Színes álmok - 15. fejezet

15. Los Angeles

Szinte napokig nem voltam képes felfogni a történteket. Tom többször is megpróbálta elérni Robot, de még csak fel sem vette a telefont. Először nem értettem; miért szakított? Én tettem valamit? Vagy meggondolta magát? Megijedt? Mégsem szeret? A kérdések csak úgy kavarogtak a fejemben, és szétfeszítettek belülről. Ha Tom nem lett volna velem, nem tudom, hogy éltem volna túl.

Amikor kicsit megnyugodtam, és a könnyeim is elapadtak, Tom felvetette, hogy talán pont az volt a probléma, hogy ő velem volt.

Ez is egy lehetőség, de én nem voltam benne biztos, hisz Robbal már tisztáztuk ezt. Kétségek között vívódtam, és közben próbáltam normális ember módjára élni a napokat. Apával az óta sem beszéltünk, ezek után egyszerűen nem mertem vele kapcsolatba lépni. Egyszer ugyan próbált hívni, de leráztam azzal, hogy nem érek rá, mert az utazásomat készítem elő.

Mert megkaptam végre a várva várt e-mailt, hogy várnak rám a Best Time Productionnál, de valahogy ez sem tudott feldobni. Richard és Tom viszont nagyon örültek a hírnek, és végül elutaztam Los Angelesbe, ahol a cég központja volt.

Azt hittem, minden rosszabb lesz, mert senkit nem ismertem, és féltem, csak még magányosabbnak fogom magam érezni. De nem így történt. Hihetetlen volt a pezsgés, ami a filmstúdiót jellemezte. Gyors egyeztetések, és a szerződés aláírása után, egyből a mélyvízbe dobtak, és szinte semmi időm nem maradt rá, hogy a lelki bajaimmal foglalkozzak. Szinte! De ott voltak az éjszakák, amik már nehezebben teltek. Viszont kényszerítettem magam, hogy ne csak Robra gondoljak, hanem az élet apró dolgaira is, mint például kivel fogom megosztani a bérelt lakásomat, hogy ne legyek egyedül, és könnyebben tudjam fizetni a csillagászati összegű számlákat. Mivel nem találtam kisebb kiadó lakást, kénytelen voltam, két hálószobás, nappalisat bérelni.

Vicky azt tanácsolta, ne siessek el semmit, és bízzam rá a dolgot. Azt ugyan nem tudtam, hogy fogja a távolból megoldani a problémámat, de egyelőre nem volt erőm vitatkozni vele.

Fel kellett pörgessem magam, hogy megszokjam a sok új arcot, és lépést tudjak tartani a tempóval, mert szinte futószalagon érkeztek a színészek, akiket sminkelni kellett. Egyszerre két film stúdiófelvétele volt folyamatban, egymástól ugyan jól elszeparálva, de ez minket, háttérmunkásokat nem érintett.

Amikor megszólalt a telefonom, és láttam, hogy Vicky hív, türelmetlenül emeltem fülemhez a készüléket, mert ketten is vártak rám.

- Most nagyon nem alkalmas, Vicky. Visszahívlak később – már nyomtam volna le a hívásmegszakítást, de megelőzött a hangja.

- Csak gondoltam, bejelentem magam, nehogy sokkot kapj, amikor belépek az ajtón.

- Mi van? – fordultam ösztönösen a jó irányába, és barátnőm mosolygós arca nézett vissza rám.

- Ááááá… Vicky! – rohantam felé vigyorogva, és úgy szorongattuk egymást, mint az összenőtt sziámi ikrek.

- Nem hiszem el! Hogy kerülsz ide?

- Én vagyok a meglepetés. Az új szobatársad.

- Mi? Csak nem…?

- De!

Halk torokköszörülés zökkentett vissza a valóságba, és intettem, hogy kövessen.

- Bocsi, de én dolgoznék, vagy mi. Ülj le mellém, és meséld el, mi is ez az egész.

- Nos, direkt nem szóltam, mert meglepetésnek szántam, de egy időre ide köt a munkám. Befogadsz? – nézett rám boci szemekkel.

- Naná! Ennél jobbat el sem tudok képzelni. De hogy? És mennyi időről van szó?

- Én is megpályáztam egy munkát, és nemrég bólintottak rá. Itt van nem messze a cég. Viszont csak három hónapról van szó, úgyhogy ha találsz valakit, aki hosszú távra tervez, nyugodtan lecserélhetsz.

- Még mit nem!

Közben szaporán járt a kezem, és kezdtem reménykedni benne, hogy talán ma időben végzek. De amikor az egyik asszisztens bejött, és újabb papírokat tett az asztalomra, minden reményem elszállt.

- Figyelj, Vicky – fordultam barátnőmhöz. – Odaadom a kulcsokat, és akkor kényelmesen be tudsz rendezkedni. Úgy tűnik, elég későn fogok végezni. Nem baj?

- Semmi gond. Csak vigyázz magadra jó?

Megöleltük egymást, és mielőtt elment volna, csettintett az ujjával.

- Olasz, vagy kínai?

- Mindegy. Nem igazán vagyok éhes.

És egyik sem hozott lázba. A kínai apám miatt, az olasz Rob miatt. Lassan egy nemzetközi katasztrófa leszek.

Kételkedve végigmért, majd egy vállrándítással elintézte.

- Akkor ez lesz a nap második meglepetése – azzal elviharzott.

Nem tudta, mekkorát tévedett. Tartogatott még ez a nap meglepetéseket, csak éppen nem kellemeseket. A következő sminkelésre váró lány kezében, megláttam egy újságot. A címlapról pedig Rob és Kristen köszönt vissza rám, eléggé félreérthetetlen pozitúrában. Hirtelen forogni kezdett velem a világ. Megtántorodtam, és nekidőltem a pultnak. Érzékeltem az aggódó kezeket magam körül, de nem tudtam rájuk figyelni. A lábaim reszketni kezdtek, és valaki leültetett. Egy pohár vizet nyomtak a kezembe, amit mohón megittam.

- Nicole, jobban vagy? – hallottam főnököm, Larry hangját.

- Mindjárt összeszedem magam – mondtam fakó hangon.

- Oké. Ha úgy érzed, tudsz már járni, gyere az irodámba.

Hangja semmi jót nem ígért, és meg szerettem volna halni. Már jobban voltam, de nehezen szántam rá magam, hogy felálljak a székből. Körbe néztem, és láttam, hogy egy lány máris a helyemre állt, és ott folytatta a festést, ahol én abbahagytam. Nehéz léptekkel indultam az iroda felé, és mielőtt benyitottam volna, mélyeket lélegeztem. Ez valahogy mindig segített az idegesség leküzdésében.

Larry fel sem nézett a papírjaiból, amikor beléptem. Tanácstalanul toporogtam.

- Van valami problémád, Nicole? – nézett végre rám.

- Nincs.

- Akkor jó. Csak emlékeztetni szerettelek volna, hogy a szerződésed szerint, nem lehet eltitkolt betegséged, vagy terhességed. Ezen kívül…

- Tudom mit írtam alá, Larry – mondtam kissé élesebben, mint illett volna, de nagyon feldühített a stílusa.

- Remek. És ugye arról sincs szó, hogy nem bírnád az iramot? Mert ez még semmi ahhoz képest, ami egy hét múlva lesz.

- Minden rendben lesz, bírni fogok a munkával.

- Hát, a te érdekedben, nagyon remélem, hogy így lesz.

Kissé kételkedve nézett rém, de intett, hogy befejezte.

Feldúltan léptem ki a folyosóra, és mérgelődve mentem a sminkszoba felé.

- Ezt a görényt – mondtam félhangosan.

- Csak nem összerúgtad már megint a port valakivel? – hallottam magam mögül.

Sarkon fordultam, és beleütköztem egy széles mellkasba.

- Tudtam, hogy vonzódsz hozzám, béby.

Zavartan felnéztem, és Justin vigyorgó arcával találtam szembe magam.

- Már csak te hiányoztál – nyögtem fel.

- Ki ne ugorj a bőrödből örömödben, hé. A farkam is égnek állt, hogy végre egy ismerős arcot látok, te meg épp hogy a képembe nem köpsz.

- A farkad inkább tartsd jég között. Vagy kasztráltasd magad – néztem fitymálóan az említett testrészére.

- Hé, csak vicc volt. Megbeszéltük, hogy barátok. Emlékszel?

- Emlékszem, Justin – sóhajtottam lemondóan. – Bocs, de ma különösen szar napom van.

Szép. Már megint én kértem bocsánatot. Ki kéne írni a homlokomra, hogy bocs, Justin.

- Mikor végzel? Megihatnánk valamit – nézett reménykedve.

- Elég későn ahhoz, hogy ne legyen már hozzá erőm. Talán majd legközelebb.

- Oké – lelkesedett fel, és máris megbántam az előbbi kijelentésemet.

Hallottam, hogy nyílik Larry ajtaja, és nem akartam volna, hogy még itt lásson.

- Mennem kell, szia.

Sarkon fordultam, és besprinteltem a kétlépésnyire lévő szobám ajtaján. Lehúztam a még hátralévő két órát, és csak azt vártam, mikor dőlhetek már be az ágyamba.

Amikor beléptem a lakásajtón, Vicky kiszaladt a konyhából, de amint meglátott, elhúzta a száját.

- Akkor gondolom, ma nem lesz traccsparti.

- Ne haragudj, iszonyúan fáradt vagyok.

- Nem gond. Majd bepótoljuk. Gyere enni, talán még nem hűlt ki teljesen a kaja.

Ledobtam a táskám, cipőm, és egy gyors kézmosás után leültem a konyhaasztalhoz. A közepén egy hatalmas pizzás doboz állt, és fintorogva kikaptam egy szeletet. Vicky felült a konyhapultra, és pergős beszámolóba kezdett, mi minden történt vele a repülőút alatt.

Nagyot haraptam a pizzából, és elárasztottak az érzelmek. Rob és a lakása, ahol egymást etettük. Amikor szerelmet vallottam neki. Éreztem, hogy gombóc gyűlik a torkomban. Annyira szerettem volna visszamenni az időben, és meg nem történtté tenni azt a végzetes napot, azt a telefonbeszélgetést. Lehunytam a szemem, és magam előtt láttam azt a pillanat, amikor ő is kimondta a szívemet megdobogtató szócskát. Életem legcsodálatosabb pillanata volt, és az emlék most széttörve hevert, szilánkjai pedig fájón vájtak a lelkembe.

Észre sem vettem, hogy folynak a könnyeim, csak amikor Vicky kezét a fejemen éreztem.

- Annyira hiányzik – suttogtam.

- Bárcsak mondhatnám, hogy minden rendbe jön. De ha igazán segíteni akarok, akkor csak annyit tanácsolok, próbáld meg minél előbb elfelejteni.

- Hát, az nem lesz egyszerű. Láttam ma egy újságban. Kristennel.

- A franc. Akkor már értem. Reméltem, hogy nem akadsz össze vele.

Valahol a táskám mélyén megszólalt a telefonom, és visszadobtam a dobozra a pizzát. Felkaptam egy szalvétát, és amíg a táskához értem, megtörölgettem az ujjaimat. Beletúrtam a táskába, és káromkodtam egy sort, mert a sok kacat között nehezen akadtam a készülék nyomára. Mikor végre meglett, mosoly szaladt a számra.

- Szia – szóltam a készülékbe.

- Szia, Nicki. Na, mit szóltál a meglepetéshez?

- Te is tudtál róla, Tom? Azért nem semmik vagytok, így szervezkedni a hátam mögött. Szerencséd, hogy nem vagy itt, mert most kapnál.

- Vicky a főbűnös, én csak támogattam az ötletet. Különben is, ne mond már, hogy nem örülsz neki.

- Őszintén? Állatira!

- Akkor megnyugodtam. És, még mi történt veled ma?

- Hát… tudod kivel futottam össze?

Úgy fordultam, hogy Vicky lássa, neki is mondom.

- Ha Eva Longoriával, holnap nálad vagyok.

- Hülye. Emlékszel a srácra, a Londoni forgatásról, akiről meséltem neked? Tudod, aki ö…

- Letámadott? Igen. Valami Justin, ha jól emlékszem.

- Igen, igen. Na, ma belé botlottam a stúdióban.

Láttam, hogy Vicky elfintorodik.

- Jaj, Nicky. Te vonzod a bajt.

- Ugyan, Tom. Nem lesz itt semmi baj.

Reméltem, hogy igazam lesz ezzel kapcsolatban. Vicky a fejét csóválva ment vissza a konyhába.

- Amúgy, hogy vagy? – nyomta meg a szó elejét, és tudtam, hogy Robra gondol.

Sóhajtottam egy nagyot.

- Szóval láttad – állapította meg.

- Igen. De nem akarok róla beszélni. És te, hogy lehet, hogy még fent vagy? – tereltem a szót. – Ha jól számolok, Londonban olyan hajnali három óra felé járhat az idő.

- Nem akartalak munka közben zavarni – vallotta be. – Amikor legutóbb hívtalak, hallottam a háttérből, hogy nem igazán értékelik a munkaidőn belüli telefonálgatást.

- Mást sem értékelnek – mormoltam.

- Mit mondtál?

- Semmit, hagyjuk. Annyira édes vagy, hogy miattam fent maradtál, de legközelebb nyugodtan hívj előbb. A nem tetszésekkel majd én megküzdök. Különben sincs benne a szerződésemben, hogy tilos telefonálni – mondtam keserűen, és megint elfogott a düh Larry iránt.

Hallottam, hogy fojtottan ásít egyet.

- Na sipirc aludni. Én is azt fogom tenni.

- Hmm, ez izgin hangzik. Együtt hajtjuk álomra a fejünket.

- Javíthatatlan vagy, Tom. Szép álmokat.

- Az lesz, Nicki. Neked is.

Amikor a konyhába léptem, még mindig mosolyogtam. Tom valahogy el tudta hessenteni a rossz hangulatomat.

- Vicky, ugye nem haragszol, ha lefekszem? Teljesen kikészített a mai nap.

- Persze, menj csak – intett szórakozottan. Pár pillanatig haboztam, de barátnőm üveges szemei arról árulkodtak, hogy valahol nagyon messze jár.

Végül vállat vontam, és elvonultam a szobámba. Izmaim megkönnyebbültek, ahogy végignyúltam az ágyon.

Másnap végre sikerült egy kicsit korábban végeznem, és Vickyvel megejtettük az esti traccspartit. Beszerzett két üveg pezsgőt és egy csomó chipset. Bűntudat nélkül fogyasztottuk el mindegyiket, és amikor éjfél körül kidőltem, még akkor sem akart véget vetni az estének. Törökülésben betelepedett az ágyam végébe, és csak úgy dőltek belőle a szavak. Végül kénytelen voltam hozzávágni a párnámat. Erre tettetett sértődöttséggel hagyta el a szobámat.

Reggel kábán ébredtem, de vígasztalt a tudat, hogy péntek van, és a hétvégém szabad. Már nagyon vártam, hogy Vickyvel szétnézzünk a városban. Szinte még én sem láttam belőle semmit, pedig volt egy-két hely, amit meg szerettem volna nézni. Például a híres Walk of Fame-et, a Hollywoodi hírességek sétányát. Egész nap tervezgettem, és teljesen feldobva értem haza.

Viszont amikor megláttam Vicky kis utazótáskáját, lehervadt a mosolyom.

- Szia – köszöntött barátnőm, és épp a hálóingét dobta a táska tetejére.

- Szia. Elutazol?

- Ne haragudj, hogy nem szóltam előbb, de Sean ide utazik a hétvégére, és úgy gondoltuk, kiveszünk egy szállodai szobát – rám kacsintott. – A te nyugalmad érdekében. Azt hiszem, elég zajosak leszünk.

- Oh. Hát, ha gondolod, itt is maradhattok. Kiveszek én egy szobát.

- Szó sem lehet róla.

Vállára kapta a táskát, és az ajtó felé indult.

- Kimegyek elé a reptérre. Ha valami gond van, hívj nyugodtan.

- Oké – mondtam letörten.

Habozott egy ideig, de aztán vidáman felnevetett.

- Ne szomorkodj, talán neked is hoz valakit a repülő.

Gyanúsan kezdtem méregetni.

- Mit tervezel már megint?

- Én? Semmit – pislogott ártatlanul.

- Vicky!

Kezével becipzárazta a száját, de azért nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg.

- Ha lehet, ma este ne nagyon menj el itthonról.

- Vááá – dobbantottam mérgesen, de nem hatotta meg.

Miután elment, nem nagyon tudtam, mit kezdhetnék magammal. Bekapcsoltam a tévét, és próbáltam valami elfogadható műsort találni. Végignéztem egy vetélkedőt, majd egy filmnél kötöttem ki, amiben épp az iskola étkezőjében ültek a diákok. Nem is nagyon figyeltem oda, azon gondolkodtam, vajon mit eszelt ki Vicky. A tévében a zene hirtelen felerősödött, és ez magára vonta a figyelmemet. Tátott szájjal meredtem a képernyőre. Rob lépett be az épületbe, és ekkor esett le, hogy mit is nézek. Kezem a távirányító után kapott, de nem bírtam rávenni magam, hogy kikapcsoljam a készüléket. Varázslatos volt őt a képernyőn látni. Tudtam, hogy fizetni fogok a kíváncsiságomért, de jelen pillanatban ez nem érdekelt. Önuralmam viszont csak addig tartott, míg el nem érkezett a csókjelenet. Éreztem, hogy könnyeim végigfolynak az arcomon. Nem akartam magam tovább kínozni, és végre megnyomtam a piros gombot.

Ekkor jutott el a tudatomig, hogy a csengő, már másodjára szólal meg. Megtöröltem a szemem, és az ajtóhoz lépkedtem.

- Tom! – visítottam fel, és a vigyorgó fiú karjaiba vetettem magam. – Istenem, de jó hogy itt vagy.

- Nem is számítottam ilyen fogadtatásra. Ha ezt tudom, már rég meglátogattalak volna – terelt befelé, de nem engedett el.

- Disznók vagytok – csaptam rá.

- Most miért?

- Mindig bolondot csináltok belőlem.

- Csak mert szeretünk. És olyan aranyos vagy, amikor csapkodsz.

- Igen? – ütöttem megint rá.

- Te akartad – villant meg a szeme, és ledobta válláról a táskát.

Rosszat sejtve hátrálni kezdtem, de elkapta a karom, és ujjai az oldalamra siklottak. Gonoszul elvigyorodott, és őrült csikizésbe kezdett.

- Ne, Tom! – kacagtam, és próbáltam szabadulni, de nem eresztett. – Kérlek!

- Megígéred, hogy nem ütsz meg többet?

- Semmit nem garantálhatok – néztem rá kihívóan.

- Ez esetben…

Újra nekem akart esni, de sikerült kicsúsznom a kezéből, és futni kezdtem a szoba másik vége felé. Még félúton sem jártam, amikor utolért, és elkapta a karom. Lendületem megszakadt, és egyensúlyomból kibillenve dőltem a kanapéra. Tom sem bírt talpon maradni, és magamon éreztem súlyát.

- Most megvagy. Nem vagyunk egy súlycsoport, úgyhogy a helyedben vigyáznék, kivel kezdek ki.

- Hú de nagy az önbizalma itt valakinek.

- Nem eléggé – suttogta, és szeme az ajkamra siklott.

Hirtelen megváltozott a légkör. Tudtam mi fog következni, és nem akartam tiltakozni.

Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy ajka az enyémre tapad. Lágyan csókolt, óvatosan. Amikor kezem a hajába kotort, bátrabbá vált, és megéreztem nyelve játékát is. Vártam a bizsergést. A vágyam feltámadását. Most annyira szerettem volna, ha ez működne köztünk. De nem éreztem semmit. Kétségbeesetten nyögtem fel. Félreértette, és keze a mellemre siklott. Most ő nyögött fel, de én megdermedtem. Kezeim a mellkasának feszítettem, és amikor felfogta, mit akarok, zavartan emelte fel a fejét.

- Ne haragudj, Tom, de ez nekem nem megy.

Hangom halk volt, és szégyelltem magam. Nem szerettem volna elveszíteni a barátságát. Nem szabadott volna hagynom, hogy eddig fajuljanak a dolgok.

Felállt, és próbálta lassítani szapora légzését.

- Nem bánnád, ha használnám a fürdőszobát?

Megráztam a fejem.

- A szekrényben találsz törülközőt.

Fejem a kezembe temettem, és próbáltam végiggondolni, mit kezdjek a helyzettel. Ezek után, eléggé kínos lenne kettesben maradni a lakásban.

Ismét megszólalt a csengő, és szórakozottan nyitottam ajtót.

A szívem megállt egy pillanatra, majd őrült vágtába kezdett.

- Szia – szólalt meg egy halvány mosoly kíséretében szerelmem.