Színes álmok - 11. fejezet

Végre összejött. Remélem, tetszeni fog, várom a reakciókat.

Jenny

11. Férfias játékok

- Mi az, hogy semmi baj? – kérdezte felháborodva. – Szerinted én csak a szex miatt vagyok veled?

- Tudom, hogy nem – mondtam védekezően. – De nyilvánvaló, hogy… szerelemről nem beszélhetünk, de ez nem baj, Rob.

- Láthatóan, nagyon jól kielemezted az érzelmeimet – ingerülten felkönyökölt ő is. – De tudod, mit? Talán igazad van - A hajába túrt, és fújt egyet. - Ez a dolog valahogy nem áll jól nekem – mondta vívódva. – Kristennél is azt hittem, hogy szerelmes vagyok, és tessék. Valahogy mindig rosszul alakulnak a dolgok körülöttem.

Zaklatottan kiült az ágy szélére, és fejét a kezébe temette. Feltérdeltem mögé, és át akartam karolni, de nem mertem. Nem tudtam, hogy reagálna, lehet, hogy csak rontanék a helyzeten.

Pár perc múlva, összeszedte magát, és fölállt.

- Lassan el kéne indulnunk, hacsak nem akarsz holnap, hatkor kelni – mondta, és elkezdett öltözködni.

Csendben szedegettem össze szétszórt ruháimat, és azon járt az agyam, hogy tudnám oldani a feszült hangulatot, de semmi épkézláb ötlet nem jutott eszembe. Mikor elkészültünk, bezárta a lakásajtót, és felém fordult.

- Akkor a nyaralóba? – tudtam, azért kérdezi, hogy megadja nekem a lehetőséget a választáshoz, ha úgy döntenék, inkább haza megyek. Egy ideig vívódtam, nem tudtam, ő mit szeretne.

- Ha nem bánod, akkor igen – néztem elkeseredetten.

Nem mozdult, a hátam mögötti falat bámulta mereven.

- A francba – fakadtam ki. – hogy lehetsz ennyire bonyolult? Azt szeretnéd, hogy hazamenjek?

- Nem, dehogy – nézett rám ijedten.

Pár pillanatig farkasszemet néztünk.

- Basszus! – ütött jobb kézzel a falra. - Úgy látszik, külön érzékem van hozzá, hogy folyton mindent elrontsak.

- Hát, én is elég sok hülyeséget hordtam össze – megfogtam a kezét, és vizsgálni kezdtem.

- Semmi bajom – húzta el. Rövid ideig habozott, mielőtt újra megszólalt. – Sajnálom. Akkora egy idióta vagyok.

Tétován átkaroltam a derekát, és hozzá bújtam. Ajkait a hajamon éreztem.

- Ugye tudod, hogy sokat jelentesz nekem? – lehelte a fürtjeim közé.

- Akárcsak te, nekem – Hirtelen eszembe jutott, mivel oldhatnám a dolgokat. - Épp ezért, most meghívlak egy sajtburgerre – kissé eltoltam magamtól, fejére húztam a kapucniját, és adtam az orrára egy puszit. A fejét ingatta, és végre átfutott az arcán, egy halvány mosoly.

A következő napok idegőrlőek voltak. Az eső egyre többször eleredt, és Ritáék igyekeztek minden száraz pillanatot a kamerák előtt tölteni. Mikor végeztünk a külsős felvételekkel, kaptunk két teljes szabad napot. Rob hazaköltözött, én pedig az egész napomat olvasással, és lustálkodással töltöttem.

Másnap fél kilencig aludtam, és beterveztem egy nagytakarítást. Felporszívóztam, port törölgettem, de a felmosást ebéd utánra száműztem. A tévé előtt ücsörögve ettem a csirkesalátám, amikor Rob hívott.

- Mi a terved délutánra? – érdeklődött.

- Takarítás – mondtam nem túl lelkesen.

- Az várhat. Vegyél fel valami kényelmeset, úgy negyven perc, és ott vagyok érted.

- Rob, hová akarsz vinni?

- Majd meglátod, jó móka lesz. Akkor negyven perc – tette le a telefont.

Gyorsan bekaptam a salátám maradékát, és szaladtam zuhanyozni. Amíg a hajamat szárítottam, azon járt az agyam, hogy már csak két hét van hátra a forgatásból, és fogalmam sincs, Rob mit fog csinálni ez után a munka után. Vajon marad még egy ideig, vagy utaznia kell?

Szerencsére nekem volt egy újabb szerződésem kilátásban, ha minden igaz, jövő héten alá is írhatom. Igaz, Northamptonba kell utaznom két hétre, de az nincs olyan messze, és egy teljes hetem szabad lesz a két munka között. Kivettem a szárítóból a farmerem, magamra ráncigáltam, és épp végeztem a melltartóm bekapcsolásával, amikor megszólalt a csengő. Szaladtam az ajtóhoz.

Még szinte ki sem nyitottam, már bent is volt.

- Sietnünk kell, mert a többiek… - hirtelen elhallgatott, és a szemöldökét ráncolva nézett rám.

- Valami baj van? – néztem végig magamon, és lesimítottam csípőmön a farmert, de úgy láttam, minden rendben, slicc felhúzva, folt sehol.

- Kicsim, egy idegen is csöngethetett volna. Nem kéne ilyen… ilyen vérlázító öltözékben ajtót nyitnod.

Karjai a derekamra simultak, és belecsókolt a nyakam alatti gödröcskébe.

- Mintha azt mondtad volna, hogy sietnünk kell – mondtam nagyot nyelve, de egyáltalán nem bántam volna, ha maradunk.

- Igen – lépett hátrébb. – Lent az autóban várnak a többiek.

- Milyen többiek? – kérdeztem, miközben magamra kaptam egy szürke hosszú ujjú pólót.

- Lizzy a nővérem, és Vicky a barátjával. A többiekkel pedig ott találkozunk. – magyarázta már kifelé menet.

- Kik azok a többiek? És hol találkozunk?

- Tom, és egy barátom, és paintballozni megyünk.

- Uh – torpantam meg. – Még soha nem volt lőfegyver a kezemben.

- Most sem lesz, Nicole – nevetett fel, és a kezemnél fogva húzott tovább. – Ez nem minősül fegyvernek.

A csapat, az autót támasztva várakozott. Rob bemutatott a nővérének, aki kedvesen, két puszival köszöntött. Vickynek is köszöntem, és kérdőn felvontam a szemöldököm, nem értettem, hogy került ide. Robbal ugyan jóban voltak, de nem ennyire.

- Dolgoztunk párszor együtt – bökött nevetve Rob testvérére. – Tudod, Lizzy többek között énekes, és volt egy-két közös munkánk. Ezen kívül egész jól elvagyunk – mosolygott a lányra, és kitört belőlük a nevetés.

- Ja – szólalt meg Sean, Vicky barátja. – Csak nem szabad sokáig a közelükben maradni, mert sírba viszik az embert az örökös vihogásukkal. – Hozzám lépett, és szorosan megölelt.

- Rég láttalak – mondtam neki. Sean, egy elektronikai cégnél dolgozott, és a munkája eléggé lekötötte. – Hogy vagy?

- Kösz, jól – mosolygott.

- Örülök, hogy mindenki örül mindenkinek, de mehetnénk már?- türelmetlenkedett Rob a slusszkulcsot dobálva.

Beültünk az autóba, természetesen mi lányok hátra, és rövidesen zsongott az autó tőlünk. Egymás szavába vágva tárgyaltuk ki a legújabb divatot, aztán szóba kerültek a divatbemutatók, és hogy kinek melyik férfimodell jön be. Lizzy és Vicky kórusban sorolták a neveket, majd kérdőn rám néztek. Lopva a visszapillantó tükörre néztem, és Rob várakozó pillantásával találkozott a szemem, de abban a pillanatban már kapta is vissza fejét az útra.

- Nekem nincs kedvencem – nyögtem ki.

- Jaj, Nicki – zsörtölődött Lizzy – A nagybátyád révén, biztosan sok csini modellt ismersz. Csak azt ne mondd, hogy egy sem jön be.

- Hát van egy-két jobb pasi – mondtam bizonytalanul. – De nem mondanám, hogy bármelyik is bejönne.

Ismét Rob felé sandítottam, és láttam, hogy önelégülten vigyorog.

Közben megérkeztünk. Tom már a bejáratnál állt egy sráccal, aki valahonnan ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. Mikor odaértünk, Rob bemutatott minket.

- Ő itt Sam, egy gyerekkori barátom, Sam, ők pedig Vicky, Tyler és Nicole a barátnőm – vont kissé közelebb magához.

- Sziasztok – intett, majd felém fordult. – Már sokat hallottam rólad.

- Remélem, nem csupa rosszat – nevettem fel.

- Hát, az „állati jól tud főzni a csaj”, remélem, nem a rosszak közé tartozik.

Zavartan járt a szemem Rob és Tom között, de valahogy mind a ketten találtak valami érdekeset a cipőjükön, mert elmélyülten tanulmányozták azt.

- Na, haladjunk, fiatalság – terelt minket befelé Lizzy.

- Megszólalt a fosszília – morogta Tom az orra alatt, de már csattant is a hátán Lizzy táskája.

Beöltöztünk, magunkhoz vettük a „fegyvert”, és kisétáltunk a terepre. Rob közben elmagyarázta a szabályokat.

- Oké, srácok – szólalt meg Lizzy – szerintem, mi lányok, Tylerrel alkossuk az egyik csapatot, a többiek a másikat.

- Az nem lesz jó – húzta Rob a száját. – Tyler nagyon erős játékos, és egyből szarrá lőtök minket.

- Akkor cseréljen helyet vele Tom.

- Miért pont Tom?

- Mert nála alább nem adom – nyújtotta rá Lizzy a nyelvét. Rob sértetten nézett vissza – Na, nyomás! – taszította meg gyengéden az öccsét.

Felvettük a védőmaszkot, és mindenki igyekezett megfelelő pozíciót felvenni.

Először, kicsit félve használtam a puskát, de ahogy bevittem az első találatot, ami ráadásul Robot érte, vidáman felnevettem, és teljes átéléssel játszottam. Rengeteg találatot kaptam, de én sem kíméltem őket. Pont Samet akartam becserkészni, amikor a kabát ujja valahogy beakadt az elején lévő cipzárba, és nem tudtam sehogy sem kiszabadítani. Hangosan káromkodtam, mire Rob a segítségemre sietett. Már majdnem egy perce szerencsétlenkedett vele, mire körénk gyűltek a többiek.

- Mi a gond? – vette le a sisakját Tom.

- Összeakadtam magammal – nevettem fel.

- Segítsek, Rpattz? – kérdezte a barátjától.

- Már majdnem megvan – hallatszott a hasam környékéről. – Erre is csak egy nő lehet képes.

Finoman fejbe vertem, mire a többiek halkan kuncogni kezdtek.

Ördögi tekintettel nézett fel, és lassan kiegyenesedett.

- Tudod mit? Ezért most nem szabadítalak ki – Hátrafogta a szabad kezem, és úgy ölelt át szorosan tartva. – És azért is bünti jár, hogy ennyi festéket szórtál rám.

- Nem tehetek róla, hogy vér profi vagyok – pislogtam ártatlanul, de nagy erőfeszítésembe került, hogy visszafojtsam kitörni készülő nevetésem. – És mi lesz a büntetésem?

Adott a fülem tövéhez egy puszit, és belesúgta:

- Majd négyszemközt, kicsim. Addig is, rettegj!

- Na, elég az enyelgésből – szólalt meg Sam, és ahogy ránéztem, hirtelen bevillant, honnan olyan ismerős.

- Te az a Sam vagy! – kiáltottam fel. – Sam Bradley!

- Igen – nézett értetlen arccal.

- Apám imádja a zenédet! Ezt el sem hiszem! Muszáj adnod egy autogramot – ugrándoztam, de nem gondoltam rá, hogy fél kézzel egyensúlyozva meginoghatok, és majdnem hanyatt estem, mire Rob megtámasztott.

- Azt hiszem, mégis csak kiszabadítalak, mielőtt még kárt teszel magadban.

Rövidesen szabad mozgott mindkét kezem, de már senkinek nem akaródzott újra kezdeni a játékot. Elindultunk, hogy leadjuk a felszereléseket, és megbeszéltük, hogy beülünk valahová kajálni. Közben folyamatosan Sam-et faggattam, de ahogy Robbal összevillant a tekintetünk, fejét csóválva somolygott, gyermeki lelkesedésemen.

Már majdnem az autóknál voltunk, amikor felhangzott egy női kiáltás:

- Rob! – Egy barna hajú nő száguldott felé, először azt hittem rajongó, de meglepetésemre boldogan ölelkeztek össze. Pár másodpercig egymásba feledkeztek, majd Rob kicsit eltartotta magától.

- Mit keresel itt Angliában?

- Itt lakik egy barátnőm, és nála töltök pár napot. Úgy örülök, hogy látlak – ölelte ismét magához imádott pasimat.

- Oh, Nikki! – eszmélt fel Rob. – Ők itt a barátaim – mutatott ránk, és bemutatott mindenkit. Megtudtam, hogy Lizzyvel, Tommal és Sam-el, már ismerik egymást, és a Twilight Sagában, együtt játszottak Robbal.

- Akartalak hívni – fordult vissza Robhoz. -, de csak tegnap érkeztem. Jó lenne egyet dumálni. Ráérsz valamikor? – küldött Rob felé egy elbűvölő mosolyt, és abban a pillanatban meg tudtam volna tépni, az eleinte még szimpatikus lányt.

- Egy forgatás kellős közepén vagyok, de tudod mit? Azt terveztük, beülünk valahova enni. Ha van kedved, tarts velünk.

- Hát, ez nagyszerűen hangzik! – lelkesedett. Én már kevésbé. A jó kedvemet, mintha elfújták volna, de magamra vettem egy műmosolyt.

Ahogy ballagtunk az étterem felé, kissé hátra maradtam, és felderültem, ahogy végignéztem a társaságon. Vickyéket és engem kivéve, mindenkin kapucni, és napszemüveg volt, hogy álcázzák magukat. Kicsit sem voltak feltűnőek. Halkan kuncogtam. Tom meghallotta, és lassított, hogy beérjem.

- Mi ez a jókedv?

- Úgy néztek ki, mint valami kapucnis szekta.

- Tényleg – nevetett ő is, majd kissé komolyabb hangra váltott. – Ügyesen játszottál.

- Köszi. Nagyon élveztem. Ti régóta jártok ide?

- Hát, voltunk már egy párszor, de azért nem mondanám magunkat törzsvendégeknek. Meg is érkeztünk – mutatott a bejáratra, ahol a többiek már eltűntek.

Egy nagyobb asztalt vettünk célba. Mellém Rob és Tom ült. A Rob felőli asztalvéget Nikki, míg másik végét Sam foglalta el, a többiek velünk szemben telepedtek le. Mire kihozták a rendelést, már mindenki farkas éhes volt. Utána még egy kicsit maradtunk, de Rob és Nikki annyira belemerült a beszélgetésbe, mintha ott sem lettünk volna. Amikor indulni készültünk, hallottam, hogy odaszól Robnak: Akkor holnap este.

Míg hazafuvaroztuk a társaságot, tartottam magam, aztán már nem erőltettem a bájvigyort. A rövid utat, csendben tettük meg, de mikor bezárult mögöttünk a lakásajtó, Rob nem bírta tovább.

- Elárulnád, mi a bajod?

- Semmi – szűrtem a fogaim között, a konyha felé vágtatva. A hűtőhöz léptem, hogy kivegyem a narancslevet, de Rob két lépéssel mögöttem termett, és derekamra fonódó karja megállított. Belecsókolt a nyakamba, és állát a vállamra támasztotta.

- Mondd el, mi a baj – búgta mély hangon.

- Semmi. Hülyeség.

- Rám haragszol? Én tettem valamit? – emelte meg a fejét.

Felsóhajtottam.

- Holnap találkozol Nikkivel?

- Igen.

- Szuper! – fordultam meg. – Az étteremben is egész jól el voltatok egymással.

Döbbenten nézett rám.

- Majdnem fél éve találkoztam vele utoljára, Nicole. Persze, hogy érdekel minket, mi történt a másikkal ez idő alatt. Különben is, jó barátnőm, és ha vetted volna a fáradtságot, te is rájöhettél volna, hogy rendkívül szórakoztató, és kedves lány. – Idegesen a hajába túrt. – Amúgy, a holnap esti találkozót úgy beszéltem meg vele, hogy te is ott leszel.

- Kösz, de nem akarok felesleges harmadik lenni. Mégis miről beszélgessek vele? Különben is, olyan szemeket meresztett rád, hogy szinte felfalt a tekintete.

Erre felnevetett.

- Régen sem próbálkozott, szóval szerintem rémeket látsz.

- Az idők változnak!

- Aludd ki magad. Holnap találkozunk – a fenekemre csapott, és kiment. Hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó, de ettől csak dühösebb lettem, mint voltam.