Színes álmok - 6. fejezet

Köszönöm nektek a pozitív visszajelzéseket. Előre szólok, hogy erre rendesen rá lehet nyomni a 18-as karikát, szóval, akinek nem veszi be a gyomra, ne engem szidjon. (Persze tudom, hogy ezt vártátok ;). )

Jenny

6. Most mi van?

- Na, mi az, ennyi volt az alvás? – kérdezte Tom.

- Az ügynököm hívott, pont mikor elaludtam volna, és teljesen kiment a szememből az álom – válaszolta Rob.

- Szar ügy – kászálódott ki a medencéből Tom. – Lassan el kell indulnom, mert holnap megyek egy meghallgatásra, és korán kell kelnem – mondta, és bement átöltözni, Rob pedig követte pár pillanattal később.

Kifeküdtem a medence mellé, a hasamat süttetni. Egy idő után éreztem, hogy sok lesz a jóból, bár a napnak most nem volt akkora ereje, nem akartam kockáztatni. Megmártóztam a vízben, majd a sekélyebb részben ültem le.

Tom az teraszajtóból kikiáltott, hogy köszöni a finom ebédet, mire odaintettem neki, és nem sokkal később, hallottam a bejárati ajtó csukódását.

Lehunyt szemmel agyaltam, mit főzzek majd apának. Ő is biztos ki van éhezve, a házi kosztra. Talán steak-et sütök, burgonyával. Erről eszembe jutott a divatbemutató. Richard biztos nem fog haragudni, de sajnáltam, hogy nem lehetek ott, mert tudtam, hogy nagyon készült rá, apa pedig tuti nem akar eljönni velem. Mindig is utálta az ilyen felhajtásokat. Munkája miatt, így is sokszor szükséges volt, különböző rendezvényeken megjelennie.

Gondolataimból egy kéz érintése rántott vissza: Arcomon finoman végigsimítottak a lágy ujjak.

- Már megint ráncolod a homlokod – szólt csendesen Rob.

Megfogta a kezemet, és felhúzott magához. Arcunk, csak centikre volt egymástól.

- Szóval jó barátok vagyunk, mi? – kérdezte a szemembe nézve.

Éreztem, hogy arcomba szökik a vér.

- Miért, nem azok vagyunk? – kérdeztem halkan.

Tekintete szinte sütött, miközben ajkát lassan az enyémre simította. A melegség hulláma járt át, ahogy a nyelve lágyan utat tört magának. Kezeim a nyakára siklottak, és beletúrtam a hajába. Ujjait érzékien végighúzta a hátamon, és a derekamhoz érve közelebb vont magához, testünk szinte teljesen egymásnak feszült.

Kínzásnak éreztem, amikor ajkaink szétváltak. Pár pillanatig csak néztük egymást, szapora lélegzetünket hallgatva.

- Van kedved sétálni? – kérdezte váratlanul.

Némán bólintottam. Kissé zavartnak éreztem magam. Olyan volt, mintha hirtelen egy másik világba kerültem volna, a béke és boldogság szigetére, mely édes feszültséggel volt tele. Mintha a lényemet, egy bódító köd venné körül, és rettegtem, nehogy felébredjek, mert az álom véget ér.

A délután többi részét a ház környékén töltöttük. Kezeinket egymásba fonva sétáltunk. Rob megmutatta, régebben hol volt a titkos törzshelyük Tommal. Ott folytak a nagy beszélgetések, amik a szülők füleinek tiltottak voltak. Szinte minden második fához tartozott egy-egy sztori. Látszott, hogy sok időt töltöttek itt. Olykor az emlékek hatására vidáman felnevetett, de volt, hogy csak elgondolkozva nézett maga elé. Néha csábos mosolyt villantott felém, és ilyenkor mindig egy lágy puszit adott a számra. Ahogy közeledtünk a házhoz, ezek a pillanatok egyre sűrűbbé váltak, és ettől táncot jártak a pillangók a gyomromban.

Amikor vissza értünk, ledobta a baseballsapkáját a fotelba, és magához vont. Karjai vasbilincsként záródtak a derekamra, ajka mohón tapadt az enyémre. Vágyakozva simultam hozzá, és ahogy csókunk egyre hosszabbra nyúlt lélegzetünk úgy szaporodott.

Hirtelen felemelte a bal lábam, és csípőjét szorosan préselte hozzám. Éreztem duzzadó férfiasságát. Keményebben dőltem neki, még többet akartam érezni belőle. Ez teljesen beindította. A hajamba markova húzta hátra a fejem, hogy a nyakamhoz férjen. Nyelvét ingerlően húzta végig rajta. Kezem kínzó lassúsággal simított végig gerince vonalán, majd megtaláltam formás fenekét. Ráérősen simítottam végig rajta, mire egy nyögés szakadt fel torkából. A karjaiba kapott, és a következő pillanatban már a nappali széles kanapéján voltunk. Keze a pólóm alá csúszott, és izgatóan simogatta melleimet a melltartó vékony anyagán keresztül. Kéjes sóhaj hagyta el ajkam, és lábam a derekára csúsztatva vontam közelebb magamhoz, miközben kezeim egy pillanatra sem álltak meg rajta.

- Nicole! – mondta elfúló hangon. – Iszonyatosan kívánlak! Biztos, hogy ezt akarod? – nézett rám homályos tekintettel.

- Mindennél jobban – leheltem egy csókot az állára.

Karomat a fejem fölé emelte, és lassan lehúzta a pólómat. Mohó ajkait végigjáratta melltartóm vonalán, majd ujjai besiklottak alá. Nem bírtam tovább magammal, puhán alsó ajkába haraptam. A melltartó szinte leszakadt rólam, és vadul tapadt ajkával mellemre, majd hasamon lefelé haladva kényeztetett tovább. A nyelvét a combomon éreztem, és azt hittem, felrobbanok. Bugyimat félretolva haladt legérzékenyebb pontom felé. Zihálva túrtam a hajába. Mikor elérte célját, kéjes nyögés hagyta el ajkamat. Hátam ívben megfeszült, ahogy éreztem, hogy közel a beteljesedés, de én is a végsőkig akartam fokozni Rob vágyát.

Határozottan eltoltam magamtól, és a maradék ruháktól megszabadítva magunkat, vállainál fogva lenyomtam az ágyra. Végigsimítottam mellkasán, és nyelvemmel követtem kezem vonalát. Mellkasa megemelkedett, amikor elértem hasa alját. Körberajzoltam férfiasságát, vigyázva, hogy ne érjek hozzá. Combja belső felét csókokkal borítottam, lassan haladtam célom felé. Amikor ajkam kényeztetni kezdte, megremegett.

- Nem bírom tovább! Akarlak! Most! – mondta levegő után kapkodva, és átfordított maga alá.

Szemeink összekapcsolódtak, ahogy belém hatolt. Egy pillanatra megállt, amikor teljesen bennem volt, majd lassú mozgásba kezdett, de ahogy vágyunk erősödött, egyre gyorsabb tempót diktált, míg a gyönyör teljesen utol nem ért, minket.

Zihálva fúrta arcát a vállamba. Egymást átkarolva feküdtünk, amíg lélegzetünk egyenletessé nem vált.

- Kicsim ébresztő! – szólongatott Rob. – Elkésünk, ha nem kelsz fel. Illetve én kések el, mert lesz egy reggeli megbeszélés Ritával. Bocs, hogy miattam korábban kell felkelned.

- Nem gond – nyújtóztam élvezettel, és kipattantam az ágyból. – Kaphatok egy negyed órát?

- Persze, szedd csak rendbe magad, addig én készítek kávét.

Gyorsan összekapkodtam a cuccaimat, és elvonultam a fürdőszobába. A zuhanyzástól teljesen újjászülettem. A kávé illata mágnesként vonzott lefelé.

Rob a teraszon dohányzott, így csatlakoztam hozzá. Leültünk a kerti székekre, és a kávét kortyolgatva hallgattuk a reggeli madárcsicsergést. Néha összeakadt a tekintetünk, és egymásra mosolyogtunk.

- Tudod, rég volt ilyen szép reggelem – mondta.

- Gondolom! – nevettem fel. – Kávé, cigi, nő! – cukkoltam.

- Illúzióromboló – nyújtotta rám a nyelvét.

Kiürítettük a csészéket.

- Köszönöm Rob – néztem rá komoly arccal.

- Mit?

- Hogy elhoztál ide. Nagyon jól éreztem magam.

- Örülök neki – állt fel mosolyogva. Pár pillanatig elgondolkozva nézett, majd elhúzta a száját. – Sajnos mennünk kell.

Magamhoz vettem a táskám, és elindultunk a kocsihoz.

- Most már eláruld, miért nincs barátod? – kérdezte, miközben beszálltunk.

- Mert mostanában nem találkoztam normális pasikkal. Eddig!

A fejét ingatta, egy halvány mosoly kíséretében.

- És te, elmondod, mi van közted, és Kristen között?

Arcáról lehervadt a mosoly, és felsóhajtott. Pár pillanatig meredten nézte az utat.

- Igazándiból semmi… most már – hátrasimított egy hajtincset a homlokából, és nagyot sóhajtva fújta ki a levegőt. – A Twilight alatt nagyon jó barátság alakult ki köztünk – vágott bele hirtelen. – tudod, együtt éltük át az egész őrületet, ami kialakult körülöttünk. Tudtuk, mit érez a másik, hogy mennyit nyertünk, és veszítettünk egyszerre. Aztán egy idő után rájöttünk, hogy többet érzünk egymás iránt barátságnál. Jó ideig együtt voltunk, és eleinte minden szép és jó volt. De a barátságunk idő közben elveszett, talán, mert elég sok féltékenykedés árnyékolta be a kapcsolatunkat, és a lesifotósok is megkeserítették az életünket.– Keserűen felnevetett. – Nem volt könnyű… – a hangja egyre halkabb lett, az ujjai kifehéredtek a kormányon, ahogy egyre jobban rászorította a kezét. - Elég sokat veszekedtünk. Hiányzott a barátom… és neki is. Végül megbeszéltük, hogy ez így nem működik, úgymond szakítottunk. És most ő a legjobb barátom – fejezte be sóhajtva.

Nem tudtam, mit mondhatnék erre, inkább hallgattam. Néztem az elsuhanó tájat.

- Mikor lesz kész az autód? – váltott témát.

- Azt mondták, ha minden jól megy, akkor ma.

Bólintott.

- Már akkor át kellett volna nézetnem, amikor megvettem. És külön örülök, hogy megjavítják, mire apa hazajön. Ilyenkor mindig rengeteg beszereznivaló van. Teljesen fel kell, töltsem a hűtőjét.

- Tulajdonképpen mivel foglalkozik apukád? – tette fel az ártatlan kérdést.

Hát, igen. Ettől a kérdéstől egy kicsit tartottam. Vajon Rob hogyan fog reagálni?

- Újságíró – mondtam halkan.

- Uhh… - tört ki belőle. – Milyen műfajban?

- Bulvárhírek – suttogtam.

Rápillantottam, de kifejezéstelen arccal vezetett. Az ujjai, ha lehet még jobban rászorultak a kormányra.

- Tudod, a munkaszerződésem kiköti, hogy semmilyen információt nem adhatok ki sem a filmmel, sem a színészekkel kapcsolatban. És én ezt betartom.

- Nagyszerű. – mondta érzelemmentes hangon.

Befordultunk a forgatási helyszín felé, ahová időközben megérkeztünk. Meglepetésemre pár férfi várakozott fényképezőgéppel felszerelkezve, a terület köré vont kordon bejáratánál.

- A picsába, ezt nem hiszem el! – tört ki Rob.

- Mi van itt?

- Paparazzik – válaszolta komoran.

A bejáratnál álló őr, ahogy meglátta az autót, intett, hogy menjünk tovább.

Mikor leparkoltunk, Rob már ugrott is ki az autóból.

- Na, én rohantam – intett felém, és elvágtatott a nagysátor irányába.

Én csak álltam az autó mellett bambán. Most mi van? Ez meg mi a fene volt? A paparazzik miatt mérges, vagy az újságíró apám miatt?

Arra gondolni sem mertem, mi lenne, ha megtudná azt a másik dolgot, amire még magamban sem pazaroltam szavakat, és még apám sem tudott róla. Csak Richard. De ő jó társam volt a titoktartásban. Azt hittem, mindjárt üvöltök. Mérgesen rúgtam a földbe a lábammal. Aúú! Ezt nem kellett volna, de legalább az agyamat egy kicsit lehűtötte. Sántikálva indultam a lakókocsik felé.

Ahogy szitkozódva ballagtam, az egyik ajtónál felbukkant egy fej.

- Szia, Nicole! – köszöntött Katie, és leugrott mellém.

- Helló – mosolyogtam rá, nem kell, hogy más is észrevegye borús kedvem.

- Képzeld, én kaptam meg Justint – forgatta a szemeit.

- Remélem, most nem utálsz ezért – néztem rá ijedten.

- Szó sincs róla – biztosított. – Csak az van, hogy át kéne venned helyette Rebeccát, akit eddig én sminkeltem. Tudod, mellettük még ott van nekem Jessica, és hárommal már nem bírok.

- Ez csak természetes – vágtam rá. – Bocs, hogy nem nekem jutott eszembe, és kösz, hogy átvállaltad Justint.

- Nincs mit – legyintett. – Amúgy Rebecca mellékszereplő, szóval nem lesz vele több dolgod, mint Justinnal lett volna – kezembe adta Rebecca sminkelési útmutatóját, barátságosan megveregette a karom, és visszaszökkent a kocsiba.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, és indultam előkészíteni a terepet.

Az ajtón belépve meglepődve láttam, hogy Matt már megérkezett. A székében ült, és szenvedő arccal fogta a hasát.

- Szia, Matt! Baj van? – léptem hozzá.

- Aaa… – nyögte. – A párom, Brad, tegnap valami franciásat akart enni, és szerzett valahonnan csigákat. Szerintem nem voltak teljesen százasok.

- Ahogy így elnézlek, szerintem sem. Hívjak orvost?

- Dehogy! Még csak az kéne, azok gyilkosok! – háborodott föl.

Majdnem fölnevettem azon a hangsúlyon,

- Akkor hogy segítsek rajtad?

Legyintett és az arca hirtelen zöldre váltott.

- Azt hiszem, én most megyek – száguldott le a kocsiról.

A fejemet ingatva néztem utána. Mekkora egy fazon!

Belekukkantottam a mappába, mi vár ma rám. Ugyanaz, mint tegnapelőtt. Fő a változatosság! Kipakoltam a kellékeket, majd leültem, de abban a pillanatban már nyílt is az ajtó, és megérkezett Rob.

- Ülj le – pattantam föl.

Szó nélkül bevágta magát a székbe, és várta, hogy elkezdjem a sminkelést.

Csendben vittem fel Rob bőrére a festéket. Mereven bámulta a pult egy pontját. Kezdett kínossá válni a csend.

- Rob, mi a baj? – kérdeztem idétlenül.

- Semmi! – vágta rá azonnal.

- Az apám miatt, ugye?

- Tudod, szólhattál volna – túrt idegesen a hajába.

- Mégis, mikor? – emeltem meg a hangom. – Amikor kirángattál az autómból? Mondtam volna, hogy bocs, de mielőtt elrabolsz közlendőm van? Vagy mielőtt összefeküdtünk, kellett volna szólnom, hogy állj le, mert az apám újságíró? – mondtam most már kiabálva.

Megrándult az arca.

- Nem Nicole, amikor a családodról beszéltél, akkor kellett volna szólnod! – kiabált ő is.

Tudtam, hogy igaza van, szándékosan kerültem ezt a témát, de csak azért, mert féltem a reakciójától. Sejtettem, hogy nem fog örülni neki, de a tegnapi események után, nem vártam, hogy ennyire ki fog akadni.

- Igazad van – suttogtam. – Csak féltem elmondani. Ne… ne haragudj – csuklott el a hangom.

Sóhajtva emelte rám elgyötört tekintetét.

- Nem tudom, mit gondoljak, Nicole. Egy kicsit össze vagyok zavarodva. Talán jobb lenne, ha…