Színes álmok - 9. fejezet

Sziasztok! Itt van a kilencedik, ahogy ígértem :)

9. Váratlan események

Egész héten megszállott módjára dolgoztunk, és megkönnyebbültem, mikor eljött a péntek.

- Mit akarsz itt, Justin? – kérdeztem kelletlenül, amikor megjelent a lakókocsi ajtajában.

- Csak szeretnék elnézést kérni tőled… a múltkori miatt – Zavartan mustrálta a fémburkolatot. –. Tudom, hogy nem túl jó a hírem, de hidd el, nem vagyok olyan elvetemült, mint amilyennek beállítanak, és…

- Nekem valahogy nem ez jött le – fontam keresztbe a karomat, mintha így távolabb tudhatnám magamtól. Tudtam, hülyeség, de zavart, hogy elzárta előlem a kijutás lehetőségét. Nem hittem, hogy újra próbálkozna, nem az a kockáztató típus, bár ki tudja.

- Tudom, hogy elszúrtam, iszonyú hülye vagyok – hajtotta le a fejét. – Csak valahogy úgy tűnt, jól elvagyunk. És néha úgy néztél rám, hogy… huh.

Nem jutottam szóhoz. Még hogy én úgy bámultam? Az kizárt! Miről beszél ez a seggfej? Na persze Robra lehet, hogy úgy néztem, és sokat is járt a fejemben… Mikor Justint sminkeltem, akkor is… lehet, hogy ezt értette félre?

- Justin, sajnálom, ha valamit félreértettél – na szép, még én kérek bocsánatot.

- Tényleg ne haragudj! Mindenki úgy néz rám itt, mint egy elvetemült gyilkosra. És tudom, hogy megérdemlem, de legalább te bocsáss meg nekem. Kérlek! – nézett rám szenvedő arccal. És ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy őszintének tűnt.

- Rendben – mondtam. Bár nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megbánni.

- Köszönöm – mosolygott rám, és ettől egész barátságos feje lett. – Ebédelni indultál?

- Igen.

- Elkísérhetlek? Még én sem ettem.

- Igazából Robbal fogok ebédelni – mondtam bizonytalanul, mert nem tudtam, egybe esik-e az ebédidőnk. – De az étkezőig mehetünk együtt.

Amíg a sátor felé sétáltunk, Justin vicceket mesélt, amivel sikeresen felvidította magát. Mire odaértünk, akkorákat nevetett a saját poénjain, hogy azt hittem örök vigyor marad az arcán. Türelmetlenül néztem szét, vajon ott van-e a lovagom. Ott volt. Tátott szájjal bámulta megjelenő párosunkat. Elrebegtem egy „Szia, Justin”-t, és lehuppantam Rob mellé.

- Hát ez meg mi volt? – kérdezte.

- Elnézést kért, én pedig elfogadtam – vontam meg a vállam.

- És máris ilyen nagy a barátság köztetek?

- Ugyan már, Rob. Csak megkönnyebbült, hogy nem leszek életem végéig haragban vele.

- Hát, te tudod. De én a helyedben nem bíznék benne – hajolt a tányér fölé, és lapátolni kezdte az ételt.

Most tudatosult bennem, hogy én elfelejtettem ebédet venni a pultról, ezért gyorsan beszereztem magamnak egy adagot.

Mire visszaértem, Rob már végzett, de nem állt föl.

- Van kedved ma átjönni hozzám? – nézett a tányérjába.

- Persze. De nem akarsz inkább pihenni? Nagyon fáradtnak tűnsz.

- Nem – vágta rá. – Én… holnap este el kell utaznom – suttogta.

- Oh, mennyi időre? – kérdeztem letörten. Kicsit rosszul esett, hogy eddig nem szólt róla, bár Rita nem sok magánéletet hagyott nekünk a héten. De talán csak egy-két napról van szó – reménykedtem.

- Négy napra. Sajtótájékoztató, riportok, és fotózás Los Angeles-ben – fintorgott.

- Értem – mondtam gombóccal a torkomban. – Azért legközelebb, légy szíves, szólj előbb – bűnbánóan bólintott, és várta a válaszom. - Úgy tudom, Rita ma korán le akar lépni, szóval, ha háromkor végzünk, négy, fél öt körül már nálad leszek.

- Honnan tudsz te ilyen titkokat? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- A nagybátyámmal randizik. Úgy tudom, elutaznak hétvégén, valami divatnapokra – felnevettem. – Igazság szerint ezért dolgoztatta ki a belünket. Na meg persze gondolom, a te utazásod is rátett egy lapáttal.

- Rita és a nagybátyád? Wow – vigyorgott Rob.

- Ssss! Ez egyelőre hétpecsétes titok!

- Persze, mert a sajtónak nem az lesz az első dolga, hogy lehozza a fotókat – grimaszolt.

Megrántottam a vállam. Rob már tápászkodott fölfelé, amikor meghallottuk Rita hangját.

- Kezdünk! Ha lehetne, minden érintett fáradjon a helyére! – harsogta.

Cinkosan összemosolyogtunk, intett egyet búcsúzóul, majd elviharzott Rita után. Én is igyekeztem az evéssel, hisz előfordulhat, hogy szükség lesz rám.

Minden simán ment, háromkor Rita befejezettnek nyilvánította a hetet. Szaladtam haza, hogy mielőbb Robnál lehessek.

Amint az utcába értem, döbbenten láttam, hogy egy rendőr-, és egy tűzoltóautó foglalja el az utat. Kitolattam, hogy a szomszéd utcába parkoljak, és siettem mielőbb odaérni. Balsejtelmem beigazolódott a mi házunkban történt valami.

Egy rendőr állított meg a kapuban.

- Üdvözlöm, hölgyem! Ön itt lakik?

- Igen. A legfelső emeleten. Megmondaná mi történt? – kérdeztem levegő után kapkodva.

- Tűz ütött ki a második emeleti lakásban. A társam fölvenné az adatait – intett egy alacsony nő felé, aki máris hozzám lépett.

- Ne aggódjon, ez a szokásos eljárás – mondta ijedt arcom láttán.

- A többi lakással minden rendben? – böktem ki az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Igen. Habár a tűz átterjedt a folyosóra is, sikerült időben eloltani.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

- Megkérdezhetem mi volt a kiváltó ok? – kíváncsiskodtam kicsit felszabadultabban.

- A tűzoltóság még vizsgálja az esetet, de valószínűleg egy elektromos kábel hibásodott meg – jött a válasz.

Fölvette az adatokat, mondott egy-két hivatalos szöveget: Ha mégis eszembe jutna, hogy láttam valami szokatlant…

Nem nagyon figyeltem, szerettem volna meggyőződni róla, hogy nálam tényleg minden rendben van. Kábán léptem át a kaput, és képen vágott a füst és a bűz. Már a könnyem folyt tőle, mire a negyedikre értem. A falak kormosak voltak, és csak reménykedhettem benne, hogy a bejárati ajtóm valamelyest tompította a tűz hatását. Félve nyitottam ki az ajtót, és csalódottan láttam, hogy itt sem sokkal jobb a helyzet. A falakra, bútorokra piszkosszürke hamuréteg rakódott, a csipkefüggönyök sárgállottak az ablakok előtt. Letörten pakoltam egy sporttáskába a cuccaimat. Túl fáradt voltam most a problémával foglalkozni, csak egyet szerettem volna, minél előbb elhagyni a környéket.

Azt sem tudom, hogy jutottam el Robhoz, egyszer csak arra eszméltem, hogy ott állok a ház ajtajában, és ő aggódva néz rám. Megkönnyebbülve bújtam a karjába. Nyomott a hajamra egy puszit, de fintorogva húzta hátrébb a fejét.

- Ne haragudj, de dől belőled a füstszag. Mi történt? – Leemelte vállamról a sporttáskát, és kézen fogva húzott maga után.

- Szia, Nicki! – köszönt rám vidáman Tom, a kanapéról.

- Szia! – vigyorogtam rá. Máris sokkal jobban éreztem magam a két fiú társaságában.

Megpaskolta maga mellett a kanapét, én pedig fáradtan rogytam bele. Rob kicsit zavartan toporgott, majd ő is letette magát az egyik fotelba.

Röviden összefoglaltam nekik a történteket, és felsóhajtottam.

- Az egész lakás, és minden holmim bűzlik. A falak pedig kormosak. Szóval, azt hiszem, itt az ideje egy lakásfelújításnak – mérgesen ráncoltam a homlokom. Úgy hiányzott ez most nekem, mint hátamra a púp.

- Nicki, itt nyugodtan lakhatsz, amíg rendbe szeded a kéglit – mosolygott rám kedvesen Tom. – Már ha Rpattz nem bánja – nézett kérdőn barátjára.

- Persze, tőlem rendben – vonta meg a vállát.

- Nem akarok kényelmetlenséget okozni nektek. Végül is apámnál, vagy Richardnál is ellakhatok egy ideig – válaszoltam.

- Csakhogy tudtommal, ők messzebb laknak a forgatástól – érvelt Rob. – Elutaznád az életedet.

- Van benne valami – fintorogtam. Már a lehetőség is riasztott, hogy munka után annyit vezessek. Ugyan, tőlem nem lakott egyikük sem messze, de plusz tizenöt-húsz perc vezetés, fárasztó egy hosszú munkanap után. – Köszönöm fiúk – mondtam, és tényleg hálás voltam nekik. Jó érzés volt ez a gondoskodás.

Másnap pihenten ébredtem. Nem tudtam, hogy csak beképzelem-e, de mintha Robbal egy kis feszültség támadt volna köztünk. Csodálatosan éreztem magam vele, és figyelmes volt, de ugyanakkor tartózkodó is. Végül úgy döntöttem, hogy biztos a heti feszített munka, és az utazás van rá ilyen hatással.

Tiltakozása ellenére, begyömöszöltem ruháit a mosógépbe. Mivel a taxi este hétre jön érte, bőven volt rá idő, hogy megszáradjanak. Szinte egész nap a telefonján csüngött, én pedig igyekeztem egy kicsit rendbe szedni a helységeket. Észre sem vettük, már el is ment a nap. Arra eszméltünk, hogy kint dudál az autó.

Rob rám nézett, és felém nyújtotta a kezét.

- Gyere ide – mondta gyengéden, és a karjaiba zárt. - Vigyázz magadra, kicsim. Hívlak, amikor megérkeztem.

Felemeltem a fejem, hogy megcsókoljam. Ajkai puhán tapadtak az enyémre, és élvezettel túrtam bele a hajába. Éreztem, hogy szája mosolyra húzódik.

Bontakozott volna ki az ölelésemből, de nem foglalkoztam vele. Kétségbeesetten karoltam a nyakát, és csókunk egyre vadabbá vált. Mikor ujjaim ismét a haját szántották, felnyögött, de gyengéden eltolt magától. Mélyeket lélegezve próbálta összeszedni magát.

Újabb, türelmetlen dudaszó hallatszott kintről.

- Mennem kell – mosolygott szomorúan rám. Fejére húzta a kapucnit, felkapta a táskáját, és sietős léptekkel indult az ajtó felé.

- Hiányozni fogsz – szóltam utána kétségbeesetten..

Féloldalas mosollyal vissza intett, aztán már csak távolodó lépteit hallottam. Hirtelen nagyon üres lett a ház, és a magány elemi erővel tört rám.

Másnap hazamentem. Kinyitottam az ablakokat, hogy alaposan átszellőzzön a lakás, majd felhívtam egy szobafestéssel foglalkozó céget. Miután megbeszéltük a részleteket, beindítottam egy mosást. Amíg vártam, hogy lejárjon a gép, próbáltam kitalálni, hogy mit kezdjek a füstszagú bútorokkal.

Töprengésemet a csengő szakította félbe. Szaladtam ajtót nyitni.

- Tom! – ugrottam a fiú nyakába. – De jó, hogy itt vagy! De honnan tudtad, hogy itt lakok? És hogy itt vagyok?

Nevetve lépett beljebb.

- A címed Rpattz-től tudom. Azt pedig nem tudtam, hogy itthon vagy, csak erre volt dolgom, és gondoltam próba-szerencse. Bejött! Na mi a helyzet, mit intéztél? Szörnyű ez a bűz – húzta el a száját.

- Holnap kezdenek a szobafestők, de a bútorokkal nem tudom, mit kezdjek. Lehet, hogy némelyiket kénytelen leszek lecserélni. Legalábbis, amelyik kárpitos. Most viszont amennyire csak lehet, el szeretnék csomagolni, nehogy kár érjen valamit, amíg dolgoznak. Szóval rengeteg dolgom van, és dobozokra is szükségem lenne – néztem rá kétségbeesetten.

- Nyugi, Nicki! Segítek! Azért vagyok itt. Szerzek dobozokat – és már el is tűnt a bejárati ajtó mögött.

Kihasználtam az időt, és kiteregettem a ruhákat a teraszon, majd a könyveket kezdtem portalanítani.

Kis idő múlva, Tom, egy halom dobozzal tért vissza, amit elmondása szerint a nem messze lévő szupermarketből szerzett, kizárólag megnyerő külsejének bevetésével.

Egész nap pakoltunk, és Tom megjegyezte, hogy rengeteg apró kütyüvel vettem magam körbe. Közben hallgattuk a CD-ket, és megállapítottuk, hogy a zenei ízlésünk is hasonló. Az ebédből nem csináltunk nagy gondot, tojásrántottát ütöttem össze, amit Tom ugyanolyan hévvel fogyasztott, mint a múltkori sült húst. Természetesen, utána egy ideig használhatatlan volt. Mire mindennel végeztünk, már szürkült.

- Mi lenne, ha elvinnélek vacsorázni?

- Ilyen büdösen? – nyafogtam.

- Hallottál már a víz csodatévő erejéről? – kérdezte nevetve.

- Nem magamra gondoltam, Tom. Én könnyen megoldom, de neked nincs itt másik ruhád. Ha letusolsz, akkor is füstszagú leszel.

- Nos, nem lakom olyan messze. Hazaugrom, és egy óra múlva itt vagyok.

- Legyen – egyeztem bele kegyesen. Már nagyon éhes voltam, és semmi kedvem nem volt a konyhában szöszmötölni.

Miután elment, engedtem egy nagy kád vizet, és élvezettel nyújtóztam el benne. Azon agyaltam, vajon Rob miért nem telefonált. Igaz, valamikor hajnalban jött egy sms, hogy megérkezett, és hív, ha tud, de azóta semmi. Ennyire csak nem lehet elfoglalt. Aztán eszembe jutott, hogy Los Angeles-ben még közel sincs este, és még hívhat.

Elbóbiskolhattam, mert a csengő térített magamhoz. Kapkodva szálltam ki a kádból, és gyorsan magamra tekertem egy fürdőlepedőt. Az ajtóhoz érve kiszóltam:

- Ki az?

- A sarki szatír! – jött a türelmetlen válasz – Mégis mit gondoltál? Engedj már be.

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és félreálltam, hogy Tom bejöhessen. Ahogy meglátott, lemerevedett. Zavartan nézett félre, és éreztem, hogy az arcomba szökik a vér.

Forski alkonyat

És IGEN 1000 Köszönöm nektek, imádlak titeket!!!!!!!!!!!!

Nos Rob, vagy Edward? Döntsétek el TI! Ez tényleg rövid lett, de érdemes elolvasni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nem harapok, szóval bátran küldhetitek a megjegyzéseket!!!

Jenny

Forksi alkonyat

Jókedvűen túrtam Rob hajába. Tegnap fejeztük be a Breaking Dawn forgatását, de úgy döntöttünk, még nem utazunk haza, maradunk pár napig. Végül is, egy nagyon nagy munkán vagyunk túl. Tegnap még Vancoverben voltunk, de ma átautóztunk Forksba, egy kicsit nosztalgiázni. Ki tudja, lesz-e még rá alkalmunk valaha.

- Kezdek éhes lenni – morogta Rob, de nem nyitotta ki a szemeit.

- Van itt pizza, hozattam fel.

- Az már legalább öt órája volt, Kristen. Szerintem nyugodtan kukázni lehet őket.

- Ühüm – Lassan körberajzoltam a száját, majd a szemöldökén simítottam végig. Mégiscsak kinyitotta a szemeit, és hunyorogva nézett rám.

- Úgy látom, nem töröd össze magad, hogy letelefonálj a portára.

- Én egy falatot sem bírnék enni.

Felálltam, és ettől Rob feje, ami eddig a combjaimon pihent, durván az ágyra esett.

- Bocsi – szóltam vissza, és az asztalhoz sétáltam, hogy megnézzem mennyi az idő.

- Néha hihetetlen vagy! – Feltápászkodott, és belebújt a pólójába. – Azt hiszem járok egyet. Már teljesen elzsibbadtam a sok fekvéstől. Meg szerzek magamnak kaját – nyomta meg az őt érintő részt.

Merengve néztem az alkonyodó tájat, és azon járt az agyam, vajon mennyire fog hiányozni a stáb, és maga az egész forgatás. Úgy döntöttem, túlélem a hiányát, csak Rob legyen mellettem. Lassan szürkülni kezdett, és lustán dőltem vissza az ágyra. Tényleg hihetetlen. Mióta megérkeztünk a panzióba, szinte fel sem keltünk az ágyból.

Eszembe jutott, hogy fel kéne tölteni a telefonom, mert már tegnap nem volt benne semmi élet, és sóhajtva felkönyököltem. Teljesen ledermedtem a látványtól. Rob az ágy mellett állt, de Edwardnak öltözve. Egy ideig farkasszemet néztem vele. Tekintete teljesen rabul ejtett. Szinte beleborzongtam a nézésébe. Mélyen beszívta a levegőt, mire kissé magamhoz tértem.

- Játszani akarsz? – kérdeztem csábosan, és kidomborítottam a mellkasom.

- Játszhatunk – válaszolta a legbársonyosabb hangján.

Lassan fölém hajolt, és izzó fekete szemekkel nézett rám. Orromat megcsapta bódító illata, és szinte szédültem tőle. Elmosolyodott, és elővillantak hófehér fogai. Torkából nagyon halk, mély morgás tört fel. Egyszerre volt félelmetes és izgató. A szívem őrült vágtába kezdett, és nem győztem kapkodni a levegőt. Ennyire élethűen még sosem láttam őt szerepet alakítani.

- Rob...

Zavartan hátrébb húzódott.

- Rob? – kérdezte.

- Edward – leheltem, és lesütöttem a szemem.

Újra fölém hajolt.

- Tudod, hogy mennyire finom illatod van? Szinte az eszemet vesztem tőled – fekete szemei mintha még jobban elsötétedtek volna. Lassan a nyakamhoz hajolt, és szinte hozzám sem érve, végighúzta ajkait, fülem tövétől a kulcscsontomig, majd visszatért a nyakamon lüktető érhez. Mélyen magába szívta illatom. A szívem, ha lehet, még erősebb vágtába kezdett, szinte kitörni készült a helyéből. – Bella – suttogta, és megborzongtam hűvös leheletétől. Ajka óvatosan érintette bőröm, és ettől minden érzékem tombolni kezdett. Szája jég hideg volt, és ettől a torkomra csúszott egy fojtogató érzés, az adrenalin szintem megugrott. Zihálva lélegeztem.

Fejét kissé megemelte, és szája féloldalas mosolyra húzódott. Mohón kaptam volna ajkai után, de gyorsabb volt mint én, és hátrébb húzódott.

- Lassabban, Bella. Ne akard, hogy elveszítsem a fejem – mondta csendesen, és élvezettel szívtam magamba édes leheletét.

- Pedig nem bánnám – néztem rá kábultan, félig lehunyt pilláim alól.

- Nem tudod mit kívánsz! – hangja kissé élesebb lett, némi keserűséggel vegyítve.

A telefonom hangja fülsértő volt az esti alkonyatban. Kábán sétáltam az asztalig, és a kijelzőre ügyet sem vetve emeltem fülemhez.

- Igen? – hangom erőtlen és kissé rekedtes volt.

- Kristen, nem gondoltad meg magad a kajával kapcsolatban? – hallottam meg Rob hangját.

Minden vér kifutott belőlem. A telefon hangos koppanással ért földet. Szememre szürke köd ereszkedett. Pillantásom az ágy mellett álló alakra emeltem, aztán elsötétült minden.

Friss, holnap délután. Szavazást indítottam, mert közeledünk az 1000. látogatottsághoz. Úgy gondoltam, ha ti is szeretnétek, feltennék egy rövid novellát, aminek a blogon szereplő történethez nincs köze, viszont Rob is szerepel benne.

Jenny

Színes álmok - 8. fejezet

Sziasztok! Végre megszületett a 8. rész. Köszönet a visszajelzésekért, a továbbiak is a szívemet fogják melengetni.

8. Őszinte pillanatok

- Csak szeretnék bocsánatot kérni – nézett a szemembe, aztán nagyot fújva felnézett valahova az égre. – Tudom, hogy túlreagáltam, de meg kell, hogy értsd.

A hajába túrt és kétségbeesett szemekkel fordult újra felém.

- Kérlek, Nicole!

- Persze, megértem. Én mindent megértek. Semmi gond – mondtam gúnyosan. Mérges voltam. Nagyon. Azt hiszi, ennyivel el van intézve? Ő azt mondja, bocsi, én meg a karjaiba omlok? Talán ha három napig nem nézett volna levegőnek, könnyebben veszem, de erre most nem voltam képes.

- Tényleg? – élénkült fel a hangja, és már emelte a kezeit felém, de félúton megállt, mert észrevette az arckifejezésem.

- Rob, most hagyjál, légy szíves. Fáradtak vagyunk, és nem is teljesen józanok. Aludj rá te is egyet, lehet, hogy holnapra megváltozik a véleményed, és ismét a pokolba kívánsz engem.

Határozottan megfordultam, és Vicky karját elkapva kivonszoltam őt az utcából.

- Tudod, azért megérdemelném, hogy adj némi magyarázatot erre az egészre – fordult felém feldúlt arccal.

- Oké, Vic, mindent elmondok, csak menjünk innen.

Végre sikerült taxit fognunk, és elvitettük magunkat hozzám. Bekucorodtunk a kanapéra, és mindent elmeséltem neki. Mire a végéhez értem, nem bírtam tovább, és kitört belőlem a zokogás. A legrosszabb az volt, hogy iszonyatosan hiányzott nekem minden érintése, mosolya, a viccelődése, és egyáltalán az egész lénye. Vicky vigasztaló karjaiban ért utol az álom.

Másnap reggel, mikor Rob beleült a székbe, komolyan megijedtem, hogy nem fogom tudni sminkeléssel eltűntetni arcáról a fáradtságot. Szemei pirosak, és karikásak voltak.

- Szarul nézel ki – állapítottam meg. – Volt még egy kis ivászat?

- Ja, belehúztunk. – nézett rám fél szemmel, mert a másik környékét éppen alapoztam. - Te sem vagy sokkal jobb állapotban.

Már a nyelvemen volt, hogy odavágjam neki: Csakhogy én nem a sok sörtől vagyok ilyen kifacsart, de két dolog visszatartott. Egy: én is jócskán ittam, még ha koktél is a neve, kettő: nem kell tudnia, hogy a másik oka a kinézetemnek, a miatta átbőgött éjszaka. De legalább már váltottunk néhány szót, és ezt határozott haladásnak könyveltem el.

Szeméről áttértem az arcára, de a tubus váratlanul kicsúszott a kezemből, csinos csíkot húzva szája bal sarkába. Káromkodtam egyet, és hüvelykujjammal próbáltam letörölni a foltot. Kissé szétnyílt az ajka, és kezemen éreztem forró, szapora lélegzetét. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy csillapítsam meglódult szívem zakatolását, de amikor felpillantottam, találkozott a tekintetünk. Szemei szinte izzottak a visszafojtott érzelmektől, és saját vágyam láttam visszatükröződni bennük.

Gyorsan elfordultam, hogy keressek egy arclemosót. Végül némi többletmunka, és magas vérnyomás árán, sikerült elfogadható külsőt varázsolnom neki, aztán beindult az egész napi rohanás. Rita ismét ideges, kapkodó volt, és ez lassan átragadt mindenkire, ami cseppet sem könnyítette meg a munkát.

Délután fáradtan szedtem össze a cuccaimat, amikor nyílt a lakókocsi ajtaja, és Rob lépkedett fel a lépcsőn.

Tétovázva állt meg tőlem pár lépésnyire.

- Mondani szeretnék valamit – túrt bele a hajába.

Felvontam a szemöldököm, mert nem tudtam, mi fog ebből kisülni, de intettem, hogy hallgatom.

- Bocsáss meg, Nicole. Tudod, egy kicsit… nagyon bepánikoltam – mondta szemöldök ráncolva, miközben a padlót nézte. – Sokat gondolkoztam, és talán egy kicsit túl gyorsra vettük a tempót. Nem is ismerjük egymást – emelte rám a szemeit. – Lehet, hogy nem volt jogos a bizalmatlanságom, de el sem tudod képzelni, milyen keserves perceket szerezett már nekem a média. Tudom, hogy paranoiás vagyok, de egyszerűen rettegek attól, hogy megszűnik a maradék magánéletem is. Már így is alig van rá alkalmam, hogy kíséret nélkül közlekedjek. Az év legtöbb napján, egy burokban élek, amiből nem tudok kilépni, és amibe más sem léphet be. A filmstúdióknak elég sokat érek ahhoz, hogy ez így legyen és az is idegesítő, amikor lépten-nyomon mellettem vannak a biztonságiak. De ha nem lennének, talán még rosszabb lenne – dőlt belőle a szó.

Döbbenten hallgattam. Csípőmet a pultnak támasztottam, miközben folytatta.

– Az évek múlásával, azt hiszem egyre magabiztosabb lettem, mégis elbizonytalanít, amikor a sajtó egy-egy poénomat nem érti, kiforgatja, és ellenem fordítja. Utálom, hogy nem tudok normálisan beülni egy moziba, végigsétálni az utcán, vásárolni, vagy egy pubba elmenni a haverokkal – itt elhallgatott és rám nézett. – Volt egy kis problémám, miután elmentetek, de ezt most hagyjuk.

Fáradtan megdörzsölte a szemét, mielőtt újra belekezdett.

- Rettentő frusztráló, hogy mindenki azt figyeli, hogy áll a hajam, milyen ruha van rajtam, és mennyire tiszta, hány sört ittam egy-egy rendezvényen, és kivel vagyok. Nem tudom, hogy más hogyan éli meg a húszas éveit, illetve sejtem, Tomékból kiindulva, de szerintem ilyenkor mindenki többet bulizik, csakhogy én még ezt sem tehetem normálisan, mert rajtam csámcsog a sajtó.

Nagyot sóhajtva simított a hajába, és egy halvány mosolyt küldött felém.

- Ha véletlenül meglátnak egy lánnyal beszélgetni, ne adj isten, együtt megyünk valahová, akkor másnap arról szólnak a hírek, hogy terhes tőlem. Még randizni sem tudok, mert egyszerűen nincs rá módom, hogy egy kicsit is megismerjem a lányt, mielőtt egyáltalán randiról beszélhetnénk… Ezért is éreztem magam iszonyú szerencsésnek, amikor találkoztam veled – nézett rám. – Sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem ismerem az apádat, de úgy döntöttem, vállalom a kockázatot. Nem tudom, ő vajon hogy fogja lereagálni ezt az egészet, szóval a dolgok ezen részét, rád bízom. Már ha egyáltalán van még esélyem nálad – fejezte be halkan.

Nagyokat nyeltem, hogy ne folyjanak ki a könnyeim. Lassan hozzá léptem, és átöleltem. Mint egy fuldokló, úgy fúrta arcát a vállamba.

- Tudod, kedvellek Robert Pattinson – súgtam a fülébe. – És igen, van esélyed.

Megsimogattam az arcát. Csodálatos volt ismét hozzá érni.

- Apám miatt, pedig ne aggódj. Ő mindig igyekezett tisztességesen játszani, és egyet biztosan tudok, a lányának soha nem okozna fájdalmat, tehát aki nekem fontos, annak sem.

- Köszönöm – mondta, és lágy csókot lehelt a számra.

Szorosan öleltük egymást, nem nagyon akaródzott egyikünknek sem elengedni a másikat.

Az idilli pillanatnak, a telefon csörgése vetett véget.

Rob sóhajtva bontakozott ki a karomból, és farmernadrágja zsebébe nyúlt.

- Szia – emelte mobilját a füléhez. – Nem… Igen… Tényleg?… Majd megbeszéljük… De igen… Bírd ki, majd hívlak… Oké, szia – kinyomta a telefont, és rám mosolygott.

- Victoria jobban van. Mondtam, hogy jegelni kell egy ideig. Lizzy, a másik nővérem odautazott hozzá, így érthetően gyorsabb volt a nemvagyoknormális korszak lefutása – vigyorgott rám.

- Örülök, hogy minden rendben – mosolyogtam rá én is. - Viszont nekem most el kéne mennem vásárolni, mert teljesen lefogyott a kajakészletem – mondtam bizonytalanul, mert nem tudtam, a következő ötletemhez mit fog szólni. – Van kedved elkísérni? Persze, ha nemet mondasz, teljesen megértem – néztem rá csábosan.

- Hááát… nem is tudom. Ez elég… veszélyesen hangzik – és tényleg volt némi ijedtség a tekintetében.

- Na jó. Tudod mit? Elintézem egyedül. Menj haza, pihend ki magad, és holnap találkozunk.

Fintorgott egyet.

- Akkor, mondd a te verziódat – sóhajtottam.

- Te elintézd a vásárlást – vigyorgott -, én addig otthon rendbe szedem magam, összeszedek pár holmit, és mondjuk… hétre nálad vagyok

- Istenem, férfiak – emeltem szemem az ég felé. – Rendben. Én elintézem a nehezét, aztán üdén, frissen, vacsorával várlak. Masszázst is kérsz? – vontam fel a szemöldököm.

- Hmm… nem rossz ötlet! – olyan csábos pillantást küldött felém, hogy azt hittem, ott helyben elégek. - A kajával viszont ne foglalkozz, azt én viszem – lehelte a nyakamba, egy csók kíséretében, és a vérem száguldani kezdett.

A forgalom nagyobb volt a városban, mint szerettem volna, de amikor az áruházban megláttam a pénztárnál álló sort, teljesen lelombozódtam. Kizárt, hogy időben kész legyek mindennel. Amíg sorba álltam, hogy fizethessek, hívtam Robot.

- Mondjad – vette fel szinte azonnal.

- Nem biztos, hogy végzek hétig, nagyon sokan vannak mindenhol – nyafogtam. – Plusz fél órát kérek.

- Oké, megadva – nevetett. – Nekem is még el kell intéznem valamit. Akkor fél nyolcra nálad vagyok – nyomta ki a telefont.

Miután fizettem, őrült tempóban pakoltam az autóba, és már száguldottam is hazafelé.

Naná, hogy a ház előtt nem találtam helyet, majdnem egy háztömbbel arrébb parkoltam.

Szinte futva közelítettem meg a házat. Már épp fordultam volna be a kapun, mikor egy feltartott hüvelykujj, és a hozzá tartozó ökölbe szorított kéz jelent meg az arcom előtt.

- Gondoltam lestoppollak – mondta a bársonyos hang.

- Jaj, de dinka vagy – csaptam szabad kezemmel a karjára. – Megijesztettél!

- Akkor had engeszteljelek ki – vette elő másik karját a háta mögül.

Egy szál rózsát tartott a kezében. Szóhoz sem jutottam a megdöbbenéstől. Ennyi színt egy virágon, még sosem láttam. A bimbó töve fehér volt, majd egyre sötétült, míg a tetején elérte a mélybordó árnyalatot, és hosszában tű vékony, élénk rózsaszín szabálytalan csíkok futottak a szirmokon fölfelé.

- Ez csodálatos, Rob! Köszönöm – mondtam meghatottan.

- Szívesen – lehelt egy lágy puszit a számra. – Akkor hozom a kaját.

Csodálkozva néztem, vajon honnan hozza, de csak az autójáig ment. Kivett két szatyrot, meg a táskáját, és intett hogy mehetünk.

- Mi finomat hoztál? – kérdeztem miután vízbe tettem a rózsát. – Annyira jó az illata.

- Grillcsirke és saláta – mondta a konyhába lépve.

- Tökéletes.

- Akárcsak te – karolt át hátulról.

Ajka gyengéden simította végig nyakamat, és kezét ingerlőn húzta le a hasamon. Felé fordítottam a fejem, és ingerlőn tapadtam a szájára.

Megkordult a gyomrom, amitől hirtelen megmerevedtem. Rob nevetve nyúlt a tányérok felé.

- Együnk, mielőtt éhen halsz.

Miután kivégeztük a csirkét, Rob csibészesen rám mosolygott.

- Mintha valami masszázst emlegettél volna délután.

Megfogtam a kezét, és lassú léptekkel vezettem az ágyam felé. Oda érve szembefordultam vele.

- Szóval masszázst kérsz? – toltam le az ágyra.

Bólintott.

- Akkor egy kicsit túlöltözött vagy – simítottam végig mellkasán, pólója alját keresve, és lassan lehúztam róla.

Nagyot nyelt, és kezei a csípőmre csúsztak.

Lefejtettem magamról. – Semmi tipi-tapi! Masszázs, emlékszel? Feküdj hasra! – mutattam ujjammal az ágyra.

Sóhajtva engedelmeskedett.

Vettem egy kevés krémet az éjjeliszekrényen álló tégelyből. Mikor elhelyezkedett, fölé hajoltam, és finom mozdulatokkal masszírozni kezdtem. Igyekeztem vállaiból eltüntetni a csomókat, és végigmentem a gerince mellett húzódó területen. Izmai nagyon feszültek voltak, de kezeim alatt lassan ellazult. Egy idő után már csak azt hallottam, hogy békésen egyenletesen szuszog. Puszit leheltem a vállára, majd könnyű takarót terítettem rá. Egy ideig még néztem őt merengve, annyira békésnek tűnt, és iszonyatosan jóképű volt. Mi tagadás, egész feldobta az ágyamat. Kényszerítettem magam, hogy elszakadjak a látványtól, és gyorsan lezuhanyoztam. Boldogan fészkeltem magam mellé, és a mozgalmas nap után, engem is hamar elnyomott az álom.

Mikor felébredtem, kint még sötét volt, de az ajtó résén halvány fény szűrődött be a szobába.

Álmosan mentem a konyhába, mert onnan jött a világosság. Rob a konyhaasztalnál ült, egy forgatókönyvvel a kezében.

- Hát te? – kérdeztem.

- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. Nekünk holnap délután próba lesz, és gondoltam, nem árt egy kicsit rákészülni. – mondta bűnbánó arccal.

- Oh, erre nem is gondoltam.– néztem végig csupasz, formás felsőtestén. – Kérsz egy teát? – kérdeztem a mellkasától.

- Kösz, nem – kuncogott.

- Oké, akkor hagylak, dolgozz csak nyugodtan – mondtam kissé sértődötten.

- Tényleg nem baj? – mosolygott rám féloldalasan.

Te jó ég, ha így néz rám, hogy ne lenne baj!

- Nem – szűrtem a fogaim között.

Már fordultam meg, hogy elhagyjam a helységet, amikor a karom után kapott. Csodálkozva néztem felé, de már ott állt előttem.

- Csak szeretném megköszönni a masszázst – simított egy hajtincset a fülem mögé. – Nagyon finom volt.

- Nincs mit – néztem félre, és közben zavartan gyűrögettem a pizsamaként szolgáló topom alját. Őrület, hogy milyen hatással van rám ez a pasi. Rápillantottam. Félrehajtott fejjel nézett, és a szája sarkában halvány mosoly bújkált. Tisztán látszott rajta, tudja milyen hatással volt rám az iménti kis akciója.

Végigsimított a karomon, és óvatosan birtokba vette a számat. Szorosan hozzá simultam. Csókunk egyre követelőzőbb lett, de ekkor eszembe jutott, mit mondott délután, és finoman eltoltam magamtól.

- Mi a baj? – nézett rám értetlen arccal.

- Lassítanunk kéne a tempón – mondtam szemlesütve. – Meg kéne ismerjük egymást.

Kezével finoman megemelte az állam, a tekintetemet keresve.

- Mondtam, hogy vállalom a kockázatot – arca komoly volt, de aztán csibészesen elmosolyodott. – Különben is, épp a száddal ismerkedtem.

- Bolond vagy – nevettem fel, és nem bírtam megállni, ujjaim beletúrtak a hajába.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, miközben lassan araszoltunk a hálószoba felé, de a kanapénál elakadtunk. Türelmetlenül szabadítottuk meg egymást a ruháktól, és szinte vad hévvel igyekeztünk csillapítani, egymás iránti vágyunkat.

Színes álmok - 7. fejezet

Sziasztok! Köszönök minden egyes megjegyzést és pipát! Nekem nagyon sokat jelentenek, jobban megy tőlük az írás. Szóval hajrá!

7. A klub

Nyílt az ajtó, és Matt tántorgott fel a lépcsőn, majd belerogyott a székbe.

- Mindjárt összeszedem magam – nyögte.

- Jesszusom, Matt! – nézett rá ijedten Rob. – Pocsékul nézel ki! Mi történt veled?

- A csigák! Soha többé nem eszek csigát! De ne aggódj, mindjárt jobban leszek, és kezelésbe veszem a hajad.

- Még csak az kéne! – háborodott fel Robert. – A végén még lehánysz!

- Kishitű! Én profi vagyok!

- Ja, egy beteg profi. Átmegyek egy másik fodrászhoz, te meg pihend ki magad.

- Nem, nem – erősködött Matt. – Más nem tudja úgy megcsinálni a hajad, mint én. Nem mintha el lennék szállva magamtól, de ez tény!

- Hát jó, legyen – adta meg magát Rob.

- Kész vagy – vettem le mellkasáról a kendőt.

Átült a másik székbe, én pedig bepakoltam a táskámba egy-két kelléket, hogy kéznél legyenek a forgatás alatt. Közben néha rájuk lestem, hogy boldogul Matt. Egész jól ment neki.

- Megyek, hozok kávét – léptem az ajtó felé.

- Én nem kérek – szólt utánam ridegen Rob.

Szuper! Sztár úr nem kér kávét!

Mérgesen vágtattam az automata felé.

Vajon mit akart mondani, mielőtt Matt megérkezett? Talán jobb lenne, ha kapnék némi gondolkodási időt? Vagy nem találkoznánk többet? Erre gondolni sem akartam! Túl jól éreztem magam mellette. Persze csak a jégkorszakmentes időkben, és reméltem, talán idővel megemészti a hallottakat.

A sátorban ittam meg a kávét. Semmi kedvem nem volt visszamenni, de tudtam, hogy muszáj lesz, mert Rebecca várhatóan nemsokára befut, így hát vonakodva elindultam.

A fiúk, szerencsére már nem voltak ott, viszont Rebecca megérkezett. Bemutatkoztunk egymásnak, majd nekiláttam a dekorálásnak. Csak egy sima sminket kellett föltennem az arcára, ezzel gyorsan végeztem, majd táskám magamhoz véve szaladtam a stáb után.

Már elkezdték a felvételt, mire oda értem. Szememmel Mattet kerestem, és amikor felfedeztem, láttam, már sokkal jobb színben van. Úgy látszik, tényleg összeszedte magát. Különben is, holnap szombat és mivel most hétvégén nem dolgozunk, lesz ideje kikúrálni magát.

Épp egy anya-fia beszélgetős jelenetet vettek fel, amiben természetesen Rob volt a fiú. A történet, a telepes korszakban játszódik, és a jelenet a poros utcán került felvételre.

- Álljatok le, ez pocsék – kiáltotta Rita. –Rob, ne nyúlj folyton a hajadhoz, légy szíves. Újra vesszük!

Előröl kezdték. Az anyát játszó színésznő elmondta a szövegét, majd Rob következett, de idegesen újra a hajába túrt.

- Szünet! – harsogta Rita, és odament a színészekhez.

Láttam, hogy fojtott hangon vitatkoznak egymással.

Jó hosszú lesz a nap – gondoltam magamban, és nem tévedtem. Ötszöri próbálkozásra sikerült a jelenetet tökéletesre fejleszteni, és a nap többi része sem telt sokkal jobban.

Fél hat lett, mire végeztünk. Fáradtan mentem vissza a lakókocsihoz, hogy összeszedjem a holmimat. Épp felkaptam a mobilom a pultról, amikor megszólalt, és az autószerviz száma villogott rajta.

Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy kész az autóm, és hívtam egy taxit, amivel eljuthatok a városba.

Szombat délelőtt elintéztem a vásárlást, és átmentem apu lakásába. Csináltam egy gyors takarítást, és nekiláttam a vacsorának. Apa hatra ért haza. Éhesen vetette magát a steak-re, és közben élménybeszámolót tartott, három hetes útjáról. Amikor a végére ért, kifaggatott, hogy mennek a dolgok a filmnél. Nagyokat nevetett, amikor Mattről meséltem, de Robról hallgattam. Nem éreztem, hogy bármit is mondanom kellene vele kapcsolatban. Hatalmas üresség támadt bennem, amikor az elmúlt napra gondoltam. Pocsékul éreztem magam, hogy nem lehetek egy átlagos apa, átlagos lánya. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden.

Nem hibáztattam érte, hogy nem bízott meg bennem, csak nagyon fájt. Elhatároztam, bárhogy is alakul, hétfőn a legfőbb célom az lesz, hogy megbeszéljem vele a helyzetet.

Vasárnap, már kora délelőtt megérkeztünk Richardhoz. Meglepetésemre Rita is ott volt, de mintha kicserélték volna. A nyugodt jókedv, szinte sugárzott róla. Vickyvel segítettünk előkészíteni a grillezéshez szükséges hozzávalókat, de amikor faggatózni kezdett, hogy merre jártam az elmúlt napokban, valahogy túl szűk lett a konyha. Elmeséltem mi történt az autómmal, és össze-vissza hadováltam. Látszott rajta, hogy nem volt meggyőző az előadásom. Viszont békén hagyott, csak annyit jegyzett meg: Majd elmondod, ha akarod.

Lassan megérkezett a többi vendég is, közeli barátok, végül tizenöt fősre szaporodott a társaság.

Evés után, amikor a repülőmodell előkerült, Richard mellém sétált. Egy ideig csak álltunk egymás mellett, és figyeltük apu lelkes arcát.

- Benne vagy az újságban – mondta váratlanul.

Teljesen lemerevedtem.

- Mi van? Milyen újságban? Miért? Nem értem! – hadartam teljesen zavartan. Aztán derengeni kezdett: Én és Rob egy autóban, és a forgatásnál lévő paparazzik. Valószínűleg az arcomra is kiült a felismerés, mert Richard csak jelentőségteljesen bólogatott.

- Nem látszik az arcod – folytatta csendesen. – De én felismertelek, a ruhád, és a hajad alapján. Csak azért szólok, hogy felkészülhess, hátha más is észreveszi.

Az ajkamat harapdálva bólintottam. Lassan megkönnyebbültem, az első ijedtségem kezdett elszállni. Úgy látszik, ösztönösen félrefordítottam a fejem, amikor villogni kezdtek a vakuk. Ha nem látszik az arcom, talán megúszom.

- Együtt vagytok? – kérdezte, miközben hunyorgó szemekkel követte a repülő útját.

- Nem – vágtam rá egy kissé ingerült hangon. Felém fordult, és felvonta a szemöldökét.

- Akarsz róla beszélni?

- Nem, nincs miről – idegesen tördeltem a kezeim, de mikor ráesett a pillantása, a hátam mögé rejtettem őket. Tisztára, mint egy ötéves.

- Hát, ha mégis, én itt vagyok – adott a homlokomra egy puszit, és átölelt.

Hálásan fúrtam magam a karjaiba. Túl jól ismert, tudta, hogy valami nagyon nem gömbölyű. De azt is tudta, ha magamtól nem mondom el mi a bajom, kár erőltetni, úgysem árulok el semmit. Nem azért, mert nem bízok meg benne, hanem mert először magamban kell letisztáznom a dolgokat. Kissé, azért tartottam tőle, hogy esetleg más is fölismerhet, de próbáltam erre nem gondolni. Végül is, minek rágjam magam előre valamin, ami lehet, hogy be sem következik. Inkább próbáltam kiélvezni minden hátralévő percet, amit a családommal tölthetek.

Másnap délelőtt, Rebeccán dolgoztam, több alkalommal. Rob, csak dél körül bukkant fel. Zárkózott arccal, szótlanul ülte végig a sminkelést, és mivel Matt folyamatosan mellettünk csivitelt, nem volt rá módom, hogy beszéljek vele. Bár nem is úgy tűnt, mint aki hajlandó lenne rá. Ennél fagyosabb, már csak jégcsapokkal lehetett volna a hangulat. Valahogy elviseltem a napot, nem akartam gondolni a fájdalomra, és ürességre, ami a mellkasomban tombolt.

Öt felé végeztünk, és ahogy letörten az autóm felé ballagtam, hirtelen valaki belém karolt. Ingerülten fordultam meg, és Vicky mérges pillantásával találtam magam szembe.

- Ebből elég volt, Nicole! Nem fogom tovább nézni, ahogy lógatod az orrod! Most szépen fogjuk magunkat, és beülünk valahova.

Már nyitottam a szám, hogy tiltakozzak, de megelőzött.

- Nem fogadok el semmilyen kifogást! Ma egyszerűen, csak jól fogjuk magunkat érezni – az arca nagyon elszánt volt, úgyhogy meg se próbáltam vitába szállni vele, és egy nagy sóhaj kíséretében megadtam magam.

Végül egy klubban kötöttünk ki, ahova természetesen taxival mentünk.

Elég tágas helység volt, amit néhol egy-egy tartóoszlop tört meg. Minden berendezési tárgy fából készült, vagy azzal volt burkolva. Rendeltünk két koktélt, és egy sarokasztalhoz ültünk, távolabb a zajtól. A színpadon egy amatőr zenész énekelt, gitárral kísérve az előadást. Nyílt este volt, és ilyenkor bárki kedvére zenélhetett, ha elég bátorságot érzett magában.

Egy ideig csak hallgattuk a dalt, italunkat szopogatva.

- Egész jól játszik a srác – böktem fejemmel a színpad felé.

- Igen, és ha nem csal a szemem, ismerem is – hunyorgott Vicky az előadó felé, mintha így jobban ki tudná venni az arcát. – Azt hiszem ez Eric. Együtt jártunk gimibe. Nem haragszol, ha odamegyek hozzá, hogy köszönjek neki? Ígérem, nem tart sokáig – kérlelt fejét félrebillentve.

- Menj csak, addig én szerzek még italokat – lebegtettem meg üres poharamat.

Átverekedtem magam az időközben tekintélyesre duzzadt tömegen, és felültem egy bárszékre, míg az italok készültek. Nem siettem vissza, ne érezze Vicky úgy, hogy miattam kéne rövidre fognia az üdvözlést, úgy döntöttem, egy ideig itt is eliszogathatok. Unottan néztem szét, és arra gondoltam, mi a fenét keresek itt, amikor otthon, az ágyban olvasva is tölthetném az időmet. Vagy egy kád vízben lazítva. Kezdtem egyre jobban lehangolódni. Hogy tudott erre rávenni? Ráadásul holnap munkanap, olyan leszek, mint a mosott rongy. Addig agyaltam, míg azt vettem észre, hogy már Vicky koktélját kortyolom. Gyorsan kértem helyette egy másikat, épp időben, mert feltűnt mellettem.

- Bocsi – tátogta felém, én pedig intettem, hogy hagyjuk.

Lehuppantam a székről, de nem számítottam rá, hogy az italok ennyire a fejembe szálltak, és kissé meginogtam.

- Segítsek visszajutni a helyedig? – szólt egy nevetős hang a hátam mögül.

Vetettem egy lesújtó pillantást arra, de arcomon szétterült a mosoly, amikor rájöttem, hogy Tom áll mögöttem.

- Szia, te férfiak gyöngye – öleltem át fél karral, hogy egy puszit adjak az arcára.

- Nem is tudtam, hogy ilyen felemelő látvány vagyok – viszonozta a gesztust.

- Biztos a sok úszásnak köszönheted – ütögettem meg kézfejemmel a hasát – mi járatban erre?

- Abszolút önző okokból vagyunk itt – intett kezével valahová a tömegbe. – Szórakozás, és kikapcsolódás.

Hirtelen elgyengültek a lábaim, ahogy eljutott a tudatomig, hogy kit rejthet a többes szám használata.

- Kivel vagy? – kérdeztem gyanakodva.

- Rpattz-el, és még egy haverral. Ha gondolod, üljetek át hozzánk – fordult Vicky felé.

- Nem is rossz ötlet – lelkesedett barátnőm.

- Áh, nem akarunk zavarni – tiltakoztam kalapáló szívvel.

- Nem kell a süket duma, Nicki – hajolt kicsit közelebb hozzám Tom. – Emlékszel? Múltkor megfőztél minket, úgyhogy örök bérleted van hozzánk

Barátnőm felé fordult, hogy bemutatkozzon, így a többség dönt alapon, nem volt más választásom, remegő lábakkal indultam utánuk.

Amikor Rob észrevett minket, az érzelmek sokaságát láttam átsuhanni az arcán. Az első reakciója, bár csak a másodperc töredékéig tartott, mintha öröm lett volna, amit fájdalmas grimasz váltott, végül rendezte vonásait, és közömbösen vetett oda egy hellót.

Átestünk a kötelező bemutatkozáson. A számomra ismeretlen fiút Bobbynak hívták, és kiderült, hogy ő is zenész. Lassan beindult a beszélgetés, és Tommal rájöttünk, hogy teljesen hasonló filmeket szeretünk, élvezettel veséztük ki, a legutóbb látott kedvenceket. Közben figyelmem egy része, Robra irányult, aki mindenkivel nagyszerűen elbeszélgetett, persze engem kivéve. A szívem összefacsarodott, amikor véletlenül találkozott a pillantásunk. A sörösüvegek száma, szépen szaporodott előtte, viszont ezzel arányosan, egyre jobban magába zuhant.

Kezdett kissé kínos lenni a helyzet, mert értetlen és kérdő tekintetek pásztáztak minket. Végül Tom nem bírta tovább.

- Megmondanátok, mégis mi bajotok egymással?

- Semmi – vágtuk rá teljesen egyszerre.

Látszott, hogy senki nem vette be.

- Na jó, akkor hozok még söröket – állt fel mérgesen Tom, és szúrósan barátjára nézett. – Rob, gyere, segíts!

Lassan, és kissé bizonytalanul állt fel a helyéről, de engedelmesen követte a barátját.

Én viszont úgy gondoltam, most jött el az ideje, hogy angolosan távozzak. Tudtam, hogy Tomnak rosszul fog esni, de nem akartam még kínosabb pillanatokat. Amikor búcsúzkodni kezdtem Bobbytól, Vicky lelkesen csatlakozott hozzám, a holnapi munkára hivatkozva. A helységből kilépve szétnéztem taxi után kutatva, de persze egy sem volt a környéken, ezért elindultunk a szomszédos, nagyobb forgalmú utca felé, hátha ott több szerencsével járunk.

- Nicole! – Hallottam egy kiáltást a hátam mögül, és sietős léptek csattantak a járdán.

Hátrafordultam, és Rob magas alakját láttam közeledni.

- Nicole, beszélhetnék veled? – kérdezte bizonytalanul Vicky felé pillantva.

Fintorogtam egyet, de végül beleegyezően bólintottam.

- Addig elintézek egy telefonhívást – vette a lapot barátnőm, és távolabb sétált tőlünk.

- Mondjad – tettem keresztbe a karom magam előtt.

Színes álmok - 6. fejezet

Köszönöm nektek a pozitív visszajelzéseket. Előre szólok, hogy erre rendesen rá lehet nyomni a 18-as karikát, szóval, akinek nem veszi be a gyomra, ne engem szidjon. (Persze tudom, hogy ezt vártátok ;). )

Jenny

6. Most mi van?

- Na, mi az, ennyi volt az alvás? – kérdezte Tom.

- Az ügynököm hívott, pont mikor elaludtam volna, és teljesen kiment a szememből az álom – válaszolta Rob.

- Szar ügy – kászálódott ki a medencéből Tom. – Lassan el kell indulnom, mert holnap megyek egy meghallgatásra, és korán kell kelnem – mondta, és bement átöltözni, Rob pedig követte pár pillanattal később.

Kifeküdtem a medence mellé, a hasamat süttetni. Egy idő után éreztem, hogy sok lesz a jóból, bár a napnak most nem volt akkora ereje, nem akartam kockáztatni. Megmártóztam a vízben, majd a sekélyebb részben ültem le.

Tom az teraszajtóból kikiáltott, hogy köszöni a finom ebédet, mire odaintettem neki, és nem sokkal később, hallottam a bejárati ajtó csukódását.

Lehunyt szemmel agyaltam, mit főzzek majd apának. Ő is biztos ki van éhezve, a házi kosztra. Talán steak-et sütök, burgonyával. Erről eszembe jutott a divatbemutató. Richard biztos nem fog haragudni, de sajnáltam, hogy nem lehetek ott, mert tudtam, hogy nagyon készült rá, apa pedig tuti nem akar eljönni velem. Mindig is utálta az ilyen felhajtásokat. Munkája miatt, így is sokszor szükséges volt, különböző rendezvényeken megjelennie.

Gondolataimból egy kéz érintése rántott vissza: Arcomon finoman végigsimítottak a lágy ujjak.

- Már megint ráncolod a homlokod – szólt csendesen Rob.

Megfogta a kezemet, és felhúzott magához. Arcunk, csak centikre volt egymástól.

- Szóval jó barátok vagyunk, mi? – kérdezte a szemembe nézve.

Éreztem, hogy arcomba szökik a vér.

- Miért, nem azok vagyunk? – kérdeztem halkan.

Tekintete szinte sütött, miközben ajkát lassan az enyémre simította. A melegség hulláma járt át, ahogy a nyelve lágyan utat tört magának. Kezeim a nyakára siklottak, és beletúrtam a hajába. Ujjait érzékien végighúzta a hátamon, és a derekamhoz érve közelebb vont magához, testünk szinte teljesen egymásnak feszült.

Kínzásnak éreztem, amikor ajkaink szétváltak. Pár pillanatig csak néztük egymást, szapora lélegzetünket hallgatva.

- Van kedved sétálni? – kérdezte váratlanul.

Némán bólintottam. Kissé zavartnak éreztem magam. Olyan volt, mintha hirtelen egy másik világba kerültem volna, a béke és boldogság szigetére, mely édes feszültséggel volt tele. Mintha a lényemet, egy bódító köd venné körül, és rettegtem, nehogy felébredjek, mert az álom véget ér.

A délután többi részét a ház környékén töltöttük. Kezeinket egymásba fonva sétáltunk. Rob megmutatta, régebben hol volt a titkos törzshelyük Tommal. Ott folytak a nagy beszélgetések, amik a szülők füleinek tiltottak voltak. Szinte minden második fához tartozott egy-egy sztori. Látszott, hogy sok időt töltöttek itt. Olykor az emlékek hatására vidáman felnevetett, de volt, hogy csak elgondolkozva nézett maga elé. Néha csábos mosolyt villantott felém, és ilyenkor mindig egy lágy puszit adott a számra. Ahogy közeledtünk a házhoz, ezek a pillanatok egyre sűrűbbé váltak, és ettől táncot jártak a pillangók a gyomromban.

Amikor vissza értünk, ledobta a baseballsapkáját a fotelba, és magához vont. Karjai vasbilincsként záródtak a derekamra, ajka mohón tapadt az enyémre. Vágyakozva simultam hozzá, és ahogy csókunk egyre hosszabbra nyúlt lélegzetünk úgy szaporodott.

Hirtelen felemelte a bal lábam, és csípőjét szorosan préselte hozzám. Éreztem duzzadó férfiasságát. Keményebben dőltem neki, még többet akartam érezni belőle. Ez teljesen beindította. A hajamba markova húzta hátra a fejem, hogy a nyakamhoz férjen. Nyelvét ingerlően húzta végig rajta. Kezem kínzó lassúsággal simított végig gerince vonalán, majd megtaláltam formás fenekét. Ráérősen simítottam végig rajta, mire egy nyögés szakadt fel torkából. A karjaiba kapott, és a következő pillanatban már a nappali széles kanapéján voltunk. Keze a pólóm alá csúszott, és izgatóan simogatta melleimet a melltartó vékony anyagán keresztül. Kéjes sóhaj hagyta el ajkam, és lábam a derekára csúsztatva vontam közelebb magamhoz, miközben kezeim egy pillanatra sem álltak meg rajta.

- Nicole! – mondta elfúló hangon. – Iszonyatosan kívánlak! Biztos, hogy ezt akarod? – nézett rám homályos tekintettel.

- Mindennél jobban – leheltem egy csókot az állára.

Karomat a fejem fölé emelte, és lassan lehúzta a pólómat. Mohó ajkait végigjáratta melltartóm vonalán, majd ujjai besiklottak alá. Nem bírtam tovább magammal, puhán alsó ajkába haraptam. A melltartó szinte leszakadt rólam, és vadul tapadt ajkával mellemre, majd hasamon lefelé haladva kényeztetett tovább. A nyelvét a combomon éreztem, és azt hittem, felrobbanok. Bugyimat félretolva haladt legérzékenyebb pontom felé. Zihálva túrtam a hajába. Mikor elérte célját, kéjes nyögés hagyta el ajkamat. Hátam ívben megfeszült, ahogy éreztem, hogy közel a beteljesedés, de én is a végsőkig akartam fokozni Rob vágyát.

Határozottan eltoltam magamtól, és a maradék ruháktól megszabadítva magunkat, vállainál fogva lenyomtam az ágyra. Végigsimítottam mellkasán, és nyelvemmel követtem kezem vonalát. Mellkasa megemelkedett, amikor elértem hasa alját. Körberajzoltam férfiasságát, vigyázva, hogy ne érjek hozzá. Combja belső felét csókokkal borítottam, lassan haladtam célom felé. Amikor ajkam kényeztetni kezdte, megremegett.

- Nem bírom tovább! Akarlak! Most! – mondta levegő után kapkodva, és átfordított maga alá.

Szemeink összekapcsolódtak, ahogy belém hatolt. Egy pillanatra megállt, amikor teljesen bennem volt, majd lassú mozgásba kezdett, de ahogy vágyunk erősödött, egyre gyorsabb tempót diktált, míg a gyönyör teljesen utol nem ért, minket.

Zihálva fúrta arcát a vállamba. Egymást átkarolva feküdtünk, amíg lélegzetünk egyenletessé nem vált.

- Kicsim ébresztő! – szólongatott Rob. – Elkésünk, ha nem kelsz fel. Illetve én kések el, mert lesz egy reggeli megbeszélés Ritával. Bocs, hogy miattam korábban kell felkelned.

- Nem gond – nyújtóztam élvezettel, és kipattantam az ágyból. – Kaphatok egy negyed órát?

- Persze, szedd csak rendbe magad, addig én készítek kávét.

Gyorsan összekapkodtam a cuccaimat, és elvonultam a fürdőszobába. A zuhanyzástól teljesen újjászülettem. A kávé illata mágnesként vonzott lefelé.

Rob a teraszon dohányzott, így csatlakoztam hozzá. Leültünk a kerti székekre, és a kávét kortyolgatva hallgattuk a reggeli madárcsicsergést. Néha összeakadt a tekintetünk, és egymásra mosolyogtunk.

- Tudod, rég volt ilyen szép reggelem – mondta.

- Gondolom! – nevettem fel. – Kávé, cigi, nő! – cukkoltam.

- Illúzióromboló – nyújtotta rám a nyelvét.

Kiürítettük a csészéket.

- Köszönöm Rob – néztem rá komoly arccal.

- Mit?

- Hogy elhoztál ide. Nagyon jól éreztem magam.

- Örülök neki – állt fel mosolyogva. Pár pillanatig elgondolkozva nézett, majd elhúzta a száját. – Sajnos mennünk kell.

Magamhoz vettem a táskám, és elindultunk a kocsihoz.

- Most már eláruld, miért nincs barátod? – kérdezte, miközben beszálltunk.

- Mert mostanában nem találkoztam normális pasikkal. Eddig!

A fejét ingatta, egy halvány mosoly kíséretében.

- És te, elmondod, mi van közted, és Kristen között?

Arcáról lehervadt a mosoly, és felsóhajtott. Pár pillanatig meredten nézte az utat.

- Igazándiból semmi… most már – hátrasimított egy hajtincset a homlokából, és nagyot sóhajtva fújta ki a levegőt. – A Twilight alatt nagyon jó barátság alakult ki köztünk – vágott bele hirtelen. – tudod, együtt éltük át az egész őrületet, ami kialakult körülöttünk. Tudtuk, mit érez a másik, hogy mennyit nyertünk, és veszítettünk egyszerre. Aztán egy idő után rájöttünk, hogy többet érzünk egymás iránt barátságnál. Jó ideig együtt voltunk, és eleinte minden szép és jó volt. De a barátságunk idő közben elveszett, talán, mert elég sok féltékenykedés árnyékolta be a kapcsolatunkat, és a lesifotósok is megkeserítették az életünket.– Keserűen felnevetett. – Nem volt könnyű… – a hangja egyre halkabb lett, az ujjai kifehéredtek a kormányon, ahogy egyre jobban rászorította a kezét. - Elég sokat veszekedtünk. Hiányzott a barátom… és neki is. Végül megbeszéltük, hogy ez így nem működik, úgymond szakítottunk. És most ő a legjobb barátom – fejezte be sóhajtva.

Nem tudtam, mit mondhatnék erre, inkább hallgattam. Néztem az elsuhanó tájat.

- Mikor lesz kész az autód? – váltott témát.

- Azt mondták, ha minden jól megy, akkor ma.

Bólintott.

- Már akkor át kellett volna nézetnem, amikor megvettem. És külön örülök, hogy megjavítják, mire apa hazajön. Ilyenkor mindig rengeteg beszereznivaló van. Teljesen fel kell, töltsem a hűtőjét.

- Tulajdonképpen mivel foglalkozik apukád? – tette fel az ártatlan kérdést.

Hát, igen. Ettől a kérdéstől egy kicsit tartottam. Vajon Rob hogyan fog reagálni?

- Újságíró – mondtam halkan.

- Uhh… - tört ki belőle. – Milyen műfajban?

- Bulvárhírek – suttogtam.

Rápillantottam, de kifejezéstelen arccal vezetett. Az ujjai, ha lehet még jobban rászorultak a kormányra.

- Tudod, a munkaszerződésem kiköti, hogy semmilyen információt nem adhatok ki sem a filmmel, sem a színészekkel kapcsolatban. És én ezt betartom.

- Nagyszerű. – mondta érzelemmentes hangon.

Befordultunk a forgatási helyszín felé, ahová időközben megérkeztünk. Meglepetésemre pár férfi várakozott fényképezőgéppel felszerelkezve, a terület köré vont kordon bejáratánál.

- A picsába, ezt nem hiszem el! – tört ki Rob.

- Mi van itt?

- Paparazzik – válaszolta komoran.

A bejáratnál álló őr, ahogy meglátta az autót, intett, hogy menjünk tovább.

Mikor leparkoltunk, Rob már ugrott is ki az autóból.

- Na, én rohantam – intett felém, és elvágtatott a nagysátor irányába.

Én csak álltam az autó mellett bambán. Most mi van? Ez meg mi a fene volt? A paparazzik miatt mérges, vagy az újságíró apám miatt?

Arra gondolni sem mertem, mi lenne, ha megtudná azt a másik dolgot, amire még magamban sem pazaroltam szavakat, és még apám sem tudott róla. Csak Richard. De ő jó társam volt a titoktartásban. Azt hittem, mindjárt üvöltök. Mérgesen rúgtam a földbe a lábammal. Aúú! Ezt nem kellett volna, de legalább az agyamat egy kicsit lehűtötte. Sántikálva indultam a lakókocsik felé.

Ahogy szitkozódva ballagtam, az egyik ajtónál felbukkant egy fej.

- Szia, Nicole! – köszöntött Katie, és leugrott mellém.

- Helló – mosolyogtam rá, nem kell, hogy más is észrevegye borús kedvem.

- Képzeld, én kaptam meg Justint – forgatta a szemeit.

- Remélem, most nem utálsz ezért – néztem rá ijedten.

- Szó sincs róla – biztosított. – Csak az van, hogy át kéne venned helyette Rebeccát, akit eddig én sminkeltem. Tudod, mellettük még ott van nekem Jessica, és hárommal már nem bírok.

- Ez csak természetes – vágtam rá. – Bocs, hogy nem nekem jutott eszembe, és kösz, hogy átvállaltad Justint.

- Nincs mit – legyintett. – Amúgy Rebecca mellékszereplő, szóval nem lesz vele több dolgod, mint Justinnal lett volna – kezembe adta Rebecca sminkelési útmutatóját, barátságosan megveregette a karom, és visszaszökkent a kocsiba.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, és indultam előkészíteni a terepet.

Az ajtón belépve meglepődve láttam, hogy Matt már megérkezett. A székében ült, és szenvedő arccal fogta a hasát.

- Szia, Matt! Baj van? – léptem hozzá.

- Aaa… – nyögte. – A párom, Brad, tegnap valami franciásat akart enni, és szerzett valahonnan csigákat. Szerintem nem voltak teljesen százasok.

- Ahogy így elnézlek, szerintem sem. Hívjak orvost?

- Dehogy! Még csak az kéne, azok gyilkosok! – háborodott föl.

Majdnem fölnevettem azon a hangsúlyon,

- Akkor hogy segítsek rajtad?

Legyintett és az arca hirtelen zöldre váltott.

- Azt hiszem, én most megyek – száguldott le a kocsiról.

A fejemet ingatva néztem utána. Mekkora egy fazon!

Belekukkantottam a mappába, mi vár ma rám. Ugyanaz, mint tegnapelőtt. Fő a változatosság! Kipakoltam a kellékeket, majd leültem, de abban a pillanatban már nyílt is az ajtó, és megérkezett Rob.

- Ülj le – pattantam föl.

Szó nélkül bevágta magát a székbe, és várta, hogy elkezdjem a sminkelést.

Csendben vittem fel Rob bőrére a festéket. Mereven bámulta a pult egy pontját. Kezdett kínossá válni a csend.

- Rob, mi a baj? – kérdeztem idétlenül.

- Semmi! – vágta rá azonnal.

- Az apám miatt, ugye?

- Tudod, szólhattál volna – túrt idegesen a hajába.

- Mégis, mikor? – emeltem meg a hangom. – Amikor kirángattál az autómból? Mondtam volna, hogy bocs, de mielőtt elrabolsz közlendőm van? Vagy mielőtt összefeküdtünk, kellett volna szólnom, hogy állj le, mert az apám újságíró? – mondtam most már kiabálva.

Megrándult az arca.

- Nem Nicole, amikor a családodról beszéltél, akkor kellett volna szólnod! – kiabált ő is.

Tudtam, hogy igaza van, szándékosan kerültem ezt a témát, de csak azért, mert féltem a reakciójától. Sejtettem, hogy nem fog örülni neki, de a tegnapi események után, nem vártam, hogy ennyire ki fog akadni.

- Igazad van – suttogtam. – Csak féltem elmondani. Ne… ne haragudj – csuklott el a hangom.

Sóhajtva emelte rám elgyötört tekintetét.

- Nem tudom, mit gondoljak, Nicole. Egy kicsit össze vagyok zavarodva. Talán jobb lenne, ha…