Színes álmok - 16. fejezet

Hy everybody!

A szavazás Rob javára zárult. Hát, itt is van az ő szemének szöge ;). Úgy döntöttem, hogy ezentúl többször fogom változtatni a szögeket, mert azért nagyon tepert mind két team :D

Pusszancs Jenny

16. Kockázat

(Rob)

- Tudtam, hogy hívni fogsz. Nem vagyok messze, visszamenjek? – kérdezte Lizzy.

- Nem. Csak derítsd ki nekem, hol lakik Nicole. Hívd fel Tomot, vagy Vickyt, kérlek.

- Nem akarsz inkább te beszélni Tommal?

- Ööö… nem. Jobb lenne, ha nem mondanád, hogy nekem kell a címe. Előbb Nicollal akarom tisztázni a helyzetet.

- És mégis mit mondjak, miért akarom tudni?

- Most segítesz, vagy nem? – fakadtam ki.

- Ja, ha nem ordítod le a fejem.

- Bocsi – motyogtam. – És kösz.

- Rob, ugye tudod, hogy ezért jössz nekem egyel?

- Csak kívánnod kell, és teljesítve.

Felnevetett.

- Nem mondtam, hogy bármit kívánhatsz!

- Most segítsek, vagy sem? – lőtt vissza a saját szavaimmal.

- Ne kímélj – adtam meg magam.

- Még kigondolom. Akkor majd hívlak, öcskös.

Gondoltam kihasználom az időt, és felhívtam anyáékat is.

Anya, ahogy meghallotta a hangom, letolt, amiért így eltűntem, és ellenvetést nem tűrően kijelentette, holnap haza kell látogassak.

Tulajdonképpen most, hogy már kicsit jobban éreztem magam, és megvolt a reményem hogy talán rendezhetem a dolgokat, örültem a viszontlátásnak. Már nekem is nagyon hiányoztak.

Ahogy megálltam a ház előtt, kifejezetten örültem, hogy végül eljöttem, mert Lizzy kocsiját láttam a garázsfeljárón parkolni.

Anya már a konyhaablakból leshette, mikor érek ide, mert még ki sem szálltam az autóból, már szaladt felém.

Tésztától maszatos kezét eltartva próbált magához ölelni, és ettől elfogott a nevetés.

- Ne nevess ki kisfiam! Inkább ölelj már át! – mondta tettetett felháborodással.

Örömmel tettem eleget kérésének, és még egy puszival is megtoldottam.

- Mi finomat sütsz? – kérdeztem, ahogy elindultunk a bejárati ajtó felé.

- Yorkshire pudingot. És van még egy kis csirke, pár szelet sült hús, egy kis vegyes köret, Lizzy pedig most készíti a salátát. Gondoltam, esetleg süthetnék egy tortát is, most hogy végre itt vagy.

- Anya, miattam nem kell…

- Dehogy nem. Szerintem azt a fahéjasat kéne, ami tavaly karácsonykor úgy ízlett neked.

- Anya, elkényezteted – kiabált ki Lizzy a konyhából.

- Mintha te nem lennél – szóltam vissza, és közben üdvözöltem apát is.

Kicsit elvonultam vele beszélgetni, amíg az ebéd készült, de nem kellett sokat várni, és mohón ettem az elém tett finomságokat.

- Kisfiam, úgy eszel, mint aki napok óta éhezik. Ennyire nem volt időd, vagy rossz volt a szállodai koszt? – faggatott anya. – Fogytál is.

Lizzy szeme rám villant, de szerencsére nem szólt semmit.

- Csak hiányzott a főztöd, Anyu – mosolyogtam rá, és ebben legalább volt igazság.

Amikor mindannyian végeztünk az evéssel, segítettem leszedni az asztalt. Lizzy a mosogatógépet pakolta meg, és most, hogy pár percre kettesben maradtunk, izgatottan fordultam hozzá.

- Sikerült?

- Persze.

- És, kitől tudtad meg?

- Nem mindegy? Lényeg, hogy megvan.

- Tomtól – vontam le a következtetést.

Lizzy rám nézett, de próbáltam nem mutatni, hogy rosszul érintett a dolog. A jó kedvem alaposan megcsappant, és nem akartam, hogy észrevegyék rajtam, ezért lassan búcsúzkodni kezdtem.

Még az autóból felhívtam az ügynökömet, Stephaniet, mert szükségem volt egy telefonszámra ahhoz, hogy tervemet teljes mértékben megvalósítsam. Amikor meghallotta, mit akarok, szó szerint ordibálni kezdett velem. Nem érdekelt. Megfenyegettem, hogy lecserélem őt, ha nem segít. Nagy nehezen kötélnek állt, és mire haza értem, már birtokomban volt a szükséges információ. Azonnal tárcsáztam a számot. Ahogy bemutatkoztam a telefonban, döbbent csend volt a válasz.

- Mit akar tőlem, Mr. Pattinson? – érkezett végül fojtott hangon.

- Adnék egy exkluzív interjút, és közben elbeszélgethetnénk.

Ahogy a taxi Los Angeles utcáit rótta, a mellettem ülő férfira néztem. Amikor néhány órával ezelőtt először találkoztunk, biztos voltam benne, hogy tervem kudarcba fullad. Úgy fél órás beszélgetés után, kezdett megtörni a jég, és meglepően jó fordulatot vettek a dolgok. Annyira jót, hogy most együtt indultunk visszahódítani a lány szívét, akit mindketten szerettünk. Miattam romlott el minden Nicole életében, és megfogadtam, helyrehozom a dolgokat. Bármi áron. Bár ezt az árat végül nem kellett megfizetnem, mert nem kellett a felajánlott interjúm. Ez rendkívül szimpatikus volt, és csak ekkor kezdtem el megérteni, miről beszélt Nicole, amikor az apja becsületességét emlegette.

Miután kifizettük a fuvart, Christian kissé feszülten nézett körül.

- Nem akarok bekavarni a viszontlátás örömébe, Rob. Vedd rá, hogy lejöjjön a bárba – intett fejével a pár lépésnyire lévő helység felé.

Bólintottam, és hirtelen elfogott a pánik. Mi lesz, ha Nicole nem akar többé látni? Vagy ha mérges lesz, hogy beleavatkozom a családja életébe?

Christian megveregette a vállam, és mivel ő nem mozdult, nekem kellett megindulnom az épület felé. Minden egyes lépéssel erősebben vert a szívem. Mire felértem az ajtóig, azt hittem, kiszakad a helyéről. Mélyet lélegeztem, és megnyomtam a csengőt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire meghallottam, hogy kattan a zár.

És ott állt teljes valójában. Arca meglepett volt, és ez enyhe mosolygásra késztetett.

- Szia – köszöntöttem, és reméltem, nem rúg ki azonnal.

Enyhén elpirult, szája kissé elnyílt, és mohón ittam magamba a látványt.

- Szeretnék beszélni veled – mondtam a legbehízelgőbb hangomon, és közben próbáltam bűnbánó arcot vágni.

Összevonta a szemöldökét, és enyhén megrázta a fejét. Kezdett elfogyni a bátorságom.

- Várj meg itt – szólalt meg végül, és rám csukta az ajtót.

Bambán álltam, aztán ahogy felfogtam a szavak értelmét, ismét reménykedni kezdtem. Nem értettem ugyan, mire is kell várnom, de örültem neki, hogy nem volt elutasító. A folyosó korlátjához sétáltam, és rákönyökölve néztem le a mélységbe.

Számoltam a másodperceket. Mi tart ennyi ideig? - türelmetlenkedtem.

- Rob – hallottam a hátam mögül, és megpördültem.

Nicole karját keresztbe font kézzel állt előttem, és a háta mögötti csukott ajtóból arra következtettem, nem szándékozik behívni magához. Kezdtem ismét kétségbe esni.

- Sétáljunk egyet? – kérdeztem.

- Nem veszélyes ez neked?

- Szerintem errefelé több a híresség, talán nem keltek akkora feltűnést.

Bólintott, és fejét lehajtva a lépcső felé indult. Szemem végigfutott fényes hosszú haján, és türtőztetni kellett magam, nehogy megérintsem. Aztán ahogy lejjebb pillantottam lágyan ringó csípőjére, elakadt a lélegzetem. Nagyot nyeltem, és elszakítottam magam a kínzó látványtól.

Az utcára érve feltettem a napszemüvegem, és követtem őt a közeli park felé. Alig értünk beljebb a fákkal árnyékolt kis paradicsomba, megtorpant, és felém fordult.

Nem szólalt meg, csak várakozón nézett rám, karját továbbra is maga előtt tartva.

- Szeretlek – tört fel belőlem a legjobban kikívánkozó érzés.

Arca kissé megrándult, és lehajtotta a fejét.

- Én félreértettem a helyzetet. Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázd. Sajnálom. Tudom, hogy fájdalmat okoztam, de szeretném jóvátenni. Kérlek, adj még egy esélyt.

Vártam hogy reagáljon valamit. Láthatólag elgondolkodott a szavaimon, végül rám nézett, de szemében fájdalom volt.

- Félreértetted! Ezek szerint Tom miatt volt? – kérdezte. – Azt hitted vele… hogy megcsallak?

Úgy tűnt, ez a felismerés még jobban meggyötri őt.

- Sajnálom – mondtam újra.

- De miért? – rázta meg a fejét. – Ezt mi már megbeszéltük. Miért nem bíztál bennem? Tudtad, hogy csak egy jó barát.

- Igen, Nicole. De… félreértettem – ismételtem magam. – És igazad van. Tényleg bíznom kellett volna benned. De valljuk be őszintén, Tom érzései irántad nem éppen barátiak.

Ezen megint elgondolkodott, és kissé el is pirult.

- És Kristen? – nézett a szemembe, talán hogy lássa igazat mondok-e.

- Ő csak egy jó barát – ismételtem meg korábbi szavait.

Elfintorodott.

- Nicole, nem történt köztem és Kristen között semmi. Igaz, hogy meglátogatott engem a szállodában, de tudod, hogy az újságok mennyire kiforgatják a tényeket.

- Szóval nem lakott veled?

Egy pillanatig haboztam.

- Nem – válaszoltam.

Végül is nem cuccolt hozzám, és hogy egyszer ott aludt, még nem jelentette azt, hogy együtt laktunk.

- Oké, Rob, hiszek neked.

Már kezdtem örülni, amikor ismét megszólalt.

- De ne hidd, hogy akkor minden rendben. Sokat gondolkoztam rajtunk, és valami mindig a boldogságunk útjában állt. Mintha ez nekünk tiltva lenne.

Elszorult a torkom. Nem bírtam volna elviselni, ha most ő szakít velem, és tiltakozva emeltem fel a kezem.

- Hagyd, hogy végigmondjam! Ha jól látom, mindketten féltékeny típusok vagyunk, ami ugye nem a legideálisabb. Aztán ott van az apám is. Még ha legyűrjük is az egyik problémát, ott van a másik. Tudsz róla, hogy ellenzi a kapcsolatunkat? – Hangja egyre idegesebb lett. - És van róla fogalmad mennyire összevesztem vele? Nagyon csúnya dolgokat vágtam a fejéhez.

- Tudom – suttogtam. – És ezt is szeretném jóvátenni. Az én hibám az egész.

Nagy levegőt vett, és mérgesen intett, de aztán megállt a mozdulat közepén.

- Ezt hogy érted? Mégis hogy tehetnéd jóvá, Rob? Idevarázsolod, és elintézed, hogy egymás nyakába boruljunk, mintha mi sem történt volna? – kérdezte szinte kiabálva.

Ezen mégis mosolyognom kellett, és örültem korábbi döntésemnek, hogy volt bátorságom meglépni. Úgy nézett vissza rám, mintha elmeháborodott lennék.

- Valami ilyesmire gondoltam – böktem ki végül döbbent arca láttán.

- Nem bírlak követni.

- Mindjárt megérted, csak gyere velem.

Megfogtam a kezét, és örültem, hogy hagyja, még akkor is, ha csak zavarának tudható be. A bár felé vezettem, ahol Christian várt ránk. Amikor beléptünk az ajtón, körbenéztem, hol találom, és fel is fedeztem egy hátsó asztalnál. Nicole-t magam után húzva közelítettem meg, és amikor észre vett minket, felállt. Nicole viszont abban a pillanatban megtorpant, és szeme kerekre nyílt a csodálkozástól. Apjáról rám pillantott, és megcsillant a szeme. Kezét kihúzta az enyémből, és Christiánhoz lépett.

- Apa! – ölelte meg a férfit. - Ne haragudj rám – suttogta, és egy simogatást kapott válaszul.

- Tudod, hogy nem haragudtam. Csak féltettelek.

- Igen, tudom. De már nem féltesz? – pillantott felém.

Christian elnevette magát.

- Mióta elbeszélgettem a… pároddal, már kevésbé. Úgy látom, megvannak a módszerei, hogy elérje, boldog legyél.

Nicole elmosolyodott, és egy újabb kő gördült le a szívemről.

- Köszönöm, Rob. – mondta elfúló hangon. – De hogy… ? Úgy értem te irtózol az újságíróktól.

- Úgy látszik, nem mindegyiktől – somolyogtam. – Egyszer megígértem neked, hogy vállalom a kockázatot. Most jött el az ideje.

- Még egy exkluzív interjút is felajánlott – mondta Christian, de Nicole arckifejezését látva gyorsan hozzátette, hogy nem élt vele.

- Ha meggondolod magad, továbbra is áll az ajánlatom – biztosítottam a férfit.

Felajánlottam, hogy most én hagyom őket kettesben, had beszélgessenek, de örömömre, mindketten tiltakoztak. Majdnem egy órát beszélgettünk hármasban. Christian, amíg mi a parkban voltunk, lefoglalt magának egy szállodai szobát, és másnap reggelre tervezte a hazautazást. Jó volt látni, hogy Nicole mennyire boldog, amikor elköszöntek egymástól.

Nicole-t egész az ajtajáig kísértem, és reménykedtem benne, hogy esetleg behív magához. Még sok tisztáznivalónk volt, de nem akartam tolakodó lenni, ezért lecövekeltem, és kérdőn néztem rá.

Idegesen tördelte a kezeit, és kétségbeesetten viszonozta pillantásom.

- Ha akarod, inkább elmegyek.

Minden porcikám tiltakozott a szavak ellen, és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy dönt.

- Szeretném, ha bejönnél.

Beléptünk az ajtón, és körbenézett, mintha keresne valamit.

- Mindjárt jövök.

Elviharzott, feltételezésem szerint a fürdőszoba felé, de pillanatokkal később újra megjelent, és egy boldog mosolyt villantott felém.

Én is rámosolyogtam, és egyszerűen nem tudtam betelni a látványával. Őrült tempóra váltott a szívem, és azon csodálkoztam, hogy bírtam ki eddig nélküle.

- Hiányoztál – mondtam halkan.

- Te is nekem.

Elpirult, és lesütötte a szemét. Aztán váratlanul elnevette magát.

- Mi olyan vicces? – értetlenkedtem.

- Semmi csak… áh, hagyjuk.

De továbbra sem tűnt el a jókedve, és láthatólag úgy kellett visszafognia magát, nehogy hangosan felkacagjon.

- Úgyis kiszedem belőled – léptem hozzá közelebb, és végre ujjaimmal tapinthattam a lágy fürtöket.

- Esélytelen.

- Dehogy. Megvannak a módszereim – simítottam végig az arcán, és fejét oldalra hajtotta a tenyerembe.

- Győztél – lehelte. – Szóval… csak annyi, hogy nem féltél apával szövetkezni?

- Dehogynem. De megérte.

Hirtelen megint elfogott a bűntudat.

- Nicole. Ne haragudj.

Lehunyta a szemét, és kissé összeráncolta a szemöldökét.

- Nem haragszom. Csak… nagyon rossz volt – mondta halkan. – Beszéltél már Tommal?

- Nem. Előbb veled akartam.

Bólintott, majd elgyötört tekintettel nézett rám föl.

- Mi a baj?

- Átölelnél?

Nem kellett kétszer mondania, örömmel teljesítettem kérését. Testünk ismerősen simult össze, ezzel olyan vágyakat keltve bennem, ami tudtam, még korai a friss békülés miatt.

- Szeretlek – suttogta a nyakamba, ezzel csöppet sem könnyítve meg helyzetemet. Szívem eddig sem lassú tempója egyből gyorsabbra váltott, és a levegőm is kevés lett. Mintha csak kínozni akarna, ajka az államat érintette.

- Én is szeretlek. El sem hiszed mennyire.

Óvatosan kezdtem kóstolgatni, de hogy nem tiltakozott, bátrabbá váltam, és nyelvem végigsimított rajta, mielőtt szétnyílt ajka közé siklott. Kezem végighúztam a gerincén, és felsóhajtottam, amikor tenyerem alatt éreztem formás fenekét. A hajamba túrt, és még közelebb vont magához. Éreztem, ha nem állítom le magunkat, nem tudok uralkodni magamon. Enyhítettem karom szorításán, és felemeltem a fejem.

Elhomályosult tekintetét kérdőn emelte rám, de mielőtt megszólalhattam volna, belekezdett ingem kigombolásába, és apró puszikkal kényeztette szabaddá váló mellkasomat.

Lehunyt szemmel élveztem, és reméltem, nem csak álmodom. Amikor keze a nadrágom gombjához ért, elakadt a lélegzetem. Megemeltem, és ő lábait a derekam köré kulcsolva bízta rám magát. A hálószobába akartam vinni, de két ajtót is láttam, nem tudtam hirtelen melyikbe menjek.

- A bal oldali – segített ki kedvesem, miközben folyamatos csókokat lehelt nyakamra.

Óvatosan az ágy mellé állítottam, és végighúztam tenyerem csupasz karján. Lassan a feje fölé emelte őket, és nem haboztam megszabadítani felsőjétől. Egy ideig csak gyönyörködtem a látványban. Izgató csipkés melltartója vérforraló volt. Ujjaim körberajzolták a dekoltázsát, ami egyre gyorsabban süllyedt és emelkedett. Belecsókoltam a két melle közötti völgybe, és egyre lejjebb haladva apró csókokat leheltem lágy bőrére. A nadrágtól is megszabadítottam, és tenyerem most combjai kényeztetésébe kezdett. Amikor az apró bugyin keresztül megérintettem legérzékenyebb pontját, fejét hátravetve nyögött fel.

Mint a szomjazó a sivatagban, úgy ittam magamba izgató látványát.

Keze a fenekembe markolt, és közelebb akart vonni magához, de nem hagytam.

Zavartan nyitotta ki a szemét.

- Semmi baj kedves – mormoltam. – Csak hunyd le a szemed, és élvezd.

Mielőtt az ágyra döntöttem, levettem róla a fehérneműt. Míg szám a mellét kényeztette, addig kezem lejjebb kalandozott. Apró sikolyai és nyögései biztosítottak róla, hogy élvezi játékomat. Ujjam teste forró barlangjába csúsztattam, és háta ívbe feszült. Elakadt a lélegzete, ujjai a hajamba markoltak.

- Ne – mondta rekedten.

Ijedten kaptam fel a tekintetem.

- Rosszul csináltam? Ne haragudj.

- Nem, nem! Akarlak! Veled akarok… Most! – zihálta, és szinte leszaggatta rólam a maradék ruhát.

Magamra vontam remegő testét, hogy ő diktálhassa a tempót. Felszisszentem, ahogy mélyen elmerített magában. Enyhe körző mozdulatot tett csípőjével, és azt hittem, felrobbanok. Felültem vele, és feljebb csúsztam az ágyon, hátam a támlának döntve. Így pont egy magasságban voltak ajkaink, és miközben csípője fel-le mozgott, nyelvünk is beszállt az izgató játékba. A levegőnk egyre csak fogyott, de nem törődtünk vele. Aztán a nevemet kiáltotta, és megéreztem remegését, ami nálam is vulkánkitörést okozott.

Sokáig ültünk még így összeölelkezve. Nem akartunk elszakadni a másiktól.

- Bárcsak örökké tartana ez a pillanat – sóhajtott fel.

De nem tartott, mert a nappaliból hangok szűrődtek be.