Színes álmok - 2. fejezet

2. Becenevek

-Helló! – hallottam egy elképesztően lágy hangot.

Ijedten fordultam hátra, és tekintetem találkozott egy kékesszürke szempárral. Te jó ég! Robert Pattinson!, üvöltött a lelkem. Hát ez mit keres itt?

-Rob Pattinson vagyok.

Idegesen fölnevettem. Tényleg? Észre sem vettem, gondoltam cinikusan magamban. Ki ne ismerné?

Zavartan nézett rám.

-Te fogsz sminkelni a forgatás alatt. Vagy eltévesztettem a lakókocsit?

-Szia – próbáltam magam összeszedni. – Nem hiszem, hogy tévednél, csak még nem néztem át a menetrendet. Amúgy Nicole vagyok – nyújtottam felé a kezem.

-Akkor mit csináltál eddig? – fogta meg a kezem egy pillanatra, majd gyorsan maga mellé ejtette. Azt hittem csak viccel, de várakozóan nézett rám. Remek! Most mit mondjak? Hogy Justint vártam? Teljesen összezavart.

-Hát én… ö – sütöttem le a szemem. Pont, mint egy idióta! Gyagyásnak fog nézni! Szedd már össze magad, Nicole!

-Hagyjuk! – legyintett. – Inkább láss munkához, jó lenne ma időben végezni.

Oldalazva bepréselődött köztem és a szék között, majd leült.

Basszus, puffogtam magamban. Ez elég bunkó volt tőle. Csendben kiterítettem az ábrát, majd elővettem a kellékeket. Megfogtam Rob kezét, hogy a megfelelő szögbe állítsam a munkához. Keze lágy tapintású volt, formás hosszú ujjakkal. Ő szemét lehunyva lazított. Vagy alvást pótolt? Ki tudja, én dolgoztam észrevétlenül. Amikor elkészültem, a feje felé hajoltam, hogy az ajkát is kipingáljam, de hirtelen megcsapott a parfümje illata. Hát mit ne mondjak, bódító volt.

Amikor a szájához értem, kinyitotta a szemét.

-Bocsi, hogy kizökkentettelek – motyogtam.

Nem szólt, csak pár pillanatig csendben tanulmányozta az arcom. Már kezdett idegesíteni, mikor lassan felemelte a kezét, és szemrevételezte a művem.

-Ez egész jó lett – dicsérte.

-Köszi.

-Hogy lehet, hogy ilyen fiatalon efféle komoly munkát csinálsz? – érdeklődött.

-Hogy lehet, hogy ilyen fiatalon, ennyire híres színész vagy? – kérdeztem.

Felnevetett.

-Kérdésre kérdéssel? De jogos. Amúgy bocs, hogy bunkó voltam, általában nem vagyok ennyire harapós, csak ez a reggel elég pocsékul indult. Nem rajtad kellett volna levezetnem – sütötte le a szemét.

-Hát tényleg nem, de elfogadom a bocsánatkérést – mosolyogtam rá. – És mi volt az a borzasztó dolog, ami felkavarta a lelkivilágod?

-A nővérem megfázott. Felhívtam, hogy lelket öntsek belé, de annyira kibírhatatlan és kötekedő volt, hogy totál összevesztem vele – fintorgott.

-Sajnálom. Ez tényleg nem jó – éreztem vele együtt. Közben folytattam a száján a sebhely kialakítását. Pár percig némán dolgoztam, de a szemem sarkából láttam, hogy néha felém téved a pillantása.

-Mondták már, hogy gyönyörű szemed van? – kérdezte.

Zavarba jöttem, nem tudtam hirtelen, hogy reagáljak.

-Ha beszélsz, nem tudok a szádon dolgozni – mondtam talán kicsit keményebben, mint szerettem volna. Ezért gyorsan hozzátettem. – Amúgy, köszi. Mostanában nem mondták.

-Mert régebben igen?

-Igen.

-És ki volt a szerencsés? – kíváncsiskodott.

-Anyukám – válaszoltam.

-Mostanában már nem mondja? –érdeklődött.

-Már kilenc éve nem él. Autóbaleset érte.

-Oh. Sajnálom.

-Köszi – legyintettem. Már túl voltam rajta. Eleinte nagyon nehezen bírtam a hiányát, de az idő minden sebet begyógyít.

-És a barátod? – tudakolta. - Ő nem szokta a szemed dicsérni?

-Nincs barátom – sütöttem le a szemem, magam sem tudom miért, hisz nem szégyen.

-Ah… Az meg hogy lehet?

-Figyelj Rob! Ha kíváncsi vagy rá, szívesen elmesélem a magánéletem részleteit, de így soha nem leszel kész. Folyamatosan jár a szád, és nekem azon kéne dolgoznom.

-Oké, befogom, munkálkodj a számon – mosolygott féloldalasan, és ettől valahogy olyan kétértelmű lett, amit mondott. Vagy csak én képzeltem? Hülye Nicole, szállj már le a földre! Mit akarna tőled egy ilyen pasi? A következő percekben jófiúhoz illőn befogta a száját. Lassan elkészült a mű.

-Na, kész van. Látod, milyen gyors vagyok, ha hagysz kibontakozni? – néztem rá szerényen.

Felállt, és megnézte magát a tükörben.

-Tök élethű – ámult el. – Neked tényleg itt a helyed. Ilyen fiatalon – eresztett meg egy vigyort.

-Kösz.

-Én kösz a mesterművet. Hol lehet Matt? – nézett szét bosszankodva.

-Ki az a Matt?

-A fodrász, aki… - de nem fejezhette be a mondatot, mert kivágódott az ajtó, és egy férfi viharzott be rajta.

-Csáó mindenki. - Kezet fogott Robbal, majd felém fordult. – Szia, édes, Mattnek hívnak. Velem leszel összezárva. Én kreálom azt a csodás hajkoronát, ami ennek a görög istennek a fején van – mutatott Rob felé.

Kezet fogtunk. – Szia, Nicole vagyok

-Gyerünk Matt, késésben vagyok, legalábbis egyes személyek szerint – Forgatta a szemeit.- Kezdjünk hozzá! – sürgette Rob.

-Csak nem Rita-ra célzol? – kérdezte Robtól sokat sejtően.

-Ki másra? – horkant föl Robert. – A mi kedves rendezőnk szerint, már az első munkanap késésben vagyunk.

-Mester, foglalj helyet. – kínálta a kényelmes széket.

Csodálkozva figyeltem a férfit. Ez vajon mindenkit becéz? Ügyes mozdulatokkal látott munkához. Olyan negyven körülinek néztem. Vállig érő, fekete haj, homloka közepén kettéválasztva, mindez kellemes, karakteres arcát vette körbe. A ruhája már extrémebb volt, ugyanis a fekete farmer mellé, egy elképesztően színes selyeminget viselt, madarakkal és virágokkal díszítve.

Nem tudtam, mit kezdhetnék magammal, hát belepillantottam a munkatervembe. A következő kliensem Justin lesz, kb. fél óra múlva kell jelentkezzen. Hallottam, hogy Rob és Matt csendben beszélget, mint akik régi ismerősök.

Éreztem, hogy egy kávé most jól jönne, így gondoltam fölfedezem a terepet, a lakókocsi körül. Hirtelen a fiúk felé fordultam.

-Srácok! Mit szólnátok egy kávéhoz? Szerezzek nektek?

Rob élénken fordította felém a fejét.

-Hát, az életmentő lenne – mosolyogott rám.

-A nagysátorban van egy automata, de csak cukorfalat életét mentsd meg, én nem mérgezem magam – közölte velem Matt.

-Oké, máris itt vagyok – ezzel kiviharzottam. Vigyorogva céloztam meg a sátrat. Vagy nagyon rossz emberismerő vagyok, vagy Matt tényleg meleg. És milyen fejet vágott Rob, mikor lecukorfalatozta. Az emlék hatására hangosan felkacagtam.

-Nicol! – hallottam egy hangot a hátam mögül.

Megfordultam, és nem hittem a szememnek.

-Vicky! – ugrottam a lány nyakába. Vickyt korábbi forgatásokról ismertem, és egészen jó barátokká váltunk. Hangmérnökként dolgozott, és huszonkilenc éves kora ellenére igen elismert volt a szakmában. – Nem is mondtad, hogy te is itt leszel.

-Igen, egy másik forgatáson kéne lennem, de csúszik a kezdés. Itt meg régóta győzködnek, hogy dolgozzak velük, hát belevágtam. És neked hogy alakul az első napod?

-Eddig minden fantasztikus, és mindenki meglepően barátságos – válaszoltam. – Van kedved elkísérni a kávé automatáig? Addig dumcsizhatnánk.

-Persze, gyere – hátradobta hosszú, vörös haját, és belém karolt. – Szóval, kiket sminkelsz?

-Hááát… - vigyorogtam rá. – Justin Broke, ééés… Robert Pattinson! – böktem ki lelkesen.

-Mázlista – nézett rám nagy, kék szemeivel vidáman. – Justin amúgy csak mellékszereplő, szóval nem sokáig rontja itt a levegőt. Vigyázz vele, szereti megdönteni a csajokat.

-Jaj, Vicky! – néztem rá megrovón. – Tudod, hogy nálam úgyse lenne esélye rá, én nem vagyok az a típus.

-Tudom, pont azért mondom. Igen rámenős, és sok nő odavan a csinos pofikájáért. Csak vigyázz!

-Oké, amúgy nekem Rob sokkal jobban bejön – pillantottam rá.

-Hát azt meghiszem! – nevetett. – Ezzel sokan így vannak, de ő eléggé magába forduló típus. Nem szokott próbálkozni. Nem akarlak elkeseríteni, de esélytelen!

Közben megérkeztünk a géphez. Tanácstalanul álltam, nem tudtam milyen kávét kéne választanom. Vajon melyiket szereti?

-Azt tudom, hogy a tejeskávé az egyik kedvence, szóval valami tejeset és édeset válassz – segített ki barátnőm. – Na, rohanok, mert a végén leharapják a fejem. Ha nem találkoznánk össze később, akkor majd telefonálok neked. – És elindult az ellenkező irányba, mint amerről érkeztünk.

Megfejtem a gépet, majd elindultam visszafelé. Rob kávéját a bal kezemben egyensúlyoztam, míg az enyémet lassan kortyolgattam. Félúton járhattam, mikor észrevettem, hogy pár lépésre van tőlem a „görög isten”. Szája féloldalas mosolyra húzódott, és elvette tőlem a poharat.

-Köszönöm, életmentő tündér – mondta, és belekortyolt a kávéba. Elégedetten hunyta le a szemét. A térdem megremegett, annyira aranyos volt ebben a pillanatban.

-Mondd, Rob, itt mindenki beceneveket ad egymásnak? – érdeklődtem.

Zavartan lenézett a földre.

-Nem, ez Matt specialitása. Bocs, ha megbántottalak. Én nem akartam… - hallgatott el zavartan.

-Semmi baj – legyintettem –, csak jobban szeretem a Nicole-t. Kérsz egy cigit? – kotortam a zsebembe.

-Ismét egy életmentő ötlet, Nicole. – nevetett rám.

Meggyújtottuk a cigarettákat. Rob élvezettel dőlt az egyik lakókocsi oldalának, ami mellett éppen álltunk.

-Kérdezhetek valamit? – érdeklődtem.

Bólintott.

-Matt… szóval ő…

-Igen, meleg. Én már többször dolgoztam vele együtt, nagyon rendes pasas. És van egy cukorfalat párja. – Utánozta Matt hangját. Ezen mindketten jót derültünk.

-Robert Pattinson, húzd erre a segged, mert nem állok jót magamért! – hallatszott egy mérges kiáltás. A hang irányába néztem. Rita vágtázott felénk, szinte sistergett körülötte a levegő.

-Uh… az úr hangja – dobta Rob a cigit a poharába, és a kezembe nyomta. – Mentsd meg újra az életem és dobd ezt ki nekem, légyszi. Rohannom kell, mert kinyír. – azzal elviharzott.

A nap további része viszonylag eseménytelenül tel. Justint egyszer kellett kezelésbe vennem, és kellemesen elbeszélgettünk, amíg „kínoztam”. Rob szintén egyszer jött még be hozzám, de én a tatyómmal, benne a csodakencékkel többször utánuk mentem, hátha szükség lesz menet közben valami igazításra. Őrült tempóban dolgozott mindenki, néha egy nagy méhkasra emlékeztetett az egész. A nap végére nagyon kimerültem, és hazaérve alig vártam, hogy beessek az ágyba.