán. Ő divattervező, nem mondhatnám, hogy híres, de azért van neve a szakmában. Sok forgatásnál adott tanácsot a kosztümökkel kapcsolatban. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok a stábbal. Miután elvégeztem az iskolát, belevetett a mélyvízbe, elintézte, hogy megfigyelhessem, hogyan dolgoznak a profi sminkesek. Lassan rám bíztak néhány apróbb munkát, persze szigorú felügyelettel – nevettem. – És most itt vagyok!

- És apukád? – kérdezte félénken.

Fintorogtam.

- Vele elég érdekes a kapcsolatom. A munkája miatt nagyon sokat utazik, és inkább jó barát, mint apa.

Várta, hogy folytassam, de ez fájó pont volt, nem szívesen beszéltem róla. Szerettem volna, ha sokkal több időt szán rám apu, de anya halála óta az utazások csak sűrűbbé váltak. Talán így könnyebb volt elviselnie a hiányát.

- Ennyi? – vonta fel a szemöldökét.

- Ennyi! És most te jössz!

- Hát, nem tudom, mennyit ismersz a történetemből – mondta bizonytalanul.

- Tudom, hogy milyen filmekben játszottál, hogy végre túl vagy a Breaking Dawn-on is, szereted a sajtburgert, és rengeteg rajongód van – soroltam. – Van két nővéred, gitározol, zongorázol, énekelsz és vagy jársz Kristen Stewarttal, vagy nem.

Elhallgattam, hogy meglessem reakcióját utolsó kijelentésemre, de érdeklődve figyelt, enyhe mosollyal a szája sarkában.

- Nos, ezt elég pontosan összefoglaltad. Csak annyit tennék hozzá, hogy nehezen viselem a paparazzikat, imádok a barátaimmal lógni, és anyu főztje az egyetlen, ami veri a sajtburgert – fejezte be a sorolást.

- Ennyi? – kérdeztem komoly arccal.

- Ennyi! – nevetett fel.

Hát, mit mondjak, kicsit rosszul esett. Azért én ennél többet árultam el magamról. De mégis, mit vártam? Csak két napja találkoztunk, még nem ismerjük egymást. Nem bízhat ennyi idő után bennem, végül is lehetnék egy pletykafészek is, aki minden információt kiszivárogtat.

A nap lassan elbújt a fák mögött, a hőmérséklet csökkenni kezdett. Megborzongtam.

- Menjünk, még a végén megfázol – állt fel Rob.

Miután megszárítkoztam, és felöltöztem a fürdőszobában, a konyha felé indultam, mert a zajokból ítélve Rob ott tartózkodott. Ő is felöltözött, fekete farmer és fehér póló fedte tökéletes alakját. Haja kócosan, nedvesen meredezett a fején. A mikró gombjaival küzdött, enyhén előredőlve, és én élvezettel legeltettem a szemem formás fenekén.

Vigyorogva fordult felém. Tuti, megérezte, hogy őt bámulom. Éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. Basszus, de kínos.

- Gondolom, már nagyon éhes lehetsz! – mondta kétértelműen. – Amúgy, mirelit hamburger lesz a vacsi. Bocs, de más nincs itthon, bár ha lenne, sem boldogulnék vele – vonta össze a szemöldökét. – Csoda, hogy a mikró megtűr maga mellett.

- Nekem tökéletes a menü – nyugtattam meg. – Segítsek valamit?

- Igen, kérlek, szerezz a hűtőből innivalót. És ha nem bánod, nézhetnénk tévét, mert lesz egy jó Jack Nicholson film.

- Tőlem rendben.

Kitettem a kólákat az asztalra, és bekapcsoltam a tévét. Kényelembe helyeztük magunkat a kanapén, és nekiláttunk a kaja elpusztításának. Részemről semmi bajom a hamburgerrel, viszont ez a mirelit verzió botrányosan rossz volt. De olyan éhes voltam, hogy az utolsó morzsáig megettem, majd leöblítettem ásványvízzel.

Amikor reklám szakította félbe a filmet, Rob hirtelen felpattant.

- Kinyitom a kanapét, és akkor ki tudjuk nyújtani a lábunkat – mosolygott szégyenlősen.

Miután megküzdött vele, kényelmesen fészkeltük magunkat az ágyra. Rob közelsége bódítóan hatott rám, mélyen szívtam be finom parfümjének illatát. Innentől kezdve, mintha köd ereszkedett volna a szememre, nem érdekelt a film. Egyszerűen, csak jól éreztem magam, behunytam a szemem, és próbáltam minden pillanatot kiélvezni.