Színes álmok - 17. fejezet

Halihó! Remélem, nem haragszotok érte, de úgy gondoltam, nem fárasztalak titeket azzal, hogy még egyszer leírom az előző fejiben történteket Nicole szemszögébőlJ Csak egy-két visszautalás lesz, hogy kerek legyen a történet.

Pussszi

17. Walk of Fame

(Nicole)

Kipattantam az ágyból, és halkan becsuktam a nyitva felejtett hálószoba ajtót.

- Még szerencse, hogy befelé nyílik – mondta Rob nevetve, és felém nyújtotta a ruhámat.

- Ez nem vicces. Mi lett volna, ha előbb jönnek?

- Gruppen.

- Ahj, Rob!

- Ne mérgelődj már – adott a számra egy puszit.

- Nem is fogok – vigyorogtam. – Boldog vagyok.

- Helyes. Akkor itt az ideje, hogy leleplezzem magam a kint lévők előtt, akik… kik is?

- Vicky és Sean.

Kinyitotta az ajtót, és előreengedett. Biztos voltam benne, hogy csak ők jöhettek vissza valami oknál fogva, de ami a szemem elé tárult, arra nem számítottam.

- Tom? – szólalt meg döbbenten Rob.

Tom arca is meglepettséget tükrözött, azt hiszem, egyikünkre sem számított. Rám azért nem, mert amikor Rob becsöngetett, közöltem vele, hogy el kell mennem, és csak este érek vissza, ugyanis az volt a tervem, hogy ha máshogy nem, hát egyedül megnézem a Walk of Fame-et, Robra pedig… hát, igen. Álmában sem gondolhatta, hogy velem együtt fogja újra látni.

- Tom, nincs itthon sör – lépett ki Vicky a konyhából, és ekkor ért az újabb meglepetés, mert blúza elöl teljesen nyitva volt, és kikandikált alóla fehér csipkemelltartója.

Pillanatokig mindenki ledermedve állt. Vicky kapott elsőnek észbe, és halkan morogva gombolgatni kezdte a blúzát. Tomra néztem, de zavartan kapta el a fejét.

Rob felnevetett mellettem.

- Ti?

Szeme ide-oda járt Vicky és Tom között. Először nem tudtam, mire gondol, aztán valami derengeni kezdett.

- És akkor mi van? – vont vállat Vicky, de a szeme sarkából rám pillantott.

- Lefeküdtetek? – csúszott ki számon a kérdés.

- Ööö Nicole, megtennéd, hogy kijössz velem egy percre a konyhába? – fintorgott barátnőm.

Rápillantottam a két fiúra, de úgy tűnt, a nem várt szituáció kizárta azt, hogy egymásnak essenek, ezért követtem Vickyt.

- Remélem, nem haragszol rám. Ránk.

- Megmagyaráznád?

- Seannnal összevesztünk, és otthagyott a szállodában. Aztán felhívott Tom, hogy szállás kéne neki, mert veled… ez most nem lényeg. Szóval, ha már ott volt a szállodai szoba, gondoltam, miért ne lakhatna ott, én meg majd visszajövök ide. Csak azzal nem számoltunk, hogy mindketten magunk alatt vagyunk. És… hát… megvigasztaltuk egymást. Csak váltásruháért jöttünk vissza, mert úgy gondoltuk, ha már így alakult, mégiscsak ott maradok vele a hétvégére. Azt mondta, estig biztos nem leszel itthon, és… egy kicsit beindultunk.

- Oké. Ennyi elég – hárítottam a további magyarázkodást. Kissé sértette az önérzetemet Tom gyors váltása, de elhessegettem.

- Ugye, nem haragszol, Nicole?

- Miért kéne, haragudjak?

- Nem tudom, hogy állsz Tommal.

- Jézusom, Vicky! Nem látod, hogy itt van Rob? Tudod, hogy őt szeretem – forgattam a szemem. – Mégis, hogy kéne álljak? Sosem álltam vele sehogy.

- De mindig olyan vidám lettél, amikor beszéltél vele. Tulajdonképpen innen jött az ötlet, hogy összeboronáljalak titeket.

- Mi!?

Kezdett bennem felmenni a pumpa, de aztán eszembe jutott, hogy volt pár pillanat, amikor szerettem volna, ha minden úgy alakul, ahogy Vicky elképzelte.

- Na jó, felejtsük el – legyintettem.

- Köszi – ölelt meg. – És Rob, honnan tudta, hogy hol keressen?

- Megvannak a beépített embereim – hallottam meg szerelmem hangját.

Két lépéssel előttem termett, és a karjaiba vont.

- Már hiányoztál – suttogta a fülembe, és egy csókot lehelt a tövébe.

Tom is beljebb lépett, és még mindig zavarral az arcán fordult Vicky felé.

- Indulhatnánk?

- Igen. Menjünk. Akkor… majd találkozunk – intett felénk Vicky, és Tomba karolva hagyták el a helyiséget.

Nem tudtam, Rob mennyit hallott a Vickyvel való beszélgetésünkből, csak reméltem, elég későn érkezett, hogy ne hallja a végét. De ahogy megszólalt, ez a reményem szertefoszlott.

- Szóval, Vicky össze akart hozni Tommal.

Hangja keménynek tűnt, és félve pillantottam rá. Az arca komoly volt, de szemei vidáman csillogtak.

- Úgy valahogy – suttogtam.

- Örülök, hogy nem jött össze neki – mosolyodott el, egy szenvedélyes csókkal megtoldva kijelentését.

Amikor elváltak ajkaink, eszembe jutott, mit kérdezett az imént Vicky, és bennem is feltámadt a kíváncsiság.

- Tényleg, Rob, hogy akadtál a nyomomra?

- Lizzyt megbíztam egy kis magánnyomozással. Azt hiszem, Tomból szedte ki az infót.

- Tényleg, rendeződtek köztetek a dolgok? Tudtál beszélni vele?

- Azt azért nem mondanám, de… köszönünk egymásnak.

- Nem szeretném, ha miattam rosszban lennétek.

- Majd megoldódik. De ne beszéljünk most róla – karolt át fél kézzel, és a kanapé felé húzott. Leült rá, én pedig kényelmesen az ölébe fészkeltem magam. Szeme bebarangolta arcomat, és ujjait végighúzta a szemem alatt. – Fáradtnak tűnsz.

- Most már nem számít. Itt vagy – mondtam boldogan, de aztán eszembe jutott, talán korán örültem, hisz a munkája úgyis nemsokára elszólítja, és akkor megint el kell viselnünk a távolságot.

- Hogy vált be az új munkád? – kérdezte a combomat simogatva.

- Uh. Elég vegyes. A főnököm, egy bunkó állat, a színészek futószalagon váltják egymást a székemben, de maga a munka érdekes, és változatos. Sok a túlóra, de jóval többet fizetnek, mint amire valaha is számítottam.

- Ez tényleg vegyes. De nem úgy hangzik, mint egy álommunka.

- Majd kialakul. Végül is nem olyan rég kezdtem – simítottam végig a karján, és élveztem, hogy megérinthetem. – Meddig maradhatsz? – böktem ki a szívemet nyomó kérdést, és nem mertem rá nézni, hátha ezzel elodázhatom az elválást.

Az állam alá nyúlt, és maga felé fordította a fejemet. Boldogan mosolygott, és nem értettem az okát.

- Elbírsz viselni egy hónapig?

- Mi? Hogy? El! De nem úgy volt, hogy…

Ujját a számra tette, ezzel megakadályozva a további kérdésözönt, és mielőtt válaszolt volna, könnyű puszit adott ajkamra.

- Még ne vedd száz százalékra, de úgy tűnik, mégsem vállalom el a következő filmet. Eléggé átírták a forgatókönyvet, és az aláírt szerződés szerint ezt nem tehették volna. Szóval most csapnak össze az embereim a filmgyárral, de szinte biztos, hogy mi fogunk győzni.

- Huh, ez tök jó. Mármint, ha te nem bánod.

- Ha minden maradt volna a régiben, bánnám, de így…

Egy ideig elrágódtam rajta, a „régiben” alatt a kapcsolatunkat, vagy a forgatókönyvet érti, aztán úgy döntöttem, nem számít. Itt lesz velem, és ez a lényeg. Aztán eszembe jutott, hogy Robnak lakása van Los Angelesben, és felmerült bennem, talán mégsem biztos, hogy minden időnket együtt fogjuk tölteni. Lehet, hogy maradnak a randik, és az időnkénti egymással alvások. De most, hogy ennyi ideig nélkülöznöm kellett őt, ez elkeserítően kevésnek tűnt. Az eddigi munkamenetemet elnézve, tudtam, hogy esténként hulla fáradt leszek, pláne, a Nick által beharangozott még keményebb munka reményében. Bizonytalan voltam, hogy fogja ezt Rob viselni, és mennyire hajlandó alkalmazkodni a helyzethez.

Homlokomon végigsimító lágy ujjai rántottak vissza a valóságba.

- Már megint rágódsz valamin. Megosztanád velem? – mormolta.

- Arra gondoltam, hogy van itt egy lakásod – mondtam az igazság töredékét. Bólintott, de felvont szemöldökéből ítélve, fogalma sem volt mit akarok ezzel. Aztán elmosolyodott.

- Szeretnéd látni? Mondjuk nem nagy szám. Hasonlít valamennyire a Londonihoz, mert ezt is a nővéreim segítettek berendezni, csak ebben nincsen zongora. A másikban sem lenne, ha Lizzy és Vic nem veszik a fejükbe, hogy feltétlenül kell kapnom egyet a szülinapomra. Pedig tudják, hogy sokkal többször nyúlok a gitárhoz, de ők már csak ilyenek. Amúgy itt van pár utcányira. Szóval, ha gondolod, percek alatt ott vagyunk – bizonytalanodott el hangja a végére, és most én néztem rá kérdőn. – De a kupit nem szabad nézned. Anya ideáig nem jött el, hogy rendet rakasson velem.

Felnevettem félelmén, és beletúrtam a hajába.

- Én a kupiddal együtt szeretlek.

Azért a napszemüveg és a baseball sapka nem hiányozhatott a repertoárból, ahogy az utcán igyekeztünk. Édes volt, ahogy a lakás előtt toporgott, várva, vajon mit szólok a látványhoz. Izgatottan nyitott ajtót, és én kíváncsian néztem végig a tágas nappalin. Szemem egyből megakadt a hatalmas kanapén, és csodálkozva mértem fel, hogy ekkora ülőgarnitúrát, még sosem láttam.

- Tudhatnak valamit a nővéreid – csúszott ki a számon.

- Szerintem is - követte pillantásom, és magával húzott. – És a hálószobát még nem is láttad – suttogta a fülembe mély hangon.

Az itt található franciaágy, szinte betöltötte az egész helyiséget. Csábos pillantást vetettem felé, de ő a fejét rázva húzott tovább.

- Azt hiszem, a fürdőszoba lesz a kedvenced.

Hatalmas pezsgőfürdős kád töltötte be a helyiség egyik sarkát. A csempe kék volt, mint a tenger, és különböző méretű és formájú kagylók borították a kád melletti falat. Álmélkodva húztam végig kezem az aprólékos gonddal megalkotott díszítésen.

- Ez csodálatos.

- Tudtam, hogy tetszeni fog – ölelt át. – Van kedved kipróbálni? – mormolta a nyakamba, és száját izgatóan végighúzta rajta.

Vagy két óra múlva már a Hollywood Bouleward-on bandukoltunk. Esteledett, és a kivilágított utca így még hangulatosabb volt. Minden egyes csillagon lelkiismeretesen elolvastuk a hozzá tartozó nevet.

- Joanne Woodward – mormolta Rob. – Tudtad, hogy az övé volt a legelső csillag? Még 1960-ban kapta.

- Nem tudtam. Te kinek adnál csillagot azok közül, akik még nincsenek itt?

- A Power Rangers-nek.

- Mert? – nevettem el magam.

- Figyelj, ez annyira tetszik – lépett arrébb, és kezeivel utánozta a jelenetet. – Power Rangers, misztikus erő, és a világ megmenekült.

Szakadtam a nevetéstől, miközben önelégült arcot vágott.

- Teljesen összekeverted – fuldokoltam.

- Mit? – kérdezte kissé lelombozva.

- A vége… az… - alig bírtam megszólalni, még mindig fojtogatott a nevetés. – az a Pindur Pandúrok szövege.

- Jól van, na – vonta meg a vállát, és sértetten elfordult.

- Ezt figyeld, Rob – fogtam meg a vállát, és magam felé fordítottam. – Ezüstflitterek cselekedjetek – nyújtottam felé a kezem, mintha rászórnék valamit. – És a herceg megbocsátott kedvesének.

- Aki örökkön-örökké szerette őt – mosolyodott el, és megcsókolt.

Lehunyt szemmel élveztem a pillanatot, még a külvilág is megszűnt létezni.

- Basszus, ezt nem hiszem el – térített magamhoz Rob fojtott hangja, és akkor tűnt fel, hogy sűrű vakufény villog ránk. – Gyere – húzott magával, és futni kezdtünk.

Pár utcával arrébb behúzott egy büfébe, és mérgesen fújt egyet.

- Sajnálom, Nicole. Rossz ötlet volt velem jönnöd ide.

- Én nem sajnálom – emeltem meg lehajtott fejét. – Előbb-utóbb ez várható volt. Nem bujkálhatunk örökké. Vagy talán neked kellemetlen, hogy lefényképeztek velem? – bizonytalanodtam el.

- Hogy gondolhatsz ekkora szamárságot? Én csak téged féltelek. Ezek hiénák! Na jó, vannak kivételek – kacsintott rám. Körbenézett a helyiségen, majd maga után húzva a pulthoz lépett. – Vegyünk valamit vacsira, ha már ide tévedtünk.

Természetesen csakis hamburger lehetett a menü, de nem bántam. Valószínűleg még a fűrészport is örömmel megettem volna, csak Robbal fogyaszthassam el.

Már este volt, mire hazaértünk. Amíg friss ágyneműt húztam, Rob lezuhanyozott, aztán leváltottam őt. Enyhe cigaretta illatot hozott magával a lakáson átsuhanó szellő, de nem zavart. Ez is hozzá tartozott, és mint minden ilyen, ez is csak tökéletes lehetett. Később lustán elnyújtózva feküdtünk az ágyamon, ujjaink egymásba fonódtak.

Rob a plafont nézte összeráncolt szemöldökkel, és nagyot sóhajtott. Gondoltam, elmondja, ha valami bántja, de úgy a harmadik sóhaj után nem bírtam idegekkel, és felkönyököltem.

- Mi a baj?

Elhúzta a száját, aztán egy pillanatra szorosan lehunyta szemeit.

- El kell mondanom valamit.

Hangja színtelen volt, arca közönyössé vált. Ezzel elérte, hogy félni kezdtem, és nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom, mi jár a fejében. Torkom elszorult, de azért sikerült bólintanom.

- Amikor az a fotó készült Kristennel, akkor ő ott aludt nálam.

Nem, akartam sikítani, és éreztem, hogy görcsbe rándulnak az ujjaim kezében. De azt mondta, amikor erről beszéltünk, hogy nem történt semmi. Akkor hazudott? Vagy tényleg nem történt semmi? De miért mondja el akkor most ezt? Mintha olvasna a gondolataimban meg is válaszolta kérdésemet.

- Csak szerettem volna, hogy tudj róla. Nem akarok semmit elhallgatni előled. És mielőtt megindul a fantáziád… tényleg nem történt köztünk semmi. Csak egy kicsit… ki voltam borulva és részeg voltam – húzta el a száját.

Próbáltam reálisan végiggondolni a hallottakat. Az egyik felem értékelte őszinteségét, viszont másik felemben feltört a féltékenység. Aztán eszembe jutott, hogy Nikkire is féltékeny lettem anno, és az is teljesen alaptalan volt. De ők nem aludtak együtt. És ez elég nagy különbségnek tűnt. Viszont nem feltételeztem Robról, hogy hazudna, és ez kissé megnyugtatott. De nehezítette a dolgot, hogy nem ismertem Kristent, és nem tudhattam, vajon ő hogy viszonyul ehhez az egészhez. Vajon reménykedik még valamiben? Vagy már tényleg úgy tekint Robra, mint egy jó barátra? Egyáltalán, létezik olyan, hogy egy férfi és egy nő jó barátok legyenek, pláne, ha korábban már együtt voltak?

Nekem sem igazán jött össze Tommal. És ez újabb dilemmát okozott. Rob legalább őszinte volt velem. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy elmondjam neki, mi történt a nappalimban, mielőtt becsöngetett. Pedig az lett volna a tisztességes vele szemben, csak rettegtem, mennyire fogja kiborítani, ha megtudja. Tom rendkívül kényes téma volt, talán még Kristennél is kényesebb. És attól is rettegtem, hogy ez az eset végleg megrontja a kapcsolatukat, pedig ezt igazán nem szerettem volna.

- Oké – mondtam végül, majd megköszörültem a torkom, mire várakozóan pillantott rám. De nem bírtam megszólalni.

- Esetleg szerettél volna mondani valamit? – kérdezte még mindig fakó hangon.

Vívódtam. Nyilvánvaló, ha el akarom mondani, most van itt az ideje, de nem tudtam rászánni magam, csak hallgattam lehajtott fejjel.

- Nicole – emelte meg a fejem. – Én próbálok… Én igazán próbálok semmi rosszra sem gondolni, de… ezt találtam a fürdőszoba tükrön.

A ruhája között kotorászott, és előhúzott egy összehajtott papírt. Értetlenül vettem el tőle, és lassan kinyitottam. Elfelejtettem levegőt venni, ahogy szemem végigfutotta a sorokat.

Nicole!

Lehet, hogy neked semmit nem jelentett, ami köztünk történt, de én életem legcsodálatosabb pillanatát éltem át. Azért remélem, a barátság még megmaradhat köztünk.

Tom