Színes álmok - 1. fejezet

Sziasztok!

Remélem tetszeni fog a történet, és jó lenne, ha sok kommentet írnátok!

Jó olvasást!

1. A helyszín

Csörgött az ébresztőóra. A fene egye meg. Fejemre húztam a takarót, de eszembe jutott, hogy ez az első napom az új film forgatásán. Most nem késhetek el.

Lassan erőt vettem magamon és kikászálódtam az ágyból. Kómásan indultam a konyha felé, hogy megfőzzem a reggeli kávémat. Amíg a kávéfőző dolgozott, irányt vettem a fürdő felé, hogy elvégezzem a szokásos reggeli teendőmet. Mire kész lettem, a kávé is elkészült, és nekiláttam az életmentő nedű kortyolgatásának.

Azon járt az agyam, mi mindent kell tennem ma: Az új filmnél én sminkelek pár szereplőt. Minden jelenetnél, a forgatókönyvhöz megfelelő sminket kell alkalmazni. Nem kis munka, de végzettségemet tekintve teljesen megfelelek a kihívásnak, és hála a korábbi gyakorlatomnak, amit divattervező nagybátyámnak köszönhetek - ugyanis ő protezsált be a filmes világba - bátran néztem a kihívás elé, és huszonegy éves korommal, ezt megtiszteltetésnek vettem.

Ugyan ez volt életem első önálló megbízatása, vagy tán pont ezért, vidáman indultam a garázsba. Beültem nemrég szerzett kisautómba, és kulcscsomómon megnyomtam a garázsajtó nyitógombját. Amint szabaddá vált előttem az út, bekapcsoltam a CD lejátszót, és ezerrel dübörgött a zene. Rátapostam a gázpedálra, és vidáman vertem a ritmust a kormányon. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon tényleg megbirkózom-e a kihívással, amire oly régóta vágytam. Próbáltam magam nyugtatni, mély levegőt vettem, de a gombóc nem teljesen tűnt el a gyomromból.

-Nyugalom Nicole – mondtam magamnak, mint egy idióta, de nem éreztem, hogy bármi változás állt volna be a lelkiállapotomban. -A francba – szidtam magam. Így csak hülyét csinálok magamból. Már a zene is idegesített. Idegesen kapcsoltam ki a lejátszót, inkább próbáltam a feladatra koncentrálni.

Új film, első önálló megbízatás, új kollégák, ok, na persze egy-két embert ismerek, de ez nem fog számítani. Legalábbis a feladat szempontjából.

Idegesen lecsaptam a napellenzőt, és szemrevételeztem magam a rajta lévő beépített tükörben. A sminkem teljesen rendben volt mogyoróbarna vágott szemeimen. Hosszú hajam lágyan hullámzott a vállamra, és enyhén bronzos hatást keltettek a reggeli napfényben.

Remek. Legalább a kinézetem miatt nem kell aggódnom, egész elfogadható.

Közeledtem London külvárosa felé. Egy idő után elhagytam a házakat is. Lassan lehajtottam az útról, mert szerencsére időben észrevettem, hogy megérkeztem a kijelölt helyszínre. Meglepetésemre már nagy volt a sürgés-forgás, a terepet rendezték néhányan az elgondolt forgatókönyv szerint, mások, ki tudja milyen okból, rohanvást közlekedtek, vagy éppen támasztották magukat, és elmélyülten beszélgettek.

Leparkoltam, majd idegesen vettem irányt a lakókocsik felé, ahol leendő munkahelyem sejteni véltem.

Egy szőke, hosszú hajú, középkorú nő, mappával a kezében integetett nekem, így felé vettem az irányt.

-Helló! – köszöntött. – Sibyll vagyok. Kérlek, mondd a neved, és eligazítalak, hová kell menned.

-Helló! – köszöntöttem én is, egy mosoly kíséretében. – Nicole Howard vagyok, sminkes. Remélem jó helyen járok.

-Ó, ne aggódj, tökéletes helyen vagy! – Belenézett a listájába. – Az egyes számú lakókocsit vedd birtokba, az lesz a te birodalmad. Minden felszerelést megtalálsz benne, de ha valamire még szükséged lenne, keress meg.

-Kösz szépen – válaszoltam, majd elindultam a kijelölt hely felé.

Ahogy beléptem ledobtam egy székre a táskámat. Egyből otthon éreztem magam, az ajtóval szemben állt a sminkszék, vele szemben a pult, fölötte nagy tükör. Kíváncsian húztam ki a pult alatti a fiókokat. Rengeteg festéket, színezősprayt, és különböző méretű és formájú ecsetet láttam. Megnyugvással töltött el a látvány. Körbenéztem, és szemügyre vettem a birodalmam melletti másik pultot, ami láthatólag fodrászkodáshoz volt berendezve. Szóval lesz egy szobatársam.

Hirtelen széles vigyor terült szét az arcomon, és lerogytam a székbe. Elértem életem egyik álmát! Itt vagyok! Behunytam a szemem és élveztem a kintről beszűrődő tompa morajt, amit az előkészületek keltettek.

Álmodozásomból halk kopogás riasztott fel.

-Szabad – szóltam ki riadtan.

Az ajtó kinyílt, és egy szőke fej jelent meg a nyílásban. Ahogy fellépkedett a lépcsőn, rám emelte szemeit, és érdeklődve néztem a barna szempárba.

-Szia, Justin Brooke vagyok. Azt mondták itt fognak sminkelni a forgatás alatt.

-Szia. – viszonoztam a köszönést, és próbáltam úgy viselkedni, mint aki nincs elájulva attól, hogy ki áll előtte. Tudtam ugyan, mely színészek játszanak a filmben, de velem nem közölték, hogy kinek leszek a sminkese. Oké, Nicole, szedd össze magad, próbáltam szuggerálni magamban, nem tudom, mennyi sikerrel. – A nevem Nicole Howard, foglalj helyet. – próbáltam értelmesen beszélni.

Megeresztett egy mosolyt, majd belevetette magát a székbe. A fejét nekidöntötte a fejtámlának, majd várakozóan nézett rám.

-Ne haragudj, de semmi útmutatást nem kaptam, hogy melyik jelenethez kéne sminkeljelek. Szóval, ha nem akarsz közröhej tárgya lenni, most nem bízod magad rám. – Mondtam.

-Nem is azért jöttem, csak kíváncsi voltam szenvedéseim helyszínére – eresztett meg egy újabb mosolyt. – Na és persze meg akartam ismerni a kínzómat.

-Ha, ha. Nincs nálam sem bilincs, sem hüvelykszorító – próbáltam én is viccesre venni a témát.

-Kár, pedig tőled elviselném. – Húzta féloldalas mosolyra a száját.

Zavartan felnevettem.

-Eligazítás a nagysátorban! – Hallatszott kintről egy kiáltás. Kinéztem az ablakon, Sibyllt láttam végigvonulni a lakókocsisoron, ismételgetve az előbbi tájékoztatóját.

-Na, akkor okosabbak leszünk. – jelentette ki Justin. – Legközelebb tudni fogod, hogyan kínozz meg.

-Menjünk – nógattam, és elindultam a kijárat felé.

Titkon hálás voltam Sibyllnek, valahogy kényelmetlenül éreztem magam Justin társaságában, de az okát nem tudtam volna megmondani.

Az ajtón kilépve egy csomó emberbe ütköztem, nem is gondoltam volna, hogy ennyien vannak itt, ha nem látom a saját szememmel. A földutat taposva igyekeztek egy nagy kifeszített, fehér sátor felé. Én is arra vettem az irányt.

A sátorba belépve rájöttem, hogy valószínűleg ez lesz az ebédlőnk is, mivel a hosszú asztalsorok mellett, kerti sütők és tűzhelyek voltak felállítva.

Leültem az egyik asztalhoz, és kíváncsian vártam az eligazítást. Huh, mint a hadseregben. Mosolyra húzódott a szám. Végigpásztáztam a termet, és számos ismerős arcot fedeztem fel. Na nem mintha mindenkit személyesen ismernék, volt, akit a kérenyőn láttam. Rita Bauer, a rendező, nagyjából vázolta, mi lesz a következő hetek menete, majd közölte, ki hol veheti át a napi munkabeosztását. Máris kedveltem az ürgét, igazán nem sok időnket rabolta a fölösleges dumálással.

Célba vettem egy fiatal, rövid, barnahajú lányt, nála volt a sminkesek tábla.

-Sziasztok, én Katie vagyok, az ötös lakókocsi rabszolgája. – köszöntött minket. – Leszögezném, hogy nem vagyok a főnökötök, csak Sibyll terhein könnyítek, már sokszor dolgoztam vele együtt. Mindenkinek személy szerint oda fogom adni a napi munkamenetét. Ha mondjátok a neveteket, átadom a leírást, és ha bármiben segítségre van szükségetek, szóljatok. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy könnyebb legyen a dolgotok.

Nem hittem a fülemnek. Itt mindenki ilyen normális? Lehet, hogy rossz helyre csöppentem? Eddig nem ilyen tapasztalataim voltak. Bár azt mondják, fejétől bűzlik a hal. Illetve ez esetben illatozik.

Miután átvettem a munkamenet leírását, kíváncsian néztem körül. Rájöttem, hogy bájcsevelyre, és ismerkedésre nem igazán lesz idő, mivel mindenki úgy megindult, mintha ostorral hajtanák őket. Szomorúan irányt vettem a börtönöm felé.

A lakókocsiba érve bevetettem magam a kényelmes székbe, és tanulmányozni kezdtem, mi lesz a teendőm.

Sebhely a bal kézre, és száj bal oldalára. Mellékelve volt egy rajz, amit elmélyülten nézegettem.

Igen, ezzel biztos megbirkózom, bár nem lesz rövid idő. Vajon kit játszik Justin, hogy ilyen sebeket kell rá tetkóznom? Rájöttem, hogy nem is ismerem a forgatókönyvet, ami nehezíti a helyzetem. Jó lesz egy kicsit tájékozódnom, döntöttem el magamban.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem az ajtó nyitódását. Csak akkor eszméltem rá, hogy valaki van mögöttem, mikor torokköszörülést hallottam.